
Hat évvel egy Down-szindrómás fiatalember halála után a végjátékához közeledik az a büntetőeljárás, amelyben a tragédiáért felelőssé tett egészségügyi dolgozók sorsáról döntenek. Az ügyészség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat a Tolna vármegyei intézmény munkatársai ellen, mivel a vádhatóság szerint a gondozók súlyos szakmai szabályt szegtek: a korelőzményi adatok és a hozzátartozók kifejezett figyelmeztetése ellenére nem pépesített, hanem szilárd ételt adtak a sérült Krisztiánnak, aki emiatt megfulladt.
- Hat éve egy Down-szindrómás fiatalember meghalt, miután szilárd ételt adtak neki a kórházban, bár csak pépeset ehetett volna
- Az ügyben az egészségügyi dolgozók ellen halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat
- Az ápolónőt felmentették, a doktornőt felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtották, de nem tiltották el hivatásától
Az ápolónőt korábban bizonyítottság hiányában felmentették, a doktornőt viszont 10 hónap – a végrehajtásában egy évre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélték. Mivel a hivatásától nem tiltották el, az orvos továbbra is az intézményben dolgozhatott. A másodfokú bíróság hétfői tárgyalásán a védőügyvéd befejezte a maratoni beszédét, majd a vádlottak szólalhattak fel az utolsó szó jogán. Az ítélethirdetést a bíróság végül elnapolta.

– Az ügyvéd két alkalommal összesen öt órán keresztül beszélt az orvos védelme érdekében, aztán én is kaptam szót, hogy felszólaljak. Sajnos, lassan ott tartunk, hogy a gyerek magától fulladt meg, amiről senki nem tehet – mondta a Blikknek cinikusan Kiss Istvánné, vagy ahogy mindenki szólítja, Csöpi. A nővér nem szólalt fel, a korábban elítélt doktornő viszont élt a lehetőséggel.
Friss hírekExatlonBlikk BlökiSzókirakó játékSportPénzügyekVideókHoroszkópGalériákJobbra lapozásBlikk20°CKeresés…Belépés vagy RegisztrációKiemeltCímlapFriss hírekSzózat játékOnline játékokHoroszkópKvízTechVideókRovatokAktuálisChevronPolitikaChevronGazdaságChevronSztárvilágChevronKultúraSportAutóÉletmódChevronGalériaVideó# Időjárás# Szoboszlai Dominik# Orbán Viktor# Megasztár# Magyar Péter# Házasság első látásraSötét módFőoldalElválasztóAktuálisElválasztóBelföldElválasztóHat évvel a Down-szindrómás Krisztián halála után nyugdíjba megy az elítélt orvosHat évvel a Down-szindrómás Krisztián halála után hagyja el a kórházat a tragédiáért elítélt orvosKrisztián Down-szindrómában szenvedett, és a garatreflexe gyengén működött / Fotó: ArchívKrisztián Down-szindrómában szenvedett, és a garatreflexe gyengén működött / Fotó: ArchívHat évvel egy Down-szindrómás fiatalember halála után a végjátékához közeledik az a büntetőeljárás, amelyben a tragédiáért felelőssé tett egészségügyi dolgozók sorsáról döntenek. Az ügyészség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat a Tolna vármegyei intézmény munkatársai ellen, mivel a vádhatóság szerint a gondozók súlyos szakmai szabályt szegtek: a korelőzményi adatok és a hozzátartozók kifejezett figyelmeztetése ellenére nem pépesített, hanem szilárd ételt adtak a sérült Krisztiánnak, aki emiatt megfulladt.2026. 05. 19. 14:00Lovas BálintLovas BálintBűnügyi újságíró, főmunkatársEzeket látta már?BezárásKiderült, hogyan teljesített Bochkor Gábor cége 2025-ben: ennyi pénzt vett ki belőleTóth Andi vallomása a bíróságon: harmincezerért vásárolta a kokain grammját az énekesnő, mindent elmondottHat éve egy Down-szindrómás fiatalember meghalt, miután szilárd ételt adtak neki a kórházban, bár csak pépeset ehetett volnaAz ügyben az egészségügyi dolgozók ellen halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádatAz ápolónőt felmentették, a doktornőt felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtották, de nem tiltották el hivatásátólAz ápolónőt korábban bizonyítottság hiányában felmentették, a doktornőt viszont 10 hónap – a végrehajtásában egy évre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélték. Mivel a hivatásától nem tiltották el, az orvos továbbra is az intézményben dolgozhatott. A másodfokú bíróság hétfői tárgyalásán a védőügyvéd befejezte a maratoni beszédét, majd a vádlottak szólalhattak fel az utolsó szó jogán. Az ítélethirdetést a bíróság végül elnapolta.Kiss IStvánné szerint soha nem kértek tőle bocsánatot Krisztián halála után, az asszony perre készül a kórház ellen / Fotó: Fuszek GáborKiss Istvánné szerint nem kértek tőle bocsánatot Krisztián halála után / Fotó: Fuszek GáborKiemelt ajánlatAdj egy falatnyi esélyt! – állateledel-gyűjtés a mentett állatokért az INTERSPAR áruházakbanAdj egy falatnyi esélyt! – állateledel-gyűjtés a mentett állatokért az INTERSPAR áruházakban– Az ügyvéd két alkalommal összesen öt órán keresztül beszélt az orvos védelme érdekében, aztán én is kaptam szót, hogy felszólaljak. Sajnos, lassan ott tartunk, hogy a gyerek magától fulladt meg, amiről senki nem tehet – mondta a Blikknek cinikusan Kiss Istvánné, vagy ahogy mindenki szólítja, Csöpi. A nővér nem szólalt fel, a korábban elítélt doktornő viszont élt a lehetőséggel.– Beszélt arról, hogy bár a mai napig is dolgozik, az ügy miatt most már befejezi, nyugdíjba megy, elhagyja az orvosi pályát. Most végre annyit mondott, hogy sajnálja a történteket, de felelősnek nem érzi magát – tette hozzá az asszony, aki kilenc, fogyatékkal élő fiatalt nevel a takaros tengelici otthonában. A pártfogoltjai egytől egyig sajátos nevelést igényelnek, többen közülük Down-szindrómával élők vagy autisták. A súlyos beteg Krisztiánt csecsemő kora óta nevelte. Tudta, hogy lesznek hiányosságai, s már annak is örültek, hogy megtanult járni. Nem igazán beszélt, de azért megértette magát.
Friss hírekExatlonBlikk BlökiSzókirakó játékSportPénzügyekVideókHoroszkópGalériák
KiemeltCímlapFriss hírekSzózat játékOnline játékokHoroszkópKvízTechVideók
Rovatok
# Időjárás# Szoboszlai Dominik# Orbán Viktor# Megasztár# Magyar Péter# Házasság első látásra
Sötét módAktuális
Belföld
Hat évvel a Down-szindrómás Krisztián halála után nyugdíjba megy az elítélt orvos
Hat évvel a Down-szindrómás Krisztián halála után hagyja el a kórházat a tragédiáért elítélt orvos
Krisztián Down-szindrómában szenvedett, és a garatreflexe gyengén működött / Fotó: Archív

