Hirekittesmost

Hírek itt és mostnak a demokrácia a fő szempont

Lehet, hogy az országból is elköltözne Orosz Bernadett, miután enyhítették az őt felismerhetetlenségig verő alezredes büntetését

Enyhítette a Fővárosi Ítélőtábla annak a katonatisztnek a büntetését, aki felismerhetetlenségig összeverte Orosz Bernadettet egy honvédüdülőben – írja a 24.hu. A jogerős ítélet szerint a partnerét rendszeresen bántalmazó, 2019 novemberében pedig brutálisan szétverő K. István hajdani alezredes egy év négy hónap szabadságvesztést kapott. Az ítéletre Orosz Bernadett úgy reagált, hogy most kapta a legnagyobb ütést,…

Részletek

Balhé a Csillag börtönben: WC-pumpával leütötte, majd meg akarta erőszakolni az egyik elítélt a fegyház dolgozóját

Vádat emeltek azzal az életfogytiglani büntetését töltő elítélttel szemben, aki a Szegedi Fegyház és Börtönben megpróbált megerőszakolni egy dolgozót. Erről a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője tájékoztatta szerdán az MTI-t. Grósz Tamás közölte, a férfit nemi erőszak bűntettének kísérletével vádolják mint erőszakos többszörös visszaesőt. Megtervezte a cselekményt Az életfogytiglani büntetését töltő férfi a vádirat szerint…

Részletek

Saját életét kockáztatta egy 16 éves, hogy megmentse fuldokló apját: gondolkodás nélkül ugrott utána

Habár Stephen Howd fia, a mindössze 16 éves William hősiesen küzdött azért, hogy megmentse apját a fulladástól spanyol nyaralásuk során, sajnos nem járt sikerrel. Az 57 éves férfi ugyani elhunyt, miután úszás közben Tenerifén egy tengerben lévő kőbe verte a fejét. A tini, aki a parton állva látta, mi történt, gondolkodás nélkül a vízbe úszott…

Részletek

A fiaddal együtt irtalak ki” – Brutális iskolai erőszak Mezőtúron, a kegyetlen gyerekek és a rokonaik rettegésben tartják a település egy részét

Egy elkeseredett mezőtúri édesapának elege lett a mezőtúri kisebbség neveletlen gyerekeiből, akik rettegésben tartják a helyi Rákóczi Úti Általános Iskola diákjait. Az édesapa kisfiát kikötözték a padhoz és megverték. Nagy kérdés hol voltak azok a pedagógusok, akikre rábízzák a szülők nap, mint nap a gyermekeiket. Az iskola kussol, a fenntartó kitér a válaszok elől, a…

Részletek

65 méteres, 19 emeletes lakótornyokat építenének Óbudán a volt harisnyagyár helyén

1300–1400 lakást építene a Biggeorge ingatlanfejlesztő társaság a Bogdáni út és a Szentendrei út kereszteződésénél található egykori ipari területre – írja a Népszava. A lap cikke szerint a tervek alapján 65 méteres, 19 emeletes lakótornyok is állnának az új negyedben. A Pest vármegyei kormányhivatalhoz márciusban beérkezett dokumentáció szerint összesen 10 épülettömb, illetve egy 1800 férőhelyes…

Részletek

Békésen üldögélt az ágyán a drognagyi, amikor betoppantak a kommandósok

Elfogták a rendőrök az örkényi drognagyit. A 69 éves asszony pont az ágyán üldögélt amikor betoppantak hozzá a kommandósok. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a kutatás során több mint három millió forintot és kisebb mennyiségű kábítószer-gyanús anyagot foglaltak le a rendőrök, amely a szakértő elsődleges véleménye szerint új pszichoaktív anyag. A nyomozás során kiderült,…

Részletek

Heves: Összeomlott egy 8 éves kislány keringése

Egy nyolcéves kislány életéért küzdöttek a mentők Heves vármegyében, számolt be az esetről az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán. Mint írták: a településre kérték a mentők gyors segítségét a napokban egy nyolcéves gyermekhez, akinek otthonában összeomlott a keringése.  A család minden szülő legszörnyűbb rémálmát élte át, mikor meg kellett kezdeniük gyermekük újraélesztését – fogalmaztak a posztban. Hozzátették: a…

Részletek

Továbbra is rács mögött marad az a 40 éves budapesti F. János, akit azzal gyanúsítanak, hogy 24 évvel ezelőtt agyonverte Till Tamást

Továbbra is rács mögött marad az a 40 éves budapesti F. János, akit azzal gyanúsítanak, hogy 24 évvel ezelőtt agyonverte Till Tamást – tudta meg a 24.hu. Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője lapunk megkeresésére azt mondta,  a bíróság június 14-ig hosszabbította meg a bűncselekménnyel gyanúsított férfi letartóztatását. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000. május 28-án reggel elment…

Részletek

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) péntek estétől szombat hajnalig komplex bűnügyi-rendészeti ellenőrzést tartott az V., VI. és VII. kerületben, 610 embert igazoltattak, 19 embert elfogtak

A BRFK közleménye szerint hét embert különböző bűncselekmények – kábítószer birtoklása, garázdaság, ittas vezetés vagy járművezetés eltiltás hatálya alatt – elkövetésén értek tetten, további hét embert pedig előállítottak bűncselekmény gyanúja miatt, mintavételre, vagy mert a szabálysértést a rendőri felszólítás ellenére is folytatta. Közlekedési szabálysértések miatt öt feljelentést tettek, egy esetben pedig közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása miatt…

Részletek