Nézőpont Intézet: a Fidesz megnyerte a nyarat, most vasárnap a választást is megnyernék

A Nézőpont Intézet friss felmérése alapján a Tisza Párt listájára augusztus végén a biztos résztvevők 38 százaléka szavazna. A Fidesz digitális honfoglalása és az Otthon Start Program iránti nagy érdeklődés ugyanakkor a kormánypárt előnyét ötről nyolc százalékpontra növelte. A Nézőpont Intézet szerint a Fidesz és a Tisza Párt közötti verseny jelenlegi állása a „legvalószínűbb listás eredmény” bázisán (46:38)…

Részletek

Megy a kisérlet: Először ültettek disznótüdőt emberbe

Kínai orvosok végrehajtották a világ első sertésből emberbe történő tüdőátültetését Kanton városában. Az állati szervet egy 39 éves férfi kapta, akit a beavatkozás elvégzése előtt agyhalottnak nyilvánítottak – számolt be róla a Live Science. Az esetről szóló tanulmány szerint a szerv 9 napon át működött a páciens testébe, ám családja ezután a kísérlet leállítását kérték. A szakértők nem…

Részletek

Lakossági felhívás

A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki a képen látható lány tartózkodási helyéről bármilyen információval rendelkezik, az jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél, hívja a 06-74-566-070 telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívón – közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Személyleírás: Pápai Réka Elvira körülbelül 160 centiméter magas, vékony testalkatú,…

Részletek

Sokkoló adatok: Minden negyedik felnőtt örökre egyedül marad

Kiderült, miért nem akarnak párkapcsolatot a mai fiatalok Egy friss kutatás szerint egyre többen döntenek úgy, hogy életük végéig szinglik maradnak – méghozzá nem kényszerből, hanem tudatos választásként. Már nem tabu, ha valaki nem áll párkapcsolatban, sőt: sokan úgy érzik, így boldogabbak és szabadabbak. Nem kell párkapcsolat a boldogsághoz A Pew Research Center adatai szerint…

Részletek

Orvosi műhiba okozhatta Hulk Hogan halálát

A rendőrség megerősítette, hogy a pankrátor halála miatt indított nyomozást még nem zárták le. Ez egy hirdetésHulk Hogan özvegye közölte: egyik műtétje során megsérülhetett a pankrátor rekeszidege, ez okozhatta a halálát – írja a TMZ. Hozzátette: már megvannak elhunyt férje boncolásának eredményei, azonban ezeket nem akarta megmutatni a lapnak. A rendőrség a lap érdeklődésére annyit…

Részletek

Átlátszó: Orbán Viktor egy, az Ungár–Schmidt család tulajdonában álló repülőgéppel ment nyaralni – reagált Kocsis Máté

Egy cseh lajstromjelzésű, Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Horvátországba Orbán Viktor miniszterelnök és szűk stábja. Az Átlátszó szerint a repülő Brac szigetére vitte a kormányfőt, akit a gépnél testőrök és konvoj kísértek. Az Átlátszó nyomozása szerint Orbán Viktor és munkatársai nem menetrend szerinti járattal, hanem egy Schmidt Mária családjához köthető magángéppel indultak nyaralni az Adriára. A…

Részletek

Felfedezték egy drogbanda horrorkínzókamráját egy hangszigetelt konténerben

Egy hangszigetelt konténerben fogorvosi széket, bilincseket, fogókat és kerti ollókat találtak holland rendőrök, miközben egy nemzetközi drogbanda kínzókamráját leplezték le. A szörnyű felfedezés az EncroChat nevű titkosított üzenetküldő platform feltörésének köszönhető, amely a történelem egyik legnagyobb nemzetközi rendőrségi műveletéhez vezetett. Amikor a felfegyverzett hollandiai rendőrök robbantással törtek be a Wouwse Plantage falu melletti raktárba, nem…

Részletek

Visszatér a Pumukli a tv képernyőkre: A TV2 tűzi képernyőre!Hatalmas örömhírünk van azoknak a tv nézőknek, akik kedvelik Pumukli történetét, ugyanis szeptember 6-tól visszatér a tv képernyőkre, mégpedig a TV2-n.

Visszatér a Pumukli a tv képernyőkre: A TV2 tűzi képernyőre! Hatalmas örömhírünk van azoknak a tv nézőknek, akik kedvelik Pumukli történetét, ugyanis szeptember 6-tól visszatér a tv képernyőkre, mégpedig a TV2-n. A nézők minden hétvégén a kora reggeli órákban láthatják majd a korábbi népszerű sorozatot. A Pumukli (Meister Eder und sein Pumuckl) 1982 és 1989…

Részletek