És akkor Orbán Viktor megígérte, egymilliós átlagbérből vehetjük 2027-ben a háromezer forintos kenyeret

Átlépte a forint a 400-as szintet, ezúttal nemcsak magyarországi hatások miatt; váratlanul átírták a napelemek szabályait; most álltak munkába a júniusban megválasztott új önkormányzatok. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója. Több hónap viszonylagos nyugalom után újra látványosan gyengülni kezdett a forint, a héten újra elérte a – már nem is annyira rettegett, sokkal inkább nagyon…

Részletek

„Dolgozunk mint az állat” – Orbán a gáton, nézzük mi a helyzet

A magyar miniszterelnök kedden Visegrádra látogatott, hogy megnézze, hogyan állnak a szakemberek az árvíz elleni védekezésben. Kiemelte: ezen a szakaszon intézkedésre van szükség, mivel már a 2013-as árvíz esetén is hatalmas veszélynek voltak kitéve az itt fekvő részek. A szakértők elárultak, hogy mire számíthatnak idén a lakosok. Orbán Viktor a Római-part után, ahová vasárnap látogatott ki, most…

Részletek

Idén másodszor is Horvátországban nyaral Orbán Viktor

Šipan szigetén fotózta le a horvát 24sata egyik olvasója Orbán Viktort, aki eszerint idén már másodszor utazott az Adriára. Az olvasó szerint „feleségével és lányával élvezte a pihenést egy halas étteremben”. A fotót a borostás miniszterelnökről ezen a linken lehet megnézni. Július közepén Visen készített szelfit a Villa Kaliopa étterem tulajdonosa Orbánnal. „Nem akarok politikát vinni a boltomba, de…

Részletek