Az iskolai bombariadók dacára marad a mobilszigor

Hiába kérték eltörlését Pintér Sándor minisztériuma kitart a szabályozás mellett. Éppen egy hete délelőtt több mint 300 iskolát ért bombafenyegetés. Sok szülő csak a hírekből értesült erről, nem tudta elérni gyermekét a mobiltiltás miatt. A bombariadók után a Tanítanék Mozgalom, majd a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is azt  követelte egyebek mellett Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy azonnal adják vissza a telefonokat a gyerekeknek,…

Részletek

Elutasították a Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított F. János fellebbezését, marad letartóztatásban

A Kecskeméti Törvényszék helybenhagyta a Kecskeméti Járásbíróság döntését, amivel három hónappal meghosszabbította annak az F. Jánosnak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy 24 évvel ezelőtt agyonverte Till Tamást. Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője az üggyel kapcsolatban azt közölte, hogy a férfi továbbra is gyanúsítható azzal, hogy 2000. május 28-án megölt egy 11 éves fiút. A nyomozási bíró a gyanúsított…

Részletek

Emlődaganatok korai felismerésére fejlesztenek új diagnosztikai eszközt szegedi kutatók

Emlődaganatok korai felismerésére fejlesztenek új diagnosztikai eszközt nemzetközi együttműködésben a Szegedi Biológiai Kutatóközpont és az Astridbio Technologies Kft. munkatársai a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap támogatásával – tájékoztatta a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózathoz tartozó intézet az MTI-t. A közlemény szerint a szakemberek a jövő év végéig tartó közel 80 millió forintos projekt során…

Részletek

Tökéletes farsangi szalagos fánk

A tökéletes farsangi szalagos fánk Hozzávalók 6 személyre Elkészítés: A tejet langyosítsd meg, adj hozzá egy evőkanál cukrot, morzsold bele az élesztőt, és tíz perc alatt futtasd fel.  A lisztet közben szitáld egy tálba, sózd meg, add hozzá a maradék cukrot, a tojássárgákat, a kockákra vágott puha vajat, végül az élesztős tejet. Gyúrj belőle sima, egyenletes tésztát….

Részletek

Komoly baj van: visszatért a súlyos fertőző betegség Magyarországra, egyre terjed, már babák is születnek így – Megszólalt a szakember!

Jelentősen emelkedett az évtizedben a nemi úton terjedő betegségek száma a szakértők szerint. Nemcsak a HIV-fertőzöttek száma ugrott meg az elmúlt években, de a szifiliszt, vagyis a vérbajt regisztráló jelentések mennyisége is. Az utóbbi esetében hosszú idő után most mutattak ki először vérbajjal született betegeket is. 2019-ben még 791 szifiliszes esetet regisztráltak, azonban ez a…

Részletek

Február elsejétől, vagyis jövő hétvégétől már megbüntetik azokat az autósokat, akik 2024-es autópálya-matricákkal közlekednek

Február elsejétől, vagyis jövő hétvégétől már megbüntetik azokat az autósokat, akik 2024-es autópálya-matricákkal közlekednek. Az autópályamatrica.hu szakportál arra figyelmeztet, hogy a statisztikák szerint sokan ezen a téren is az utolsó pillanatig halogatják a vásárlást, miközben az év elején nemcsak az autópálya-matrica árak emelkedtek, hanem drágultak a büntetések is. Az éves országos matrica 59 210 forintba kerül, az…

Részletek

Egy német nőre 29 millió forintos bírságot szabtak ki, mert embertelen körülmények között tartott kutyákat és más állatokat

Sírtak és szenvedtek a kutyák – Gigantikus bírság egy állatkínzóra Magyarországon eddig nem látott mértékű, 29 millió forintos bírságot szabtak ki egy német nőre, aki embertelen körülmények között tartott kutyákat és más állatokat Csöngén és környező településeken. Az állatvédők és hatóságok összehangolt akciója során százszámra mentettek ki állatokat, sokukat súlyosan elhanyagolt állapotban találták. Borzalmas körülmények…

Részletek

Kigyulladt egy lakókocsi szombat este Törökbálinton, egy idős férfi bennégett

Kigyulladt egy lakókocsi szombat este Törökbálinton, egy idős férfi bennégett – írja közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A nyárfasor utcában álló lakókocsit nehéz volt megközelíteni, mert az udvar, amin állt, tele volt lomokkal. A tűzoltók három autóval vonultak a helyszínre, és nagyjából fél óra alatt tudták eloltani a teljes terjedelmében égő, 10 négyzetméteres járművet. A…

Részletek

Egy szegedi egyetemi klinikán összecseréltek két beteget: egy visszérproblémákkal küzdő 77 éves mezőtúri férfin egy tüdődaganatos beteg műtétjét végezte el rajta az orvos

Érfestésre érkezett  A mezőtúri férfi január 14-én érkezett a szegedi klinikára, ahol visszérműtétre jegyezték elő. A páciens azt mondta, a doktornő  közölte vele, hogy ketten várnak beavatkozásra. Az egyik beteg tüdődaganattal küzd, vele kezdenek,  majd utána végzik el rajta a szükséges terápiát. „Mondta nekem a doktornő, hogy akkor ő lesz az első, ez a bácsi,…

Részletek

Senki sem hitt a Malév pilótának, aki állítja, hogy 45 percig repült együtt egy UFO-val

Ha léteznének magyar X-akták, valószínűleg az 1986-os Malév incidens lenne a legtöbbet vitatott UFO észlelés. Mivel a sztorit csak egy nyugalmazott pilóta visszaemlékezéseiből ismerhetjük, és dokumentumok sem kerültek elő azóta az esetről, kérdés marad, hogy mit láthatott valójában a magyar utasszállító pilótája. Szentgyörgyi Dezső, aki 36 éven át szolgált a Malév pilótájaként, 2012-ben beszélt először…

Részletek