Testvére cukkolására forró vízbe ugrott egy ötéves borsodi kisfiú, intenzívre vitték

Testvére cukkolására forró vízbe ugrott január végén egy ötéves kisfiú a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Hejőpapin. A Metropol beszámolója szerint az anyuka egyedül neveli a hat gyermekét. Mivel a házban tönkrement a bojler, ezért a kicsik édesanyja a konyhában melegítette a fürdéshez való vizet. Miután bevittük a vizet a fürdőszobába, a nagyobbik testvére heccből azt mondta Márknak, hogy ugorjon…

Részletek

Kirakta a kutyát az autóból, majd lazán elhajtott

Futótűzként terjedt a közösségi médiában a hír, hogy Dunaújvárosban, a Felső-Dunapart városrészben kiraktak egy közepes testű kutyát egy kocsiból, majd az ismeretlen sofőr elhajtott. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a tanúvallomásoknak és az internetes összefogásnak köszönhetően sikerült azonosítani az 51 éves, Dunaújváros közelében élő férfit. Az állatkínzással gyanúsított férfi beismerte a bűnösségét, és azt…

Részletek

Elfogatóparancsot adtak ki a magyar keresztapa, Radnai László ellen

Elfogatóparancsot adott ki a Fővárosi Törvényszék az alvilágban csak magyar keresztapaként ismert Radnai László ellen – szúrta ki a rendőrség körözési listájában a Magyar Nemzet. A lap információi szerint Radnainak januárban kellett volna börtönbe vonulnia, ám ezt nem tette meg. Az egykori maffiafőnökről tudni kell, hogy részben az ő vallomásainak köszönhetően indult eljárás a több leszámolásos gyilkosság miatt azóta elítélt Portik…

Részletek

Vesszővel elverte a 11 éves nevelt kisfiát, majd bugyira vetkőztette az utcán, és elküldte világgá

Megverte, majd brutálisan megalázta és sorsára hagyta a 11 éves nevelt kisfiát egy férfi Miskolcon. A Miskolci Járási Ügyészség minősített könnyű testi sértés bűntette miatt emelt vádat ellene. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint az elkövető élettársi kapcsolatban él, és közösen nevelik az élettársa 11 éves kisfiát. 2023. szeptember végén a férfi egy vesszővel többször…

Részletek

Robbanás miatt összedőlt egy lakóház Tiszaföldváron, egy ember meghalt

Egy ember meghalt csütörtökön Tiszaföldváron, ahol robbanás miatt összedőlt egy lakóház – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. A romok alatt még kutatnak emberek után. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint robbanás miatt dőlt össze egy harmincöt négyzetméteres, vályogfalú, fa tetőszerkezetű lakóház Tiszaföldváron, a Kurázsi III. úton. A kunszentmártoni hivatásos és a tiszaföldvári önkormányzati…

Részletek

Horvátországban csütörtökön országszerte 85 bombafenyegetésről érkezett bejelentés

Horvátországban csütörtökön országszerte 85 bombafenyegetésről érkezett bejelentés, és az eddigi vizsgálatok szerint mindegyik hamisnak bizonyult, közölte Davor Bozinovic belügyminiszter. Hozzátette: ami most történik, az nem csak Horvátországot érinti, hasonló tartalmú fenyegetések érkeztek több ország iskoláiba is, legutóbb, körülbelül tíz napja Szlovéniába, emelte ki Bozinovic. Megjegyezte, hogy korábban Bulgáriában, Magyarországon és az Egyesült Királyságban is kaptak hasonló bombafenyegetésről…

Részletek

Szentkirályi Alexandra havi 1,7 millióért ad tanácsot Kocsis Máté frakcióvezetőnek

Két munkája is van a Fővárosi Közgyűlés mellett a Fidesz budapesti vezetőjének: Szentkirályi Alexandra havi bruttó 1,7 millió forintért ad tanácsokat a Fidesz frakcióvezetőjének, Kocsis Máténak, illetve havi 300 ezret kap a Budapesti Gazdasági Egyetem felügyelőbizottsági tagságáért. A most közzétett vagyonnyilatkozata szerint Szentkirályi 38 millió forintot tart állampapírban, miközben 53 milliós banki tartozása is van. Forrás: 444

Részletek

Fenyegetés, kínzás, így élt a szörnyű halált halt japán nő Budapesten, mégsem kapott segítséget a hatóságoktól

Az eredetileg amerikai állampolgárságú, 43 éves volt férj az áldozata korábbi elbeszélése szerint olyan brutálisan bánt vele, hogy a nő szabályos halálfélelemben élt, amikor a férfi 2-3 havonta meglátogatta a budapesti lakásban, ahol végül meghalt – tudta meg a 444 az áldozat közvetlen ismerőseitől. A nő félelme a fizikai támadástól annyira erős volt, hogy előre…

Részletek

Az amerikai posta felfüggesztette a Kínából érkező csomagok kézbesítését

Az amerikai posta közölte, hogy ideiglenesen felfüggeszti a Kínából és Hongkongból érkező nemzetközi csomagküldemények kézbesítését, miután Donald Trump a héten bezárta a kis értékű csomagok vámmentes szállítására rendelkezésre álló kereskedelmi kiskaput is. A Trump-kormányzat kínai árukra kivetett 10 százalékos megemelt vámtétele kedden lépett életbe, és a rendelet gondoskodott a „de minimis” kiskapu bezárásáról is, ami lehetővé tette…

Részletek

Duplájára emelkedhet a fogdában ülő Kiss László polgármester fizetése

Törvényességi felhívásban szólította fel az óbudai képviselő-testületet Sára Botond főispán arra, hogy ne folyósítsák tovább az előzetesben lévő Kiss László fizetését és költségtérítését, az eddig átutalt összeget pedig fizettessék vissza. A korrupció gyanújával letartóztatott Kiss jelenleg 1,3 milliós fizetést és 195 ezer forint költségtérítést kap. A törvényességi felhívást a csütörtöki rendkívüli ülésen első napirendi pontként tárgyalják, azonban…

Részletek