
Fáznak a takarítók, mert valaki legipszkartonozta a fűtést abban a Szőlőkert utcai helyiségben, ahol a 3. kerületi önkormányzat köztisztasági csoportjának dolgozói öltöznek – ezzel a megállapítással kezdődik az a levél, amelyet az Óbudai Vagyonkezelő (OV Zrt.) igazgatója április 22-én küldött Kiss László kerületi polgármesternek. A városvezetésnek felterjesztett panaszból később kiderül, hogy a rejtélyes elkövetőt – akinek a személyéről később még szó lesz – nem a munkások különös kegyetlenséggel való szívatása vezérelte. Egyetlen, önös érdekből elkövetett célja volt:
a fűtésre és hűtésre is alkalmas klímaberendezést azért választotta le, hogy a szervereket védje a túlmelegedéstől, amelyeken az önkormányzat áramát felhasználva bitcoint bányásztak
– erről az OV Zrt. igazgatója személyesen is meggyőződött a helyszínen.
Az illegális szerverparkot nemcsak az leplezte le, hogy a klímaberendezés egyik napról a másikra eltűnt. Az OV Zrt. munkatársai arról is beszámoltak, hogy a helyiséggel szomszédos terem katedrálüvegén keresztül „furcsa, színes, villódzó fények” szűrődtek ki. Ezek a fények a nyitott fémszerkezetre rögzített NVIDIA GeForce RTX videokártyákból jöttek, amikből a teremben legalább egy tucatot helyeztek el.

Az OV Zrt. Szőlőkert utcai telephelyén talált videókártyák és egyéb, bitcoin bányászásra alkalmas informatikai eszközök.
A nagy teljesítményű szerverparkot a helyzetleírás szerint Krébesz Dániel, a békásmegyeri piac igazgatója rendezte be az OV Zrt. informatikai vezetőjének segítségével. Ebben, a III. kerületi önkormányzat által fenntartott helyiségben tervezte elindítani új, jelentős áramigényű kriptobányászati bizniszét.
Forràs: 444.hu
