A sár kapta el a menekülőket Jászfényszarunál

A körzeti megbízott és a kollégája április 25-én hajnalban akarta ellenőrizni a személygépkocsit és annak utasait Zsámbok belterületén, de sofőr a rendőri karjelzést figyelmen kívül hagyva Jászfényszaru irányába hajtott tovább. Útközben a Galga-patak hídján áthaladva egy alufólia csomagot dobtak ki a járműből, amit később a rendőrök megtaláltak. A menekülő autó egy sáros földútra hajtott, ahol végül elakadt….

Részletek

Így változtak hétfőre az élelmiszerárak

Ez látszik most az Árfigyelőben Megnéztük, hogyan változtak az érintett alapvető élelmiszerek árai az online Árfigyelőben március 14-e péntekről március 17-e hétfőre, és azt láttuk, hogy valóban tapasztalható változás. Vannak ugyan termékek, amelyeknek nem változott az elérhető legalacsonyabb ára, sőt, néhánynak még nőtt is, a többség azonban olcsóbb lett. A legkisebb árcsökkenés 0,01 – 0,05 százalékos az ESL tej…

Részletek

Kirakta a kutyát az autóból, majd lazán elhajtott

Futótűzként terjedt a közösségi médiában a hír, hogy Dunaújvárosban, a Felső-Dunapart városrészben kiraktak egy közepes testű kutyát egy kocsiból, majd az ismeretlen sofőr elhajtott. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a tanúvallomásoknak és az internetes összefogásnak köszönhetően sikerült azonosítani az 51 éves, Dunaújváros közelében élő férfit. Az állatkínzással gyanúsított férfi beismerte a bűnösségét, és azt…

Részletek

A csődveszély elkerülése érdekében Budapest felmondhatja az állammal kötött tömegközlekedési megállapodások egy részét, és elsősorban a vármegyebérletről szóló szerződés van veszélyben

A csődveszély elkerülése érdekében Budapest felmondhatja az állammal kötött tömegközlekedési megállapodások egy részét, és elsősorban a vármegyebérletről szóló szerződés van veszélyben. Ha ez megvalósul, az leginkább azok számára lehet hátrányos, akik az agglomerációból Budapestre ingáznak, mert ismét külön kell fizetniük a Budapest-bérletért, illetve a városhatáron túli közlekedésért. A vonatkozó vészforgatókönyv tervezetét a szerdai közös rendkívüli…

Részletek

Betartották az ígéretet: már 10 millió forintot utalt vissza késések miatt az utasoknak a MÁV

Összesen 9600 esetben térítették vissza a jegyár felét. „Vasárnap óta működik a késési biztosítás!” – kezdte Facebook-bejegyzését a MÁV-csoport vezérigazgatója. Hegyi Zsolt szerint a rendszer jól működik, ugyanis az első három napban a MÁV-csoport 9600 esetben térítette vissza a jegyár felét, méghozzá az esetek túlnyomó részében – az applikáción keresztül váltott jegyek esetében – teljesen automatikusan, vagyis anélkül, hogy az…

Részletek

Kutyák támadtak egy férfira Miskolcon szombat délelőtt

“Öt kutyát űztem le róla, de már marcangolták, már halott volt” – egy falka eb támadt rá a férfira Miskolcon, nem tudták megmenteni az életét. Kutyák támadtak egy férfira Miskolcon szombat délelőtt. A 60 év körüli férfi a boltba indult, ekkor marcangolta szét a falka. Az áldozat mostohafia hiába próbált segíteni, a férfi akkor már…

Részletek

Kilépett a Fideszből a józsefvárosi képviselő, aki még az ajtófélfákat is magával vitte az önkormányzati lakásból

A mai napon a FIDESZ-KDNP józsefvárosi elnökségét tájékoztattam, hogy fennálló párttagságomat megszüntetem, közéleti tevékenységemet a továbbiakban független képviselőként folytatom – írja közleményében Kecskeméti László. Kecskeméti az önkormányzat szerint öt éve nem volt jogosult a bérlakás igénybe vételére, a szociális helyzete sem indokolta, hogy az önkormányzat biztosítsa a lakhatását. A vagyonnyilatkozatában havi 1,8 millió forintos összjövedelmet vallott be,…

Részletek

Katzenbach Imre meggyilkolása: Életfogytiglant kaptak a volt MTK-focista gyilkosai, köztük Curtis testvére is

Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a bíróság azt a három férfit, akit Katzenbach Imre meggyilkolásával gyanúsítottak, írja a 24. Ketten 25-25 év, Sz. Lajos – aki a rapper, Curtis testvére – 27 év után szabadulhat legkorábban a börtönből.A vádirat szerint Katzenbach Imre, egykori MTK-s focista 2007-ben névlegesen elvállalta egy cég vezetését, tudva, hogy a cég valótlan tartalmú számlákat állít ki az akkoriban…

Részletek