
Polt Péter szerint az üggyel összefüggésben két további büntetőeljárás van folyamatban / A kép Illusztráció/
Szilvia éveken át visszaköszönt a rendőrség toborzó szórólapjairól és plakátjairól, de – állítása szerint – amikor a magánéletében segítségre lett volna szüksége, a parancsnokai homokba dugták a fejüket. Vadai Ágnes kérdésére most Polt Péter megerősítette: nyomozás folyik több rendőrségi vezető ellen, akik tudhattak arról, hogy a rendőrnőt a szintén rendőr férje bántalmazta, ám nem nyújtottak neki segítséget.
Vadai Ágnes rákérdezett Polt Péternél, hogy „indít-e vizsgálatot annak érdekében, hogy kiderüljön, kik a felelősök azért, hogy nem kaphatott segítséget az a – korábban a rendőrség arcaként szereplő – rendőrnő, aki családon belüli erőszak áldozata lett, és hány ilyen esetet próbáltak meg szőnyeg alá söpörni a rendőrségi és a belügyi vezetők az elmúlt években” – írja a 444.
Polt válaszában megerősítette, hogy „a kérdésben megjelölt rendőr jogi képviselője feljelentést tett a rendőrségi vezetők ellen hivatali visszaélés bűntette, bűnpártolás bűntette és más bűncselekmények miatt”. A legfőbb ügyész hozzátette azt is, hogy a feljelentést a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség bírálja el, egyben közölte, hogy „az üggyel összefüggésben két további büntetőeljárás van folyamatban”.
Polt Péter közlése szerint a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség testi sértéssel és becsületsértéssel elkövetett kapcsolati erőszak, hivatali visszaélés, kiskorú veszélyeztetése, valamint tiltott adatszerzés miatt folytat nyomozást, és „az eljárás jelenleg felderítési szakban van”.
Szilvia azt mondja, nem kapott segítséget
A rendőrnő éveken át köszönt vissza rendőrség toborzó szórólapjairól és plakátjairól, ám a Blikknek április elején azt állította, amikor a magánéletében segítségre lett volna szüksége, a parancsnokai a fejüket a homokba dugva nézték végig, hogy bántalmazó kapcsolatban él a szintén rendőr férjével.
Döbbenetes, hogy az ember segítséget kér, de nem kap, ráadásul az én esetemben pont a parancsnokaimról van szó, akik jól tudták, hogy a szintén rendőr volt férjem többször is bántalmazott
– mondta a Blikknek korábban Szilvia.