Kiss László pénztárcája szépen dagadt, miközben fejetlenség van Óbudán

Döbbenetes számok derültek ki a börtönből kikerült baloldali óbudai polgármester hivatali vesztegetése kapcsán. Kiss László irreálisan meggazdagodott a fiktív szerződéseknek és visszautalásoknak köszönhetően, miközben Óbuda állapota folyamatosan romlik. Kiss László baloldali polgármester hivatali vesztegetés vádja miatt került kényszerintézkedés alá, a konkrét ügyleteibe azonban csak nemrég kaphattunk betekintést. Ahogy a Mandiner is megírta, a kihallgatási jegyzőkönyv súlyos milliókat, fiktív…

Részletek

Meghalt a legendás brit bokszoló, Ricky Hatton

A volt világbajnok bokszoló, Ricky Hatton 46 éves korában elhunyt – jelentette a Press Association. Hatton 1997 és 2012 között tartó pályafutása során könnyűváltósúlyban és váltósúlyban is világbajnoki címeket szerzett. Idén júliusban bejelentette, hogy 13 év szünet után visszatér a ringbe, és decemberben Dubajban küzd meg Eisa Al Dah ellen. A manchesteri ökölvívó mérkőzésére december…

Részletek

Halálba ugrottak a tűz elől az ikertestvérek – Túlélőkkel beszéltünk a 32 évvel ezelőtti, békásmegyeri panelrobbanásról – Blikk exkluzív

Irtózatos detonáció, szanaszét repülő törmelékek, halottak a romok között, jajveszékelő sérültek, sokkos állapotban remegő emberek – pontosan 32 évvel ezelőtt, 1993. szeptember 14-én tüzes pokollá változott a békásmegyeri Jós utca 8. alatt található tízemeletes panelház. A robbanást egy pszichés zavarokkal küzdő fiatalember okozta, rajta kívül még öten – köztük egy ikerpár – vesztették életüket. A…

Részletek

Műtét közben szexelt egy orvos a nővérrel, a beteg közben altatásban volt

A 44 éves, házas, aneszteziológiai konzulens azzal indokolta tettét, hogy stresszes időszakot élt át a gyermeke születése után. A műtőben esett egymásnak egy orvos és egy ápoló, miközben a beteg altatásban volt – írja a Metro. A lap szerint a 44 éves, házasságban élő Dr. Suhail Anjumot és a meg nem nevezett ápolónőt félreérthetetlen helyzetben találta az egyik kollégájuk az…

Részletek

Összeesett és meghalt egy édesapa a fia temetésén

Egy szeretett személy elvesztése mély fájdalmat okoz, aminek hatására olykor a szó szoros értelmében véve összetörhet a szív. Minden bizonnyal ez történhetett Norman White-tal is, aki szeretett fia, a 41 éves David Beilicki temetésén lett rosszul. Összeesett, és bár a segítség gyorsan érkezett, nem sokkal a kórházba szállítása után elhunyt. AdvertisementAz eset Nagy-Britannia észak-keleti részén…

Részletek

Állkapocs nélkül találták meg – a rendőrség tanácstalan

Rejtélyes holttestet találtak Ságvár külterületén, egy erdős részen szerdán – írta a Sonline.hu. Az ismeretlen személy kilétét igyekeznek felderíteni a siófoki rendőrök. Nem tudják azonosítani a rejtélyes személyt A test különös állapotban került elő, hiányzik róla az alsó állkapocs, ami nagyban megnehezíti a személyazonosság megállapítását. Az igazságügyi szakértők szerint az elhunyt hónapokkal, de akár évekkel ezelőtt is…

Részletek

Tragédia a focipályán: hétéves kisfiú halt meg egyik pillanatról a másikra

Gyászol a Boavista és az egész portugál futball. Percekkel azok után, hogy a Boavista U8-as csapata elkezdte a tréninget, összeesett a pályán és a leggondosabb ellátás ellenére meghalt egy hétéves kisfiú. Ahogy elkezdődött az akadémia U8-as csapatának keddi edzése, az egyik hétéves kisfiú összeesett. Az öltözőben volt defibrillátor, azonnal szakszerű ellátásban részesítették a gyermeket, majd…

Részletek

Bicskával vágta át az intenzív osztályon fekvő édesapja infúziójának csövét egy 13 éves sarkadi fiú

Egy 13 éves sarkadi fiú többször is megpróbálta leállítani az édesapja ellátását az intenzív osztályon. Először az ágya melletti gépet szerette volna kikapcsolni, majd bicskával elvágta az infúziós csövet. A kiskorút életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsítják, szabadlábon védekezhet. A Rendészeti Államtitkárság számolt be az esetről a Facebook-oldalán szerda kora reggel. A bejegyzés szerint…

Részletek

Kiszivárgott a súlyos ügybe keveredett óbudai polgármester kihallgatási jegyzőkönyve

Nyilvánosságra kerültek részletek abból a kihallgatási jegyzőkönyvből, amelyben felsorolják, hogy pontosan milyen korrupciós pénzek elfogadásával gyanúsítják Kiss László III. kerületi polgármestert. A DK-s politikus viszont azt állítja, hogy nem követett el bűncselekményt, és politikai okokat lát az eljárás mögött. A  hvg.hu-hoz eljutott dokumentum szerint az ügyészség azt állítja, hogy az önkormányzat különböző termékeket és szolgáltatásokat…

Részletek

Indulnak a Szedd magad akciók országszerte

Indulnak a Szedd magad akciók országszerte, szeptemberben és októberben szedhetünk a lédús goldent, fűszeres jonatánt vagy édes idaredet is. Végre eljött a szeptember, az almaszüret fő időszaka, ilyenkor országszerte sorra indulnak a Szedd magad akciók. Ezek a lehetőségek egyrészt olcsóbb alternatívát jelentenek a bolti vásárláshoz képest, másrészt garantáltan friss, zamatos gyümölcsöt vihetünk haza közvetlenül a fáról válogatva.  Idén…

Részletek