Hat évvel egy Down-szindrómás fiatalember halála után a végjátékához közeledik az a büntetőeljárás, amelyben a tragédiáért felelőssé tett egészségügyi dolgozók sorsáról döntenek. Az ügyészség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat a Tolna vármegyei intézmény munkatársai ellen, mivel a vádhatóság szerint a gondozók súlyos szakmai szabályt szegtek: a korelőzményi adatok és a hozzátartozók kifejezett figyelmeztetése ellenére nem pépesített, hanem szilárd ételt adtak a sérült Krisztiánnak, aki emiatt megfulladt.
2026. 05. 19. 14:00
Lovas BálintBűnügyi újságíró, főmunkatárs
Ezeket látta már?
- Kiderült, hogyan teljesített Bochkor Gábor cége 2025-ben: ennyi pénzt vett ki belőle
- Tóth Andi vallomása a bíróságon: harmincezerért vásárolta a kokain grammját az énekesnő, mindent elmondott
- Hat éve egy Down-szindrómás fiatalember meghalt, miután szilárd ételt adtak neki a kórházban, bár csak pépeset ehetett volna
- Az ügyben az egészségügyi dolgozók ellen halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat
- Az ápolónőt felmentették, a doktornőt felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtották, de nem tiltották el hivatásától
Az ápolónőt korábban bizonyítottság hiányában felmentették, a doktornőt viszont 10 hónap – a végrehajtásában egy évre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélték. Mivel a hivatásától nem tiltották el, az orvos továbbra is az intézményben dolgozhatott. A másodfokú bíróság hétfői tárgyalásán a védőügyvéd befejezte a maratoni beszédét, majd a vádlottak szólalhattak fel az utolsó szó jogán. Az ítélethirdetést a bíróság végül elnapolta.
Kiss Istvánné szerint nem kértek tőle bocsánatot Krisztián halála után / Fotó: Fuszek Gábor
Kiemelt ajánlat
Adj egy falatnyi esélyt! – állateledel-gyűjtés a mentett állatokért az INTERSPAR áruházakban
– Az ügyvéd két alkalommal összesen öt órán keresztül beszélt az orvos védelme érdekében, aztán én is kaptam szót, hogy felszólaljak. Sajnos, lassan ott tartunk, hogy a gyerek magától fulladt meg, amiről senki nem tehet – mondta a Blikknek cinikusan Kiss Istvánné, vagy ahogy mindenki szólítja, Csöpi. A nővér nem szólalt fel, a korábban elítélt doktornő viszont élt a lehetőséggel.
– Beszélt arról, hogy bár a mai napig is dolgozik, az ügy miatt most már befejezi, nyugdíjba megy, elhagyja az orvosi pályát. Most végre annyit mondott, hogy sajnálja a történteket, de felelősnek nem érzi magát – tette hozzá az asszony, aki kilenc, fogyatékkal élő fiatalt nevel a takaros tengelici otthonában. A pártfogoltjai egytől egyig sajátos nevelést igényelnek, többen közülük Down-szindrómával élők vagy autisták. A súlyos beteg Krisztiánt csecsemő kora óta nevelte. Tudta, hogy lesznek hiányosságai, s már annak is örültek, hogy megtanult járni. Nem igazán beszélt, de azért megértette magát.

Hat éve október 24-én Krisztián elkezdett hörögni, ezért a Covid-időszak elején a tüdőgyulladása miatt bevitték a sürgősségire, hogy ne maradjon gyógyszer nélkül. Az anyukája másnap hajnalban és kora reggel telefonált, a nővér pedig azt mondta, minden rendben, szépen reggelizett. Ekkor leszögezte, hogy a betegségéből adódó nyelési nehezítettsége, garatreflex-gyengesége miatt csak pépeset ehet, amit a főorvos akkor a lázlapján is feltüntetett.
Kiderült, hogy mindezek ellenére csirkés pulykaragut adtak neki, amitől megfulladt. A korábban elítélt doktornő 1998 óta dolgozik az intézmény fertőzőosztályán. A védekezésében egy előző tárgyaláson kifejtette, hogy véleménye szerint a beteg halálát nem félrenyelés okozta, hanem az etetés után öt perccel bekövetkező hányás. Ezt pedig több betegség is okozhatta.
Forrás: Blikk
