Megfojtották Molnár Beátát Kiskunfélegyházán, holttestét meztelenítették, megbecstelenítették, majd erdős területen találták meg

Pontosan huszonöt évvel ezelőtt, 1999. szeptember 15-én hiába várták Kiskunfélegyházán Molnár Beátát a szülei haza. A 31 éves nőt megfojtották, gyilkosa csak 16 év múlva egy DNS minta révén lett meg. Kecskeméten, a Szent István-városban, a Budapest-Szeged közötti vasútvonal mellett, a Műkertváros erdős területén egy lemeztelenített, megbecstelenített női holttestet talált egy férfi 1999. szeptember 16-án…

Részletek

Letartóztatta a rendőrség azt a nőt, aki múlt csütörtökön kidobta egyéves gyerekét a kocsijából, mert a kislány véletlenül kiborította a sampont

Letartóztatta a rendőrség azt a floridai nőt, aki múlt csütörtökön kidobta egyéves gyerekét a kocsijából, mert a kislány véletlenül kiborította a sampont – írta a CrimeOnline. Tasshay Mills miután a mozgó kocsijából kilökte kislányát, otthagyta őt az aszfalton, és elhajtott. Egy járókelő viszont rögtön a kicsi segítségére sietett, felvette, megnyugtatta, majd tárcsázta a segélyhívót. Ekkor azonban két autó…

Részletek

A legmagasabb fokú árvízvédelmi készültséget rendelte el Budapesten Karácsony Gergely főpolgármester hétfőtől

A legmagasabb fokú árvízvédelmi készültséget rendelte el Budapesten Karácsony Gergely főpolgármester hétfőtől. A Vízügyi Főigazgatóság adatai alapján a Duna mellett elsősorban a Lajtán és a Rábán várható magas tetőzés a következő napokban. Hogy pontosan mekkora, azt egy gyors mozgású ciklon miatt nehezen tudják megbecsülni a szakemberek. Előfordulhat, hogy az ország nyugati részén a valaha mért…

Részletek

Itt vannak az árak: ennyivel drágulnak jövőre az autópálya-matricák

Az autópálya-matrica árai mellett a pótdíjak is változnak / Fotó: Fuszek Gábor Közzétették a magyar autópályákon 2025-ben érvényes e-matricák árait. Mutatjuk, pontosan mennyivel drágulnak az autópálya-matricák a 2024-es árakkal összehasonlítva. Az autópálya-matricák áraival párhuzamosan a pótdíjak is változtak. Nem mellesleg, szintén ma vált ismertté az augusztusi inflációs adat is. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ)…

Részletek

Egy pici pendrive okozta Gyurcsány Ferenc emberének Kiss László DK-s polgármesternek hanyatlását: így látott napvilágot a súlyos korrupció Óbudán

Büntetlenséget kapott az ügyészségi nyomozókkal való teljes együttműködésért cserébe az a K. János, aki a DK-s vezetésű óbudai önkormányzatot érintő korrupciós ügyben először adott érdemi információkat a hatóságnak. K. János – állítása szerint – több szálon kapcsolódott az önkormányzat közbeszerzéseihez, mintegy strómanként, „papíron”. Az első közvetítő P. Gábor volt, aki akkoriban a kispesti önkormányzat vagyongazdálkodási…

Részletek

Rettenetes adatok jöttek: nagyon kevés gyerek született

Iszonyatosan alacsony az első félévben született gyerekek száma. Írja a 168.hu Júliusra vonatkozóan ismét borzalmas demográfiai adatokat közölt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Mindössze 6793 gyerek született, 1007-tel (13 százalékkal) kevesebb, mint egy éve az országban. Mivel mindig nyáron születik több gyerek, ez az adat így megtévesztő. Ugyanis 2022-ben 8327-en jöttek világra ebben a hónapban, 2020-ban pedig 8662-en születtek…

Részletek

Zuglóban a járókelőkre zuhant egy kidőlő fa

A balesetben egy nő súlyosan megsérült. Egy baleset miatt kidőlt fa ráesett egy nőre és lányára szombat délután Budapest 14. kerületében, a balesetben a nő súlyosan, lánya könnyebben sérült, tudatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel. Vinczeffy Levente főhadnagy elmondta, hogy négy óra körül az Erzsébet királyné útján egy autó eddig tisztázatlan okból felszaladt…

Részletek

Savtúltengés esetén mit ehetünk

Általános igazság, hogy étkezésünk kihatással van egészségünkre és közérzetünkre egyaránt, így kiemelt figyelmet kell szentelnünk neki. Reflux esetén mindez különösen igaz, olyannyira, hogy a betegség tüneteinek enyhítése sok esetben teljes életmódváltást igényel. Ez azt jelenti, hogy ha reflux-szal küzdünk, kerülnünk kell a koffeint, az alkoholt, le kell tennünk a cigarettát, továbbá a rendszeres mozgást is…

Részletek

130 ezer nyugdíjas dolgozik, hogy biztosítsa megélhetését

Ha bejön a kormány várakozása, akkor januártól 3,2 százalékos nyugdíjemelésre számíthatnak az idősek. Ez átlagosan 7400 forintos plusz juttatást jelent. De még így is, a nyugdíjak hátránya behozhatatlannak tűnik a bérekhez képest. Csaknem 130 ezer nyugdíjas dolgozik, hogy biztosítsa megélhetését. Szinte biztos, hogy a nyugdíjprémium elmarad, de a szakértők szerint érdemes lenne megfontolnia a kormánynak,…

Részletek

Csalás miatt ül a vádlottak padján a tatabányai kórház frissen kinevezett igazgatója

Szücsné Posztovics Ilona facebook oldala Virág József, a Szent Borbála Kórház főigazgatója átveszi megbízási okiratát Takács Péter egészségügyi államtitkártól. Társtettesként elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt 2020-ban emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség az ellen az orvos ellen, akit a múlt hónapban Pintér Sándor, belügyminiszter, a tatabányai kórház igazgatójának nevezett ki – tudta meg a…

Részletek