Hirekittesmost

Hírek itt és mostnak a demokrácia a fő szempont

„Az utolsó szimfónia” – Ezt éli át az agy a halál pillanataiban?

Egy tudományos áttörés közelebb vihet minket az egyik legnagyobb emberi rejtély megfejtéséhez: mi történik a tudatban, amikor közeledik a halál? Egy nemzetközi kutatócsoportnak most először sikerült rögzítenie egy emberi agy elektromos aktivitását közvetlenül a halál beállta előtt, alatt és után. A felvétel megrázó, de egyben felemelő bepillantást nyújt a halál idején zajló agyi folyamatokba. Véletlen felfedezés,…

Részletek

Lépcsőház plafonjáról szedtek le egy hatalmas gabonasiklót

Dunaújvárosban, egy négyemeletes ház egyik hátsó bejáratánál a plafonon kapaszkodó kígyót, egészen pontosan gabonasiklót mentettek a napokban a mezőfalvi önkéntes tűzoltók, írta a Duol. A közel egyméteres, sérült, vörös gabonasikló a lépcsőház hátsó ajtajának a rácsán mászott fel a plafonra, egy járókelő értesítette a hatóságokat. A rendőrök a katasztróvavédelmisek megérkezéséig biztosították a helyszínt. Kézzel fogtuk meg,…

Részletek

Addig piszkálták a cápákat Izraelben, míg egy úszó eltű

A turisták előszeretettel simogatták és rángatták a cápákat Haderánál, az eltűnt úszó miatt az érintett partszakaszt lezárták. Eltűnt egy úszó a Földközi-tenger izraeli partjainál, egy olyan területen, ahová évtizedek óta azért mennek a turisták, hogy cápákkal találkozzanak – írja az AP. A rendőrség kedden kezdte el keresni az eltűnt férfit, akit információik szerint cápatámadás ért. Az…

Részletek

Leonardo DiCaprio is elbúcsúzott Ferenc pápától

Leonardo DiCapriót is mélyen megérintette Ferenc pápa halála. Az Oscar-díjas színész vallási vezetőként, és környezetvédőként is felnézett a pápára, akivel tíz évvel ezelőtt személyesen is találkozhatott. Instagram oldalán búcsúzott az egyházfőtől. Megható Instagram-poszttal búcsúzott Ferenc pápától Leonardo DiCaprio. A színésznek elsősorban környezetvédelmi szempontból vált példaképévé az egyházfő, amelyről többször is beszélt bejegyzésében. Mint írtuk, 2025. április…

Részletek

Megsemmisítik Ferenc pápa 185 millió forintot érő pecsétgyűrűjét

Ha még nem tették meg, hamarosan megsemmisítik Ferenc pápa ikonikus halászgyűrűjét. Az aranyékszert, amelynek értékét 185 millió forintra becsülik, a hagyományok szerint minden pápa halála után összetörik, hogy megakadályozzák a későbbi visszaéléseket. Ez a lépés egy új korszak kezdetét is jelzi, hiszen közeleg az új egyházfő megválasztása. Ezeket látta már? Összetörik Ferenc pápa legendás pecsétgyűrűjét, amelyet a…

Részletek

Rendőrsorfal akadályozta meg az Erzsébet híd lezárását, a Momentum vezetésével a tüntetők átvonultak a Szabadság hídhoz, és azt zárták le

Hadházy Ákos egy héttel ezelőtt az Erzsébet hídról a budai Várba, a Karmelita kolostor elé hívta a demonstrálókat, ahol néhányan ott is éjszakáztak a független országgyűlési képviselővel. Hadházy erre a hétre is engedélyt kért arra, hogy az Erzsébet hídon demonstrálhasson, ám ezt a rendőrség nem engedélyezte. A politikus terve az volt, hogy délután 17 órakor a Ferenciek…

Részletek

Olyan veszélyek leselkednek a hormonjainkra, amelyekre nem vagyunk felkészülve

A hormonok a túlélésünket, a környezethez való alkalmazkodásunkat segítik, és minden szervünk működésére hatnak. A modern élet velejárói miatt azonban egyre több embernél bomlik fel a hormonháztartás egyensúlya – jelezte az Indexnek Mezősi Emese, a Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság (MEAT) elnöke, aki egyben a Pécsi Tudományegyetem professzora. A szakember döbbenetes részleteket árult el a…

Részletek

Bermuda-háromszög: újra megjelent a 90 évvel ezelőtt eltűnt hajó!

A kubai parti őrség május 16-án, Havannától nyugatra felfigyelt egy furcsa hajóra, amely tiltott katonai övezetben minden előzmény nélkül jelent meg. A rozsdás rossz állapotú hajó a hívásokra nem válaszolt, így a parti őrség három őrhajója fogta körül és tüzetesebb vizsgálat alá vette. A helyszínen kiderült, a hajó vélhetően az a Clinchfield Navigation Company tulajdonában…

Részletek

Habebimus papam! – eldőlt, mikor kezdődik a pápaválasztó konklávé

Kiderült, mikor kezdődhet a konklávé, amelyen megválasztják az új pápát. A szavazás legkorábban a halálát követően 15 nappal, legkésőbb 20 napon belül indulhat el. Egyes bíborosok szerint nem kizárt, hogy afrikai vagy ázsiai pápát választanak majd. Kiderült, mikor kezdődhet a konklávé, amelyen megválasztják az új pápát. A szavazás legkorábban a halálát követően 15 nappal, legkésőbb…

Részletek

„Czeglédy Csaba bűnös”? — a Veszprémi Törvényszék helyben hagyta az elsőfokú ítéletet

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatta lapunkat az „ördög ügyvédje” per másodfokú ítéletéről, amely jogerős. Írja a https://mandiner.hu/ A Fővárosi Főügyészség arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Veszprémi Törvényszék helyben hagyta az elsőfokú ítéletet, tehát Czeglédy Csaba bűnös. Mint ismert: május 13-án elsőfokú ítéletet hirdetett a Veszprémi Járásbíróság a 2019-es önkormányzati választások előtti botrányként elhíresült „ördög ügyvédje”-ügyben.  Az eset…

Részletek