A csődveszély elkerülése érdekében Budapest felmondhatja az állammal kötött tömegközlekedési megállapodások egy részét, és elsősorban a vármegyebérletről szóló szerződés van veszélyben

A csődveszély elkerülése érdekében Budapest felmondhatja az állammal kötött tömegközlekedési megállapodások egy részét, és elsősorban a vármegyebérletről szóló szerződés van veszélyben. Ha ez megvalósul, az leginkább azok számára lehet hátrányos, akik az agglomerációból Budapestre ingáznak, mert ismét külön kell fizetniük a Budapest-bérletért, illetve a városhatáron túli közlekedésért. A vonatkozó vészforgatókönyv tervezetét a szerdai közös rendkívüli…

Részletek

Pénteken tíz percre, 11:50-től délig leáll a tömegközlekedés Budapesten, ebben az időszakban semmi sem fog közlekedni a fővárosban – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester hétfő délután

Pénteken tíz percre, 11:50-től délig leáll a tömegközlekedés Budapesten, ebben az időszakban semmi sem fog közlekedni a fővárosban – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester hétfő délután a Partizán műsorában. „Ez nem sztrájk, hanem egy tulajdonosi döntés” – mondta. „Azért egy olyan időszakot választottunk, mert ez kevésbé okoz valódi problémát a városnak. Szeretnénk egy pillanatra megmutatni, hogy…

Részletek

Megtámadták a volt külügyminisztert – írja a BRFK

Kőműveskalapáccsal sújtott le, de egy pincérnek köszönhetően perceken belül elfogták a rendőrök a volt külügyminiszter támadóját. A maszkos elkövetőt emberölés kísérletével gyanúsítjuk. Budapesten, egy belvárosi társasház kapualjában támadta meg az Antall-kormány volt külügyminiszterét és feleségét 2025. június 1-jén délután egy sapkát, kesztyűt és orvosi maszkot viselő elkövető, aki kalapáccsal esett az idős házaspárnak. A támadó…

Részletek

Szabadlábon védekezhet az óbudai polgármester

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését, amiben megszüntették a letartóztatási végzést Kiss László ellen, vagyis szabadlábon maradhat az óbudai polgármester – értesült a Magyar Hang törvényszék sajtóosztályától. Kiss Lászlót, Óbuda DK-s polgármesterét tavaly augusztus közepén vették őrizetbe hivatali vesztegetés elfogadásának gyanújával. Nemcsak a polgármestert tartóztatták le az ügyben, nem sokkal a júniusi önkormányzati…

Részletek

Újabb luxustiszás bukott le: kínos, de a nyolcmilliós Rolex

Újabb luxustiszás bukott le: kínos, de a nyolcmilliós Rolex valahogy kimaradt a vagyonbevallásbólLám, mit tesz egy elsumákolt vagyontárgy! Megdobja az ismertséget. Gémes Szilviáról azt sem tudta eddig a magyar közember, hogy a világon van. A tájékozottabbak hallották esetleg, hogy van egy ilyen Tisza párti fővárosi képviselő, ám miután semmilyen kommunikációs életjelet nem adott magáról, létezése…

Részletek

Egymilliót kell fizetnie a rendőrségnek, mert a semmiért gyanúsított meg egy családapát

Egymilliót kell fizetnie a rendőrségnek, mert a semmiért gyanúsított meg egy családapát A férfit, akit zaklatásért jelentett fel a szomszédja, az óvodából vitték el, ahol kertészként dolgozott. Az elsőfokú ítélet szerint egymillió forint kártérítésre jogosult az családapa, akit a rendőrség alap nélkül gyanúsított meg, és megalázóan állított elő a munkahelyéről, miután feljelentette a szomszédja –…

Részletek

Jeleztem a minisztériumnak, hogy Pétert a helyükben én nem nevezném ki javítóintézeti igazgatónak

A múlt héten őrizetbe vett budapesti javítóintézeti igazgatónak az első gyanús ügye több mint 20 évvel ezelőtt lehetett. „A gyerekek mesélnek mindenfélét, és többekhez visszajutott, hogy a Péter bácsi vagy az élettársa ezt meg azt vett, vagy intézett el otthonban élő lányoknak.” Úgy tudjuk, a férfi átment a „kifogástalan életvitel vizsgálaton”. A fehér pólós férfi…

Részletek

Terjed a halálos rókaféreg a Balatonnál, már négyen meghaltak

Halálos parazitát terjesztenek a rókák és sakálok a Balatonnál, négy ember már életét vesztette. Somogy vármegyében komoly közegészségügyi problémát jelent az Echinococcus multilocularis nevű galandféreg terjedése, amelyet főként vörös rókák és aranysakálok hordoznak. A parazita emberre is veszélyes, halálos kimenetelű megbetegedést, alveoláris echinococcosist okozhat. A rókaféreg fertőzés különösen a Balatonhoz közeli Külső-Somogy és a Drávasík…

Részletek

Magyar Péter három évtizedes politikai alkut írna felül, közvetlen elnökválasztást követel

Magyar Péter szerint ideje, hogy a magyar emberek maguk dönthessenek arról, ki legyen az ország első embere. A Tisza Párt vezetője a köztársasági elnök közvetlen, nép általi megválasztását sürgeti, szerinte ugyanis elég volt a zárt ajtók mögött megkötött politikai alkukból és a „megbízható elvtársak” kijelöléséből. Magyar Péter szerint itt az ideje, hogy a magyar emberek…

Részletek