Gyilkos kórokozó okozott tömeges halpusztulást a Velencei-tóban

BELFÖLD Hírek itt és most
Forrás: index.hu / A Velencei-tó 2023. június 14-énFotó: Vasvári Tamás / MTI

Több mint öt tonna ezüstkárász pusztulhatott el vírusos fertőzés miatt a Velencei-tóban – vélik a szakemberek. Dérer István, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) főigazgatója szerint hasonló jelenségek előfordulhatnak a magyarországi vizeken, főleg tavasszal. Azt nem lehet tudni, hogy a kórokozó a tóban hagyta-e a nyomát. A szakember úgy tudja, nem került szennyező anyag a vízbe, mert akkor más halfajok is elpusztultak volna.

A szakemberek szerint több mint öt tonna ezüstkárász pusztulhatott el a vírusos fertőzés miatt a Velencei-tóban – értesült a Blikk. Az eddigi eredményeket Dérer István, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) főigazgatója ismertette.

A szakértő kiemelte, hogy ehhez hasonló jelenségek előfordulhatnak a magyarországi vizeken, mivel a vírusok tavasszal támadják meg a halakat. A Mohosz főigazgatója úgy véli, a halált okozó betegségekről kevesebb információ áll a kutatók rendelkezésére, így nem lehet tudni, hogy a kórokozó a tóban hagyta-e a nyomát.

A szakember megnyugtatta a helybélieket, miszerint a halpusztulás véget ért, valamint nem került szennyező anyag a vízbe, mivel akkor más halfajok is elpusztultak volna. Hozzátette, hogy a betegség emberre nem veszélyes, így a tavon békésen kezdődhet el a főszezon.

Korábban arról számoltunk be, hogy a Balatonban és a Velencei-tóban is megjelent a vörös mocsárrák, ami súlyos károkat okozhat az egyéb állatpopulációkban és a gátakon, töltéseken is. Aktívan terjeszti a rákpestist, ezért komoly veszélyt jelent. Május 10. és 13. között összesen 1800 kilogramm haltetemet szállítottak el a Magyar Országos Horgász Szövetség munkatársai és önkéntesei a tó környékéről.

Forrás: https://index.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük