Lázgörcsös kislány életét mentették meg a rendőrök

Izgultak, de tudták, mit kell tenniük – ezt mondták a híradónak a rendőrök, akik Ferencvárosban elsősegélyben részesítettek, majd szirénázva kórházba vittek egy kisgyereket. Amint arról tegnap beszámoltunk, a kislány édesanyja az utcán rohant hozzájuk. Először azt hitték, a gyerek félrenyelt vagy lenyelt valamit, ezért azonnal ellenőrizték a légútjait. Közben azonban még rosszabbul lett, így gyorsan…

Részletek

Pénteken az Országos Mozgásszervi Intézetbe is betört az árvíz, harminc beteget kellett átköltöztetni

Több mint harminc beteget kellett átköltöztetni az Országos Mozgásszervi Intézetben péntek este, miután az egyik liftaknában vizet észleltek – közölte éjjel az Országos Kórházi Főigazgatóság. Azt írták, felmerült annak a veszélye, hogy áramkimaradást okozhat a liftaknában megjelenő víz, ezért a biztonságos ellátás érdekében több mint harminc páciens költöztetését oldották meg a kórházon belül, egyik épületből…

Részletek

Új mentőautók beszerzésétől, a Lánchíd és a Váralagút fejlesztésétől, és útfelújításoktól is forrásokat von el a kormány

Új mentőautók beszerzésétől, a Lánchíd és a Váralagút fejlesztésétől, és útfelújításoktól is forrásokat von el a kormány. Az Orbán Viktor által aláírt kormányrendelet 130 pontban sorolja, mely beruházásokra lesz kevesebb pénz – ezt a Népszava vette észre. A Híradónak nyilatkozó volt jegybankelnök, Bod Péter Ákos azt mondta: a költségvetés augusztusi rekordhiánya után lehetett számítani az…

Részletek

Szörnyű tragédia a Római-parton: egy kutya belefulladt a Dunába – A gazdáját, aki bement utána, alig tudták kihúzni

Péntek délután kritikussá vált a helyzet a Római-parton / Fotó: Fuszek Gábor Az idei áradások nem csak fennakadásokat és kellemetlenséget okoznak, de egyre több az akár életeket is veszélyeztető szituáció a magas vízállás miatt. Péntek délután már egy tragikus eseményről számolt be egy közösségi oldal adminisztrátora, ugyanis egy kutya esett a víz fogságába a római-parti…

Részletek

Minndösszesen 7 perc kelett

Mindössze perc kellett a készenléti rendőröknek, hogy kórházba szállítsanak egy lázgörcstől eszméletét vesztett kétéves kislányt. A gyors beavatkozásnak köszönhetően állapota már stabil. Büszkék vagyunk kollégáinkra! Írja a Magyar rendőrség facebook oldalán Forrás: https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/szervezeti-hirek/eletmento-het-perc?fbclid=IwY2xjawFbwCxleHRuA2FlbQIxMAABHZrEpIin8L

Részletek

Kedden helyenként zivatar is kialakulhat. A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, zivatar térségében erős lökések is várhatók

Szombaton napos, csapadékmentes időben lesz részünk, felhők alig lesznek az égen, írja az Időkép. A csúcshőmérséklet 22-26 fok között alakul. Vasárnap kora őszi időben lesz részünk sok-sok napsütéssel, csapadék nélkül. Nyugaton és északnyugaton néhol élénk lehet a déli, délkeleti szél. A hűvös, helyenként hideg reggelt követően délután 21-26 fokot mutathatnak a hőmérők. Hétfőn a Dunántúlon és a…

Részletek

A Schadl–Völner-ügy lényege a vádirat szerint, hogy Schadl korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pállal, aki rendszeresen 2–5 millió forintot kapott tőle – összesen legalább 83 millió forintot- vajon mire kellett az egymotoros kisrepülőgép? Schadl elárulta

Tíz éve ötmillió forintért vásárolta Schadl György azt a 47 éves Piper PA-28 Cherokee típusú egymotoros kisrepülőgépet, amelyről a Bírósági Végrehajtói Kar korábbi elnöke, a jelenleg zajló korrupciós per fővádlottja sokáig azt állította, hogy nem tudja hol van, írja a Blikk. Schadl védője nemrég arról értesítette a bíróságot, hogy a repülőgép előkerült. A négyüléses gépet a héten mi is lefotóztuk az…

Részletek

A kormányfő elmondta, a Duna már több helyen tetőzött, és Budapest is hamarosan túl lesz rajta

Az operatív törzs szombat reggeli ülését követően ismét Orbán Viktor helyzetelemzésével kezdődött az Árvízinfó. A miniszterelnök kiemelte, hogy  az árvízi védekezés kritikus szakasza közeledik a végéhez. A miniszterelnök arról tájékoztatott, hogy az árvízi védekezés 755 kilométer hosszan zajlik, és már sikerült elérni az első sikert, mivel a Szigetközben egy métert csökkent a vízszint. „Jelenleg Vácon a legmagasabb…

Részletek

A kormány döntése révén 650 ezer háztartás pénzügyi terhei csökkenhetnek

Új rendelettervezetet adott ki a kormány, amely módosítja a távhőszolgáltatásra vonatkozó árakat és támogatási rendszert – szúrta ki a Portfolio. A változás alacsonyabb árakat hozhat a lakosság számára. Itt vannak a részletek Az Energiaügyi Minisztérium tervezetéből az derült ki, hogy a kormány tervei szerint a 2024. szeptember 30-án érvényes távhőszolgáltatási díjakhoz képest 3,3 százalékkal alacsonyabb díjat…

Részletek