Az önkormányzattól lophatott áramot bitcoinbizniszéhez a békásmegyeri piac igazgatója

Fáznak a takarítók, mert valaki legipszkartonozta a fűtést abban a Szőlőkert utcai helyiségben, ahol a 3. kerületi önkormányzat köztisztasági csoportjának dolgozói öltöznek – ezzel a megállapítással kezdődik az a levél, amelyet az Óbudai Vagyonkezelő (OV Zrt.) igazgatója április 22-én küldött Kiss László kerületi polgármesternek. A városvezetésnek felterjesztett panaszból később kiderül, hogy a rejtélyes elkövetőt –…

Részletek

Jachtot, luxusautókat és több száz millió forint készpénzt foglalt le a NAV a nagybani piaci adócsalási ügyben

Három szervezett bűnelkövetői csoport mintegy 11,5 milliárd forintnyi adót csalt el a Budapesti Nagybani Piacon, ahol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 78 helyszínen csapott le, 55 embert állított elő, és csaknem 49 milliárd forintnyi vagyont foglalt le, köztük jachtot, luxusautókat, motorokat és több száz millió forint készpénzt. Kiderült, milyen mértékű kárt okoztak a költségvetésnek azok…

Részletek

Óbudán megvalósult Abszurdisztán

A III. kerületben feje tetejére állt a világ. Kiderült, hogy a börtönből következmények nélkül lehet polgármestert játszani, Kiss László bűntársa, Krébesz Dániel pedig a házi őrizetből ír előterjesztéseket a Pénzügyi, Tulajdonosi és Vagyonnyilatkozatkezelő Bizottsághoz és vezet be bérleti díj emelést a békásmegyeri piacon. Óbuda teljes lakossága egy lázálom szerű történetben találta magát, miközben a teljes…

Részletek