Gyilkos kórokozó okozott tömeges halpusztulást a Velencei-tóban

Több mint öt tonna ezüstkárász pusztulhatott el vírusos fertőzés miatt a Velencei-tóban – vélik a szakemberek. Dérer István, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) főigazgatója szerint hasonló jelenségek előfordulhatnak a magyarországi vizeken, főleg tavasszal. Azt nem lehet tudni, hogy a kórokozó a tóban hagyta-e a nyomát. A szakember úgy tudja, nem került szennyező anyag a…

Részletek

Gyökeresen megváltozhat a repülés, amit a pénztárcánk bánhat

Képzeljük el, hogy egy repülőgép üzemanyaga nem olajfinomítóból, hanem egyenesen a levegőből érkezik. Az e-üzemanyagok – más néven szintetikus kerozinok – lehetővé teszik, hogy a légkörből kivont szén-dioxidból és vízből állítsanak elő repülőgép-üzemanyagot megújuló energia segítségével. Bár az áruk ma még az egekben jár, a technológia létezik, és a kutatók, cégek, kormányok egyre komolyabban veszik….

Részletek

Párás volt a szélvédő, zebrán gázolt gyalogost

Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett. A Kaposvári Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy harmincas éveiben járó kaposvári férfival szemben. A vádirat lényege szerint a férfi 2024 decemberében a kora esti órákban az egyik kaposvári nagyáruház parkolójában közlekedett úgy, hogy a hideg, nyirkos idő ellenére nem párátlanította megfelelően autójának szélvédőjét, ezért…

Részletek

Ide vitték Gyárfást: bemutatkozik a híres parkettás börtön

Bő egy hónapja, április 10-én mondta ki a bíróság bűnösnek a Nap TV egykori tulajdonosát gyilkosságra való felbujtásban. A Fenyő János elleni 1998-as merénylet kapcsán felbujtás miatt indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla ítéletében részben megváltoztatta az elsőfokú döntést, és az ügyészi indítványnak helyt adva,  Gyárfás Tamást nem bűnsegédként, hanem felbujtóként elkövetett emberölésért ítélte el.  A…

Részletek

Renner Erikát megtámadta a zaklatója a bíróságon

A lúgos orvos áldozatát évek óta zaklató férfi újra megtámadta Renner Erikát, ezúttal egy bíróság folyosóján. Az R. László nevű matematikusnak február óta nyomkövető van a lábán, de lakáselhagyási tilalom és távoltartási végzés is érvényben van ellene, mégis megjelent egy tárgyaláson, és agresszíven fenyegette a nőt. A férfi évek óta védi a lúgos orvost és…

Részletek

Most érkezett az ukránok bejelentése: orosz katonák támadtak rá a NATO-ra

„legalább 13 NATO-tagállam és Ukrajna volt a célpont, a hátterében pedig a Kijevnek biztosított nemzetközi segélyek megakadályozása áll. A jelentés szerint az orosz katonák egyik kiemelt célpontja a szállítási fuvarlevelek voltak, amelyek tartalmazták a vonat-, repülőgép- és konténerszámokat – ezekből egyértelműen kiderült, hogy pontosan mi és mikor tart Ukrajnába. Nyitókép: AFP/Vyacheslav Prokofyev Forrás: https://mandiner.hu/

Részletek

Súlyos repülőgép-baleset történt Amerikában: lakóházak kaptak lángra

Lezuhant egy kisrepülőgép a kaliforniai San Diego egyik lakónegyede felett helyi idő szerint csütörtök reggel, a hatóságok vizsgálják az esetet – számolt be az NBC News. A San Diego-i rendőrség közleményben erősítette meg, hogy a baleset a város Murphy Canyon nevű körzetében történt. A hatóságok egyelőre nem közölték, hányan tartózkodtak a gépen, illetve hogy bárki életét…

Részletek

Elütöttek egy embert a debreceni vonalon

Érdemes tájékozódni mielőtt vonatra szállunk. Csütörtökön egy embert elütöttek a debreceni vonalon. Közösségi oldalán osztotta meg a Máv, hogy baleseti helyszínelés miatt a délutáni órákban meghosszabbodhat a menetidő. Mint írják, a Keleti pályaudvarról 9:25-kor Miskolcon, Nyíregyházán, Debrecenen át a Nyugati pályaudvarra indult Tokaj InterCity (IC 562) Szajol állomás váltókörzetében elütött egy embert.  Hozzátették: a vonat utasait…

Részletek

Rosszul lett a törökországi nyaraláson, egy nappal később meghalt – később kiderült, eltávolították a szívét

Forrás: unplash/ https://www.origo.hu/ A férj ezután nem mehetett be a feleségéhez, és órákig semmit sem tudott az állapotáról. Aztán másnap kapta a megrázó hírt: felesége meghalt. A holttestet ezután a család elmondása szerint egy táskában vitték át a kórházon. A férfinek ezután azt mondták az orvosok, hogy ő mérgezte meg a feleségét, a rendőrök ki…

Részletek