Karácsony, időskori házasság és vezetés az angolérettségi első részében

Csütörtökön az angol nyelvi érettségi négyrészes feladatsora kerül a vizsgázók elé, akik létszáma ugyan némileg kevesebb, mint az első három napon volt, viszont így is az angol a legnépszerűbb idegen nyelv Magyarországon, tehát több mint 74 ezren ülnek neki a megméretésnek. Ráadásul az ajándék nyelvvizsga reményében csaknem 28 ezren emelt szinten futnak neki a tudáspróbának….

Részletek

Életveszélyben lehet a Fekete Vonat egykori sztárja, aggasztó videó került elő róla

Nagy vihart kavart Aréna-koncertjük óta Beat, azaz Fehérvári Tibor egyre lejjebb csúszik a lejtőn, régóta hajléktalanként él, barátai sem tudnak segíteni rajta. A Fekete Vonat 2023-as feloszlása óta zenésztársaival sem beszél, feleségével is megromlott a viszonya, és sorra érkeznek az aggasztónál aggasztóbb felvételek a rapperről, már sokan a legrosszabbra gondolnak. Ahogy arról korábban az Origo is…

Részletek

Orvosi vélemény: a kötelező védőoltás tette súlyos beteggé Dominikot

Soha nem voltam oltásellenes – mondja Györkös Ágnes, a 18 éves Dominik édesanyja. Ez ma már azért tűnik furcsának a nő szájából, mert meggyőződése szerint a fia a kötelező védőoltás miatt szenved gyógyíthatatlan betegségekben, amit immár egy orvosi vélemény is alátámaszt. Györkös Ágnes a két fiával szinte szó szerint a poklokat járja lassan két évtizede….

Részletek

Curtis teljesen kiborult VV Fanni gyilkosa miatt: szerinte jogtalanul kapott kevesebb év börtönt, mint a testvére

Curtis testvére április elején tudta meg, hogy leghamarabb 27 év múlva szabadulhat a börtönből, ugyanis életfogytiglani fegyházbüntetést kapott. A rapper nem akart hinni a fülének, amikor szembesült a tényekkel. Teljesen kiakadt, mert szerinte a bátyja nem bűnös, ellentétben VV Fanni gyilkosával, aki viszont pár évvel kevesebb börtönbüntetést kapott. Mint azt lapunk is megírta, április elején ítéletet…

Részletek

Donald Trump hamarosan bejelentheti egy újabb földrajzi hely átnevezését

A Mexikói-öböl Amerikai-öbölre való átnevezése után Donald Trump hamarosan egy másik vízterületnek is új nevet adhat, amit azonban (egyelőre) csak az Egyesült Államokban használhatnának. Az amerikai elnök a Közel-Keletre utazik, ahol több országban is egyeztetéseket folytat majd, és ezen út alkalmával teheti meg a bejelentését washingtoni források szerint. Donald Trump a közelgő szaúd-arábiai látogatása során…

Részletek

Fekete-Győr András azt kéri, hogy a Momentum ne induljon a 2026-os választáson

A Momentum Mozgalom volt elnöke Facebook-oldalán írt posztjában értekezett arról, hogy korábbi pártjának választásokon való indulása csak elvenné a valódi rendszerváltó erőktől a lehetőséget arra, hogy megdöntsék a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Szerinte egy 2-3 százalékos párt csak megélhetési politizálásra alkalmas, kormányváltásra nem. Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom alapítója, korábbi elnöke közösségi oldalán írt bejegyzésében arról értekezett, miért…

Részletek

A levegőben érte a halál az NB I-es focistát, Lipták Lászlót

A levegőben érte a halál az NB I-es focistát, Lipták Lászlót Olyan gyorsan történt minden. Gyorsan és felfoghatatlanul. Hétfőn azért ment Bécsbe, hogy segítsen egy barátjának a kertjét rendbe tenni, ami kikapcsolódást jelentett számára, egyfajta hobbija volt. Úgy tervezték, péntekig elkészülnek, aztán uzsgyi, sietnek vissza Magyarországra a szeretteikhez. Ám szerdán hirtelen leült, s azt mondta,…

Részletek

Visszatér az iPhone-okra minden idők egyik legsikeresebb játéka

A lépésre azt követően kerülhet sor, hogy a bíróság nemrégiben az Epic Games számára hozott kedvező ítéletet, megtiltva az Apple-nek, hogy díjat szedjen az alkalmazásokon kívüli vásárlások után. Sweeney ezt követően azt ígérte, hogy a Fortnite a „jövő héten” visszatér az amerikai App Store-ba, bár az Apple jelezte, hogy fellebbez a döntés ellen. Sweeney az…

Részletek

Fekete füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből, még nem választottak pápát

Este kilenc óra után nem sokkal fekete füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményén, jelezve, hogy a 133 bíboros nem jutott megegyezésre Ferenc pápa utódjának személyéről a konklávé első napján. A Szent Péter téren összegyűlt hívek és turisták csalódottan, de nem meglepetten fogadták a hírt – a modern kori konklávék általában több napig tartanak. A világ…

Részletek

A rácsok mögött is zajlik az érettségi, több mint 30 fogvatartott vizsgázik

A középszintű történelemérettségi nem csak a középiskolákban okozott izgalmat – a magyar börtönökben is több tucat fogvatartott izgult a feladatok miatt. A büntetés-végrehajtási intézetekben egyre többen döntenek a tanulás mellett: 5 év alatt 26 százalékkal nőtt azok száma, akik valamilyen képzésben vesznek részt. Míg az ország több mint 81 ezer diákja számára „kegyetlenül nehéz” történelemérettségivel…

Részletek