A modern társadalom legsötétebb, legfélelmetesebb pestise nem egy vírus, és nem is a gazdasági válság. Valami sokkal borzasztóbb rágja szét a mindennapjainkat, ami ott lapul minden családi ebéden, minden munkahelyi kávészünetben, és a közösségi média csillogó szűrői mögött. Ez a kétarcúság, az irigység és a puszta, kíméletlen gyarlóság. Miért lettünk ilyenek? És meddig tartható még fenn a látszat, mielőtt teljesen összeomlik a bizalom világa?
A mosoly mögött élesedő tőrök: A kétarcúság kora
Gondolta volna, hogy az a kollégája, aki ma reggel a legszélesebb mosollyal kívánt Önnek szép napot, talán már a délutáni értekezleten elvágja a torkát a főnöknél? A pszichológusok és szociológusok kongatják a vészharangot: a 21. század embere profi színésszé vált.
Ma már nem az számít, ki vagy, hanem az, hogy mit mutatsz magadról. A külvilágnak gyártott tökéletes imázs mögött azonban gyakran a legsötétebb számítás rejlik. Az emberek megtanulták a kedvesség maszkját viselni, miközben a háttérben kíméletlenül a saját érdekeiket hajszolják, gátlástalanul átlépve bárkin, akit addig a barátjuknak neveztek.
A zöld szemű szörny mindent felemészt: Miért fáj a más sikere?
De mi hajtja ezt a hatalmas képmutatás-gépezetet? A válasz egyszerű és gyomorba vágó: a mindent megmérgező irigység.
Elég egy új autó a szomszéd udvarán, egy előléptetés a cégnél, vagy egy boldog családi fotó a Facebookon – és a látszólagos jóbarátok lelkében azonnal felgyullad a gyűlölet tüze. Ahelyett, hogy a másik sikeréből inspirációt merítenének, a modern ember azonnal rombolni akar. „Biztos csalt”, „Biztosan kapóra jött neki valami”, „Nem is érdemli meg” – suttogják a hátak mögött. Az irigység lett a mindennapi üzemanyagunk, ami lassan, de biztosan felemészti a tiszta emberi kapcsolatok utolsó bástyáit is.
A gyarlóság diadala: Amikor a gerinc már csak opció
A legmegdöbbentőbb az egészben az, hogy a gyarlóságot már nem is szégyelljük, sőt: a túlélés zálogának tekintjük. A hűség, az egyenesség és az adott szó ma már sokak szemében nem erény, hanem a „lúzerek” tulajdonsága.
A modern ember asszisztál a saját erkölcsi zülléséhez. Elfordítjuk a fejünket, ha igazságtalanságot látunk, kibeszéljük azt, akivel az imént még koccintottunk, és gondolkodás nélkül feláldozzuk a szeretteink bizalmát is egy pillanatnyi előnyért vagy egy kis figyelemért cserébe.
Van még visszaút?
A kérdés már csak az: meddig lehet így élni? Amikor már a saját árnyékunkban sem bízhatunk, és minden dicséret mögött a gúnyt vagy a hátsó szándékot kell keresnünk. A társadalom egy puskaporos hordón ül, ahol az álarcok előbb-utóbb le fognak hullani. És a látvány, ami mögöttük fogad majd minket, garantáltan sokkoló lesz.
Ön mit gondol? Tapasztalta már a környezetében ezt a fojtogató képmutatást? Volt már olyan, hogy valaki, akit a barátjának hitt, hátba támadta az irigység miatt? Írja meg nekünk kommentben, mert erről nem hallgathatunk tovább!