Őrjöngött, fogva tartotta és falba verte a volt párja fejét

Őrjöngve verte és fogva tartotta az élettársát egy 47 éves féltékeny karcagi férfi. A Karcagi Járási Ügyészség személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat ellene. Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kértek a férfire. A vádirat szerint a férfi tavaly februárban ittasan megjelent korábbi élettársa…

Részletek

Csokipapírba rejtve kérte a pénzt egy pécsi nőgyógyász az asszisztensével

Elfogtak a rendőrök egy pécsi nőgyógyászt, valamint egykori asszisztensét. A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság által közölt gyanúsítás szerint, miután az asszisztensnő nyugdíjba vonult, megállapodtak a doktorral abban, hogy a régi páciensekkel továbbra is a nő tartja a kapcsolatot telefonon. És ilyenkor megbeszéli velük, hogy amikor a doktorhoz mennek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által finanszírozott vizsgálatokra, akkor…

Részletek

Nyolc évet kapott a 10 éves kislányt erőszakoló férfi

Folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt jogerősen nyolc év fegyházbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla egy férfit, aki bántalmazott és szexuálisan abuzált egy tízéves kislányt. A férfi feleségét kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt két év, végrehajtásában öt év próbaidőre bocsátották. A Győri Fellebbviteli Főügyészség közleménye szerint a táblabíróság a január 30-án…

Részletek

Súlyos testi és lelki bántalmazással gyanúsítanak négy Pest megyei iskolásfiút

Súlyos testi és lelki bántalmazással gyanúsítanak négy általános iskolás fiút a Pest megyei Rádon – számolt be az ATV honlapja vasárnap. Először pénteken írtak arról, hogy egy helyi nő elmondása szerint három általános iskolás fiút támadott meg négy társuk. A hozzátartozók arról beszéltek, hogy a testi bántalmazás során 11-12 éves gyerekekből hárman lefogták a sértettet, a negyedik…

Részletek

Felfoghatatlan tragédia történt, gyerekeket gázolt halálra egy autós, meg sem állt a történtek után

A gázoláshoz kiérkező mentősök már nem tudtak mit tenni. Rendőrök siettek szombaton Angliába, a Pitsea városában lévő Walthams Place-hez, miután jelezték nekik, hogy 18.25 körül egy fiú és egy lány halálos kimenetelű balesetet szenvedett – írja a The Sun. A mentőszolgálat a helyszínre érkezett, és küzdött a gyerekek megmentéséért, de mindketten meghaltak. Az autó, amely elütötte a fiatalokat,…

Részletek

Jó hír az ingatlan tulajdonosoknak: Megőrült az ingatlanpiac: napok alatt mennek el lakások

Az utóbbi néhány hónapban elszabadult a lakáspiac. Kilőttek az árak, néhány nap alatt kelnek el ingatlanok, egy-egy eladó lakásra pedig annyi érdeklődő van, hogy a tulajdonosnak már le kell tiltania a telefonszámát, hogy ne kapjon több hívást vagy sms-t a potenciális vásárlóktól. Akik már kapcsolatban vannak az eladóval, azok egymásra licitálva próbálják megszerezni az ingatlant,…

Részletek

Öt óra, amely megmenthette volna Pompeji lakóit a Vezúv tombolásától

Egy új kutatás percről percre rekonstruálta a Vezúv i. sz. 79-es pusztító kitörését, amely 32 órán át tartott, és körülbelül 16 ezer ember életét követelte. A tanulmányból kiderült, hogy a pompeji és környékbeli lakosoknak akár öt órájuk lett volna a menekülésre, de a halálos vulkáni törmelékek és gázok elegyéből álló piroklasztárak elől már sokan nem…

Részletek

Az Ózd melletti Járdánházán gyűjtött bizonyítékokat Hadházy Ákos arról, amiről jószerivel az egész ország tud, de aminek a bizonyítása az egyik legnehezebb dolog

Az Ózd melletti Járdánházán gyűjtött bizonyítékokat Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő arról, amiről jószerivel az egész ország tud, de aminek a bizonyítása az egyik legnehezebb dolog: a Fidesz választási csalásáról. Hosszú évek óta minden választásnál országosan és rendszerszinten is létező jelenség a választási csalás, aminek bizonyítására ellenzéki politikusok, civil szervezetek egyaránt sikerrel vállalkoztak, ám igazi…

Részletek

A Nébih információ szerint, újabb vármegyékben bukkant fel a vírus, ami egyre nagyobb problémát okoz az állattartóknak

Az elmúlt időszakban több vármegyében is észlelték a madárinfluenza jelenlétét. A vírus különösen veszélyes, annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban szinte mindenhol sikerült felszámolni, most mégis megjelent az ország északi felén. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma közlése szerint az érintett állományokat felszámolták, és folyik a nyomozás, olvasható a honlapjukon. Újabb vármegyékben bukkant fel a vírus Korábban már a 168.hu…

Részletek

Brutális kegyetlenséggel végezhetett Till Tamással a gyilkosa

Megrázó részleteket derültek ki Till Tamás meggyilkolásáról. A család ügyvédje olyan iratokat kapott, amelyekből részletesen kiderült, hogy F. János miért és hogyan végzett a 11 éves fiúval. Az iratok szerint F. János 2000. május 28-án a bajai tanyán dolgozott, amikor Till Tamás arra biciklizett. Az akkor 16 éves F. János becsalta a tanyára Till Tamást,…

Részletek