Először ültettek be sertésmájat egy emberbe

Egy friss tanulmány alapján egy úttörő eljárásnak köszönhetően tíz napig működött egy agyhalott személy szervezetébe ültetett, genetikailag módosított sertésmáj – írja a The Guardian. A beavatkozást tavaly végezték el egy kínai kórházban, ez az első alkalom, amikor disznómájat ültettek be egy emberbe. A szakértők abban bíznak, hogy az állati szervek egy nap áthidaló megoldásként szolgálhatnak…

Részletek

Balul sült el a mutatvány: fenékre ejtették Magyar Pétert ( videó)

Nem szenvedett komolyabb sérülést a pártelnök. Magyar Péter április közepéig járja az országot, és az állomásokról folyamatosan oszt meg különböző tartalmakat. Az egyik legutóbbi videóban az látható, hogy három fiatal a magasba emeli a pártvezért, aki igyekszik kiegyenesedni, és a karjait a magasba emelni, azonban végig látszik, hogy küzd a „gravitációval”. Meg is kérdezi a…

Részletek

A székesfehérvári rendőrök a lakosság segítségét kérik

Az állampolgárok segítségét kérik a képen látható személy megtalálásában. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya zsarolás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást folytat egy eddig ismeretlen tettes ellen. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a képen látható férfit felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzenek személyesen a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-22/541-600-as telefonszámot,…

Részletek

Pest vármegye: Mentőautóban született meg egy csecsemő, a köldökzsínor a nyakára volt tekeredve

Egy Pest vármegyei család kérte a mentők gyors segítségét múlt héten egy 30 év körüli, 38 hetes kismamához a sűrű fájásai miatt. A mentésirányító nem habozott, azonnal riasztotta a legközelebbi esetkocsit és a koraszülöttmentőt – tette közzé az Országos Mentőszolgálat egy szerda délelőtti bejegyzésben. A helyszínre érkező mentőegységek megvizsgálták a kismamát, majd közösen úgy döntöttek, hogy elindulnak…

Részletek

Hogy mi? Konyhakéssel akarta megölni egy édesanyát három amerikai tinédzser, mert kikapcsolta a wifit

A 14,15 és 16 éves fiatalok egy konyhakést ragadtak és a houstoni házukból az utcára kergették az anyjukat, miután az ki merte kapcsolni a wifit.  Az egyik lány egy téglát is utána dobott a 39 éves nő után, amivel eltalálta a bokáját.  A nő 70 éves édesanyja is megsérült, miután felesett, miközben próbálta megvédeni a…

Részletek

A miniszterelnökség 29 éves titkárnője volt az a nő, akinek kezében felrobbant egy éles kézigránát március 21-én

A miniszterelnökség 29 éves titkárnője volt az a nő, akinek kezében felrobbant egy éles kézigránát március 21-én, pénteken az újdörögdi gyakorlótéren. A Parlamentben az ellenzék egy része a kormányt hibáztatta a történtekért, akik szerint a kiképzésre mindenki önként jelentkezett, és egyesek politikai hasznonszerzésre akarják felhasználni a tragédiát. Titkárnőként dolgozik a miniszterelnökségen az a 29 éves…

Részletek

Panaszt tettek a szülők egy XXII. kerületi óvodában, mert a gyerekük állítása szerint megütötte őt az egyik óvónő

Panaszt tettek a szülők egy XXII. kerületi óvodában, mert a gyerekük állítása szerint megütötte őt az egyik óvónő; az ügyben a HVG információi szerint a rendőrség nyomozást indított. A helyi ellenzék szerint nem volt megfelelő az eset kivizsgálása, ezért csütörtökön megpróbálják leváltani az egyesített intézmény vezetőjét.    2 itthon+ Panaszt tettek a szülők egy XXII. kerületi óvodában,…

Részletek

A Győri Fellebbviteli Főügyészség indítványozására súlyosabb ítélet született annak a párnak az ügyében, aki hidegvérrel meg akarta ölni a megcsalt férjet

A férfi azután egyezett bele a válásba, hogy felesége és annak 30 évvel fiatalabb szeretője többször próbálta őt megölni. A Győri Fellebbviteli Főügyészség indítványozására súlyosabb ítélet született annak a párnak az ügyében, aki hidegvérrel meg akarta ölni a megcsalt férjet. Az ítélet szerint a tanárként dolgozó nő szerelmi viszonyt létesített a nála 30 évvel fiatalabb…

Részletek

Közel 519 millió forintnyi kártérítést kapott a 46 évig ártatlanul börtönben ülő japán férfi

Egy japán férfi 46 évig volt tévesen börtönben négy ember megöléséért, most 1,4 millió dollárnyi (közel 519 milliós) kártérítést kapott – írja a Guardian. Hakamada Ivaó a világ leghosszabb ideig halálraítélt rabja volt, 1968-ban jogtalanul ítélték el egy család meggyilkolásáért. A most 89 éves egykori bokszolót 2024-ben mentették fel. Az egykor profi bokszoló Hakamata 1961-ben vonult vissza, és…

Részletek

Szombaton tüntetés volt a Kecskeméti Rendőrkapitányság Batthyány utcai épülete előtt, a résztvevők a transzneműeket ellátó kiskunhalasi orvosok szabadságáért emelték fel a hangjukat

Szombaton tüntetés volt a Kecskeméti Rendőrkapitányság Batthyány utcai épülete előtt, a résztvevők a transzneműeket ellátó kiskunhalasi orvosok szabadságáért emelték fel a hangjukat. Az ügy előzménye, hogy januárban elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két kiskunhalasi orvost, akik munkaidejükön kívül, a helyi kórházban, pénzért nemmegerősítő műtéteket végeztek. A szervezők szerint az elmúlt napokban a médiában számos ellentmondásos,…

Részletek