Hirekittesmost

Hírek itt és mostnak a demokrácia a fő szempont

Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen

Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak. A baleset következtében anyagi kár keletkezett mind a drónban, mind az…

Részletek

Óbudát magára hagyta a fővárosi és a kerületi önkormányzat

A Római-part teljesen elhanyagolt Óbudát magára hagyta a balliberális fővárosi és a szintén baloldali kerületi önkormányzat – nyilatkozta a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának vezetője kedden Budapesten, a városrészben tartott bejárásakor az MTI-nek. Szentkirályi Alexandra elmondta: a III. kerületet a többi külső városrészhez hasonlóan magára hagyta a fővárosi önkormányzat, és így tett a kerületi önkormányzat is, amelynek…

Részletek

„Felháborító” – gyógyszeres rém garázdálkodik Óbudán

Gyógyszeres rém keseríti meg az óbudaiak életét. Egy alak rendszeresen különféle gyógyszert szór szét egy fa alatt. A helyiek féltik a gyerekeiket és a kutyáikat. „Felháborítónak tartom” „Nem tudom, hogy mit akar elérni az, aki ezeket a gyógyszereket kiszórja a fa alá, de szerintem az biztos, hogy nem ép gondolkodású. Normális ember ilyet nem tesz….

Részletek

A börtönből buzdítja éberségre a rendőröket és a köztereseket Óbuda letartóztatott polgármestere

A III. kerületi rendőrség és a közterület-felügyelet munkatársait szólította meg az a Facebook-bejegyzés, amely szerdán reggel jelent meg Kiss László letartóztatásban lévő polgármester oldalán. A hivatali vesztegetés elfogadásával vádolt kerületvezető azt kéri, hogy kiemelten figyeljenek a közterületi politikai tevékenységek biztosítására. Kiss László Facebook-oldalán szerdán reggel jelent meg egy poszt, amelyben arra hívja fel a kerületi…

Részletek

Kezét-lábát megbilincselték és arra kényszerítették a rendőrök, hogy csókolja meg a földet, mielőtt árokba lökték

A tiszalöki börtönben rendszeresen verik a rabokat – áll az Európa Tanács tavaly decemberi jelentésében, amit a a kínzás és az embertelen vagy megalázó bánásmód megelőzéséért felelős bizottság (CPT) készített. A jelentés részleteiről elsőként most a Szabad Európa számol be. Lapunknak nyilatkozott egy olyan tiszalöki volt rab is, aki a nemrég szabadult ki az egyik…

Részletek

Drogdílert köröz a rendőrség, a lakosság segítségét kérik

Hónapok óta körözi a rendőrség a fiatal drogkereskedőt. A rendőrség arra kérik az embereket, hogy ha bármilyen információval rendelkeznek a férfiről, értesítsék a hatóságot. Tavaly adott ki körözést a Kecskeméti Törvényszék a 33 éves Szöllősi Oszkár ellen. A Baján született férfit 2024. szeptember 4-e óta keresik kábítószer-kereskedelem miatt – derült ki a police.hu-ról. Az elfogató…

Részletek

Otthonában törtek rá a bugaci dílerre, kecskeméti társára a nyílt utcán csapták el a rendőrök – videóval

Videón mutatjuk, hogyan csaptak le a rendőrök egy bugaci dílerre. A férfi mellett másik három drogkereskedőt is elfogtak Bács-Kiskunban. A kiskunfélegyházi rendőrök egy személyautót állítottak meg a településen 2024. augusztus 22-én délután. Az autóban egy 24 és egy 22 éves szegedi férfi ült. A járőrök ellenőrizték őket és átvizsgálták az autót is, amiben 8 zacskó,…

Részletek

Lesújtó a bérlakások helyzete Óbudán

Az Állami Számvevőszék tavaly célzott ellenőrzést folytatott több fővárosi kerületben az önkormányzati tulajdonú lakásokkal kapcsolatban. Az ellenőrzés eredménye alapján Óbuda-Békásmegyer sereghajtó a vizsgált önkormányzatok között. Soha nem állt még ilyen rosszul a bérlakások helyzete, mint Kiss László regnálása alatt. Bár a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő polgármester és csapata a lakásállomány megtartását ígérte az óbudaiaknak,…

Részletek

Itt a friss adat: ennyit visz haza nettóban egy átlagos magyar

Februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 661 400, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 455 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 9,3, a nettó átlagkereset 9,1, a reálkereset pedig 3,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Ezt jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A bruttó kereset mediánértéke 533 600, a nettó…

Részletek

Csendes gyilkossá válhat az életmentő eszköz – Miért lehet veszélyes a CT-vizsgálat?

A nagy röntgensugárzás-dózissal járó komputertomográfiás (CT) vizsgálatok a későbbi élet során daganatot okozhatnak, különösen ha újszülöttekben és gyerekekben végzik őket – figyelmeztetnek az UC San Francisco kutatói, akik óva intik az amerikai orvosokat az indokolatlan és a túl nagy dózisú CT-vizsgálatoktól.A nagy röntgensugárzás-dózissal járó komputertomográfiás képalkotó vizsgálatok tüdő-, mell- és egyéb daganatokat okozhatnak a páciens…

Részletek