Ilyen magas labdát ritkán nem csap le a Fidesz

Villámgyorsan elfogadták Óbuda-Békásmegyer jövő évi költségvetését – nagyjából ennyi volt az, amivel reagáltak arra a rendkívüli helyzetre, hogy a kerület polgármestere, Kiss László előzetesben van, és decemberig ott is marad.  Rózsa volt távol egészségügyi okokból, a többit magyarázni sem kellett Fotó: Németh Dániel/444 Ebből a helyzetből bármekkora politikai cirkuszt csinálhatott volna a Fidesz, hiszen például Bús Balázs…

Részletek

Tegnap egy 76 éves nőt gázolt el a metró a Határ útnál, az idős asszony a helyszínen meghalt

Elgázolt egy embert az M3-as metró egyik szerelvénye Budapest 19. kerületében, a Határ úti állomáson csütörtökön. A 76 éves nő a helyszínen meghalt.  Az utasokat pólóbuszok szállították, késő délután indult újra a metróközlekedés.  A helyszínen meghalt  A 24.hu úgy tudja, egy 76 éves nő az áldozat, aki valószínűleg szándékosan ugrott a szerelvény elé. A nyugdíjas nő olyan…

Részletek

Vogel Evelin: Magyar Péter a kezembe nyomott egy laptopot az ügyészségi meghallgatása előtt, hogy azonnal tüntessem el

„Magyar Péter nem az, akinek látszik” – mondta az Indexnek adott videóinterjújában Vogel Evelin, Magyar Péter volt barátnője, aki többek között a Tisza Párt alapításáról és a Magyar Péterrel való viszonyáról is beszélt. Vogel Evelin részletesen beszélt arról, hogy tavaly áprilisban kezdődött a kapcsolata Magyarral, azt mondta, „meseszerűen indult a szerelmük, de aztán hirtelen megváltoztak a dolgok”….

Részletek

Kovács ‘Kokó’ István: Ha a nők nekünk akarnak tetszeni, nem a testrészeiket kell feltölteniük, hanem családot kell alapítaniuk

A házasság vasketrec, a feminizmus „szekta-maffia”, van, aki azért nem szül, hogy a melle kemény maradjon, és a kecskebaszókról is sok mindent megtudtunk a XXI. Század Intézet által rendezett Az identitás, mint politikai fegyver konferencián. „A nő és a férfi” című kerekasztal-beszélgetés résztvevői Bajusz Orsolya kutató, egyetemi oktató, Fodor-Horváth Zsófia, pszichológus (G. Fodor Gábor felesége),…

Részletek

Nem kórház!Halálgyár! Éhen és szomjan halhatott egy 88 éves nagypapa egy magyar kórházban

Júliusban meghalt a nagyapám. Nincs ebben semmi különös. 88 éves volt. Ennyi idősen már meg szabad halni, ahogy szoktam mondani. Szép kort élt meg, aktív élete volt, kb.  6-7 éve demens, de fizikailag tökéletes. Ennyi idősen már szabad meghalni… De nem így. Ahogy nagyapám meghalt, az gyalázatos. És ez, ahogy látom, nem a gyász fázisai…

Részletek

Szexfüggő volt, kigyógyult a rákból, s híres apja szerint szörnyű színész – Michael Douglas 80 éves

Azt hitték, a 25 évvel fiatalabb Catherine Zeta-Jonesszal gyorsan szétmennek… 25 éve együtt vannak. Azt hitték, belehal a IV. stádiumú rákjába… Kigyógyult belőle. Michael Douglas rendre meglepi a világot. Amikor Michael Douglas még gyerek volt, apjának, Kirk Douglasnek még nem volt bebiztosítva a hollywoodi pozíciója. „Az emberek azt hiszik, hogy én a showbiznisz királyi családjának…

Részletek

Speciális koporsóban lett öngyilkos egy nő Svájcban, elfogták a segítőit

Fotó : Handout Több embert őrizetbe vettek a svájci hatóságok, mivel valaki véget vetett az életének egy eutanáziakoporsó segítségével – írja a BBC News. A Schaffhausen kantonban elfogott gyanúsítottak ellen öngyilkosságra való felbujtás és segítségnyújtás a gyanú, mivel egy nőnek segítettek a Sarco-gyártmányú eszközzel, amit a rendőrség le is foglalt. Az eutanázia bizonyos körülmények között legális Svájcban, de…

Részletek

Hihetetlen: mínusz 10 fokot mértek Magyarországon ma hajnalban

Emlékszik még a kánikulára? Mínusz 10 fokot mértek Magyarországon / Illusztráció: Zsolnai Péter A Bükk-fennsíikon található Mohoz-töbörben meg lehet fagyni. A legfrissebb mérések szerint két egymást követő napon is mínusz 10 fokhoz közelítő eredményeket mértek. Hidegrekord született, mert amióta meteorológiai mérőállomást telepítettek a Mohos-töbörben,most regisztrálták a leghidegebb szeptemberi hőmérsékleteket két egymást követő napon is:a péntek…

Részletek