Halálbüntetés: Magyarországon nincs, de sokak szerint lenne rá igény

A legdurvább büntetési nem mellett és ellen is számos érv felhozható, ebben a kérdésben nincs egyetlen igazság. A halálbüntetés ügye ismét terítéken van Magyarországon, miután a kormány egyik legbefolyásosabb minisztere, Lázár János az általa megtartott sajtótájékoztatókon, nyilatkozatokban rendre elmondja, ő a gyermekek bántalmazói esetében visszaállítaná a legszigorúbb büntetési nemet, ahogy fogalmazott: „a pedofíliát tűzzel-vassal kell…

Részletek

Budapesti apa 16 év fegyházbüntetést kapott fiának szexuális bántalmazásáért

Felelősségre vonás a szexuális bántalmazásért Első fokon 16 éves fegyházbüntetést kapott egy 43 éves budapesti apa, aki a vád szerint három éven át, hat és kilenc éves kora között szexuálisan bántalmazta a fiát – számolt be az esetről az RTL Híradója. Az eljárás során kiderült, hogy az apa felvételeket is készített a bántalmazásokról, amelyeket egy…

Részletek

A tudósok azonosították a legegészségesebb gyümölcsöt: ez nem alma vagy banán, és háromszor egészségesebb, mint egyes citrusfélék

Emlékszel arra, amikor a nagyi azt mondta, hogy napi egy alma távol tartja az orvost? Hát, a tudósok most frissítettek ezen az ősi bölcsességen. A William Paterson Egyetem kutatói kiderítették, hogy nem is az alma a legmenőbb gyümölcs. Képzeld el: a kutatók 41 gyümölcsöt és zöldséget vetettek össze, és megnézték, melyik mennyi vitamint, rostot és…

Részletek

Így bántak a Hatvani sürgősségin a vérző gyerekkel

Így bántak a Hatvani sürgősségin a vérző gyerekkel Olyan csúnyán megharapott egy kutya egy kisfiút, hogy még a csontja is eltört Olyan csúnyán megharapott egy kutya egy kisfiút, hogy még a csontja is eltört – így került be a Hatvani kórház sürgősségi osztályára. Manapság annyi rossz tapasztalatot hallunk a hazai egészségügyi intézményekről, hogy baj esetén…

Részletek

Egyes helyeken derékig ér a gaz Óbudán

Óbuda májusra dzsungellé változott: térdig érő gyom, elzárt utak, és egyre türelmetlenebb lakók jelzik, hogy valami nagyon nincs rendben. Számolt be az nlc.hu Hetek óta döbbenten figyelik az óbudaiak, ahogy kerületükből burjánzó vadon lesz. Az egykor gondozott parkok, közterek és sétányok mára térdig, sőt, helyenként derékig érő gaztengerbe burkolóztak. A lakótelepek közelében kisebb erdei ösvényekre…

Részletek

Gyurcsány Ferenc új szerepben tér vissza – végre kiderült, mire készül

A visszavonulás után új szerepben tér vissza Gyurcsány Ferenc. A korábbi politikus gőzerővel dolgozik az otthonában. Ahogy arról beszámoltunk, Dobrev Klára május elején egy hosszú Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy a DK elnöke minden posztjáról lemond. „Gyurcsány Ferenc bejelentette azt a döntését, hogy lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a…

Részletek

Tasnádi elárulta, hogy bírja a börtönt Gyárfás Tamás

A Fenyő-ügyben felbujtásért 7 évre elítélt Gyárfás Tamás május 16-án vonult be a börtönbe. A Bors információi szerint Tasnádi Péter lett az egykori televíziós producer egyik kapcsolattartója. Ő lett idén a világ legszebb nője, történelmet írt a Miss World 2025 győztese – fotók Gyárfás és Tasnádi viszonyát jellemzi, hogy a bevonulása előtt előbbi éppen az…

Részletek

Katasztrófa jöhet: evakuálják a parajdi lakosokat, a legrosszabbtól tartanak

Fennáll a veszélye annak, hogy a vízzel elöntött régi sóbánya teteje beomlik. A legrosszabb forgatókönyvre is felkészülve további házak kiürítését rendelte el és ideiglenes gátépítésbe kezdett a Hargita megyei vészhelyzeti bizottság vasárnap este Parajdon, ahol a hatóságok úgy értékelték: fennáll a veszélye annak, hogy a vízzel elöntött régi sóbánya teteje beomlik – közölte Székelyhon.ro hírportál….

Részletek

Végrehajtás alatt lévő ingatlanokat szerzett meg ügyvédek segítségével egy banda, az egyik strómant megölték és kútba dobták

Hamarosan vádat emelhetnek azokkal a bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsított banda tagjaival szemben, akik a fővárosban és a Balatonnál követtek el ingatlanos csalásokat. Az egyik strómant meggyilkolták a bűntársai. A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint egy kiterjedt budapesti kapcsolatrendszerrel rendelkező csoport követte el az ingatlancsalásokat. Hamis ajándékozási…

Részletek

Nem vicc: minden évben lop, aki a háza előtt termő gyümölcsöt leszedi

Hiába ültetjük mi a fát, egyáltalán nem biztos, hogy a rajta termő szilvából is mi főzünk majd lekvárt. Az ingatlanunk előtti zöld területtel és járdával kapcsolatban jó néhány kötelességünk van, jogunk azonban hivatalosan szinte semmi. Kötelességek, jogok nélkül Azzal kapcsolatban, hogy milyen feladataink vannak a házunk előtti járda, zöld sáv karbantartásával, általában az adott önkormányzat…

Részletek