Elhunyt Kásler Miklós tanszékvezető egyetemi tanár
Kásler Miklós tanszékvezető egyetemi tanárként és a Magyar Tudományos Akadémia doktoraként évtizedeken át a magyar orvostudomány élvonalában tevékenykedett. Onkológusként nemcsak betegek ezreit gyógyította, hanem tudományos kutatómunkájával is hozzájárulta rákkutatás fejlődéséhez. Számos szakmai elismerésben részesült. Az egykori miniszter 75 évet élt. Elhunyt Kásler Miklós onkológus, egyetemi tanár, aki 2018 és 2022 között az Emberi Erőforrások Minisztériumát…
Ugyanannyi büntetés járjon egy állat életéèrt, mint egy emberi élet kioltásáèrt
Állatkínzás Btk. 244. 244. § (1) Akia) gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben indokolatlanul olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza,b) gerinces állatát vagy veszélyes állatát elűzi, elhagyja vagy kiteszi,vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés,…
Rettenetes tragédia történt Szovátán – A hétéves kislány életét már nem tudták megmenteni
Rádőlt egy szekrény egy hétéves kislányra Szovátán, meghalt / Illusztráció: Pexels Egy hétéves kislány életét vesztette Szovátán, miután rádőlt egy szekrény otthonukban – közölte a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A baleset kedd este történt, a mentősök hiába próbálták újraéleszteni a gyermeket. Az eset körülményeit gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával vizsgálják. A baleset idején a kislány és négyéves…
Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki megölhette a 22 hónapos Hannát Miskén
Elfogták azt a férfit, akit a 22 hónapos K. Hanna meggyilkolásával gyanúsítanak. J. Dávidot tegnap óta körözte a rendőrség, miután hétfő reggel, a kislánnyal együtt tűnt el. A gyermek holttestét tegnap este találták meg a rendőrök. Körözték a férfit A Kalocsai Rendőrkapitányság körözési eljárást indított szeptember 1-jén egy majdnem 2 éves miskei lány eltünése ügyében….
Nem vonultak ki a mentők egy 13 éves fiúhoz, akinek megcsípte a száját belülről egy darázs
Egy 13 éves fiút szájon belül csípett meg egy darázs a székesfehérvári Bregyó sporttelepen, ám a riasztott mentők nem érkeztek ki a helyszínre, csupán telefonon adtak tanácsot. Az eset nyomán a fiú édesapja panaszlevelet írt az OMSZ-nek, amely szakmai protokollra hivatkozva indokolta döntését. Egy 13 éves fiú száját belülről megcsípte egy darázs, amikor a székesfehérvári…
Nézőpont Intézet: a Fidesz megnyerte a nyarat, most vasárnap a választást is megnyernék
A Nézőpont Intézet friss felmérése alapján a Tisza Párt listájára augusztus végén a biztos résztvevők 38 százaléka szavazna. A Fidesz digitális honfoglalása és az Otthon Start Program iránti nagy érdeklődés ugyanakkor a kormánypárt előnyét ötről nyolc százalékpontra növelte. A Nézőpont Intézet szerint a Fidesz és a Tisza Párt közötti verseny jelenlegi állása a „legvalószínűbb listás eredmény” bázisán (46:38)…
Megy a kisérlet: Először ültettek disznótüdőt emberbe
Kínai orvosok végrehajtották a világ első sertésből emberbe történő tüdőátültetését Kanton városában. Az állati szervet egy 39 éves férfi kapta, akit a beavatkozás elvégzése előtt agyhalottnak nyilvánítottak – számolt be róla a Live Science. Az esetről szóló tanulmány szerint a szerv 9 napon át működött a páciens testébe, ám családja ezután a kísérlet leállítását kérték. A szakértők nem…
Lakossági felhívás
A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki a képen látható lány tartózkodási helyéről bármilyen információval rendelkezik, az jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél, hívja a 06-74-566-070 telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívón – közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Személyleírás: Pápai Réka Elvira körülbelül 160 centiméter magas, vékony testalkatú,…
Leesett az első hó a Zakopane közelében lévő Kasprowy-csúcson (tszf. 1987m)!❄️❄️
A fotókat köszönjük a Kasprowy Wierch Aktualnie oldalnak!
