Nagyot ugrottak a fővárosi lakásárak, de ezekben a kerületekben még most is olcsón vásárolhatsz

Közel akkora áremelkedést hozott az első két hónap rekordkereslete a fővárosi ingatlanpiacon, mint amit előtte egy teljes év alatt regisztráltak a Duna House szakértői. A használt ingatlanok négyzetméterenkénti átlaga Budapesten 6%-os drágulás után már alulról súrolja az 1 millió forintot, de Rákosmentén, Pestszentlőrincen, Pestszentimrén és Soroksáron még akadnak megfizethetőbb lokációk – közölte a hálózat. Jelentős…

Részletek

Gyöngyös: Elítélték Dolly volt menedzserét állatkínzásért, miután kiderült, hogy borzalmas körülmények között tartott 35 kutyát

Elítélték Dolly volt menedzserét állatkínzásért, miután kiderült, hogy borzalmas körülmények között tartott 35 kutyát Gyöngyösön. Egy horror telephelyen éltek víz és élelem nélkül az ebek. Hatalmas mocsokban és bűzben tartották az állatokat, ráadásul megbetegedve, rengeteg elhullott tetem között. A nő korábban tagadta az állatkínzást, most viszont mindent beismert. két év börtönt kapott három év próbaidőre…

Részletek

Felháborodás Tatabányán: Újszülöttet Emeltek Ki a Kórházból a Szülők Tudta Nélkül

Tatabánya, 2026. február 20. – Egyre élesebbé válik a vita Magyarországon a gyermekvédelmi rendszer működése körül, miután egy tatabányai kórházból ismeretlen körülmények között emeltek ki egy újszülött kislányt, közvetlenül a születése után. A február elején világra jött egészséges csecsemőt, akinek édesanyját már elbocsátották az intézményből, a kórházban tartották. Az anya rendszeresen visszajárt szoptatni, ám egy…

Részletek

Egy 9 éves kislányt öt fiúval együtt arra utasította az osztályfőnöke, hogy vetkőzzenek alsóneműre az osztály előtt egy nyírmeggyesi iskolában, a pedagógus azóta sem kért bocsánatot

Egy 9 éves kislányt öt fiúval együtt arra utasította az osztályfőnöke, hogy vetkőzzenek alsóneműre az osztály előtt egy nyírmeggyesi iskolában. A tanár így büntette őket azért, mert fogócskáztak az iskola aulájában. Szülei hónapokon át nem tudtak róla, mi történt az osztályteremben, végül egy másik szülő jelezte, hogy valami nagy baj történt, ekkor a kislány is…

Részletek

Sokkoló részletek: nem a földre esés, hanem az ütés ölte meg Gábort a Morrisons előtt

Egyetlen ütés, egy pillanatnyi indulat és egy fiatal férfi élete örökre véget ért a budapesti éjszakában. A Morrisons 2-ben történt tragédia nemcsak a szórakozóhely törzsvendégeit, hanem az egész országot megrázta. Most újabb döbbenetes részletek derültek ki a végzetes estéről. Sokkoló részletek láttak napvilágot a Morrisons 2-ben történt halálos támadásról. A november végi éjszakán egy teljesen…

Részletek

Így fog bánni veled, ha azt hiszi, hogy te vagy az egyetlen

A férfiak egyszerűek, és ezt bebizonyítom neked azzal, hogy megvizsgálom, hogyan gondolkodunk. Gondolkoztál már azon, hogy a srác, akivel beszélgetsz, lát-e téged hosszú távon? Ez egy gyakori kérdés sok nőben, miután huzamosabb ideig beszélgetett egy pasival. A férfiak és a nők randevúzási logikája rendkívül eltérő, amikor arról van szó, hogy milyennek kell lennie a randevúzáshoz….

Részletek

Szívszorító: tragikus részlet derült ki a 12 évesen meggyilkolt kislányról

Rengetegen érkeztek a tiszarádi temetőbe csütörtök délelőtt, hogy végső búcsút vegyenek a nemrég kegyetlenül meggyilkolt 12 éves kislánytól. Másfél hete oltották ki kegyetlenül az életét: a családjával együtt élő 32 éves B. Dávid előbb egy erdőbe csalta Nyíregyházán, megerőszakolta, végül megkötözte és megfojtotta őt – írja a Blikk. A búcsúztató református szertartás szerint zajlott, egy…

Részletek

Tél márciusban?: 5-6 centi hó hullott a Kőszegi-hegységben

A térségben jelen lévő mediterrán ciklon hátoldalán fagyosabb levegő áramlott a nyugati csúcsokra, a Kőszegi-hegységben ennek köszönhetően például 5-6 centiméternyi hó hullott reggelre, és fagypont alá csökkent a hőmérséklet – számolt be az Időkép a március 15-i időjárásról. Megemlítették a 2023-as március 15-i hóvihart is, amitől messze elmaradt a mostani hóesés. A Kőszegi-hegység főgerincének meghatározó csúcsán, a…

Részletek

Lázgörcsös kislány életét mentették meg a rendőrök

Izgultak, de tudták, mit kell tenniük – ezt mondták a híradónak a rendőrök, akik Ferencvárosban elsősegélyben részesítettek, majd szirénázva kórházba vittek egy kisgyereket. Amint arról tegnap beszámoltunk, a kislány édesanyja az utcán rohant hozzájuk. Először azt hitték, a gyerek félrenyelt vagy lenyelt valamit, ezért azonnal ellenőrizték a légútjait. Közben azonban még rosszabbul lett, így gyorsan…

Részletek

Az olasz rendőrség emberölés miatt indít eljárást a Szicíliánál elsüllyedt luxusjacht ügyében

Emberölés miatt indított eljárást az olasz rendőrség, keresik a vétkest a szicíliai hajótörés ügyében – jelentette be Termini Imerese főügyésze, Ambrogio Cartosio egy szombati sajtótájékoztatón. Cartosio hozzátette, az ügyészség jelenleg senki ellen nem nyomoz konkrétan, mert a nyomozás maga még időbe telik. Nagyon korai szakaszban járnak, ezért nem zárnak egyelőre semmit ki. A vizsgálat során…

Részletek