Veszekedés helyett ültetvény

25 tőből álló telepet találtak a családi háznál az egyenruhások. Egy lakossági bejelentés alapján 2025. április 25-én reggel a bácsalmási rendőrök egy katymári háznál jelentek meg, mivel az ingatlanból elméletileg hangos veszekedés hallatszott. Az egyenruhásokat a tulajdonos beengedte az ingatlanba, ahol a rendőröknek gyanússá vált a férfi, valamint jellegzetes szag is megcsapta az orrukat. Annak…

Részletek

Négy hét múlva iskola

Elindult a tanszervásárlási roham a boltokban, már csak 4 hét van az iskolakezdésig. Az üzletekben már hatalmas a választék. Sokan már megvették a szükséges dolgokat, de vannak, akik apránként szerzik be a tanszereket, azt mondják nekik így könnyebb. Az árak alig változtak tavalyhoz képest, egy tanszercsomag ára azonban még így is 30 ezer forinttól kezdődik….

Részletek

Őrjöngött, fogva tartotta és falba verte a volt párja fejét

Őrjöngve verte és fogva tartotta az élettársát egy 47 éves féltékeny karcagi férfi. A Karcagi Járási Ügyészség személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat ellene. Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kértek a férfire. A vádirat szerint a férfi tavaly februárban ittasan megjelent korábbi élettársa…

Részletek

„Nagyon keresik az édesanyjukat” – a meghalt kismama férje a többi gyermekük miatt szeretné kideríteni, ki hibázott

A férj azt mondta, dolgozott sertéstelepen, de még ott is több méltósággal és felelősségteljesebben bánnak az anyakocákkal, mint ahogy a szegedi szülészeten a feleségével bántak. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy meghalt egy kismama a szegedi klinikán, miután 19 hetes magzatát is elvesztette. A nő férje az RTL Híradónak részletesen elmesélte az ügy körülményeit.A 19…

Részletek

35 év után egy DNS-teszttel derült ki: összecseréltek két csecsemőt

A szülőkével nem egyező vércsoport adta a gyanút: bő három évtized után derült ki, hogy annak idején összecseréltek és újszülöttet Ausztriában. Csaknem 35 év után DNS-teszt segítségével sikerült igazolni a közelmúltban, hogy annak idején összecseréltek két újszülöttet egy osztrák kórházban. A közben már felnőtt két nő, aki 1990 októberében született Grazban, a közelmúltban találkozott egymással…

Részletek

HVG: Hivatalos az 5-ös típusú cukorbetegség – mit kell tudni róla?

Újabb diabéteszfajtát azonosítottak a három fő- és közel tucatnyi altípus mellett. De miért van ennyire sokféle cukoranyagcsere-zavar, mi köztük a különbség, milyen tényezők hajlamosítanak ilyen betegségre? A válaszok 590 millió embert érintenek közvetlenül, számuk pedig egyre nő. Hivatalosan is új típusként ismerik el a cukorbetegség egyik fajtáját – jelentette be nemrég a Nemzetközi Diabéteszszövetség (IDF) elnöke, Peter…

Részletek

A korrupcióval gyanúsított volt óbudai alpolgármester a börtönből házi őrizetbe

A lapnak a Fővárosi Törvényszék is megerősítette, hogy Czeglédy Gergő bűnügyi felügyeletbe helyezését rendelte el a bíróság. Czeglédy Gergőt, Óbuda MSZP-s alpolgármesterét június 18-án vették őrizetbe, miután fiktív szerződések és korrupciógyanú miatt összehangolt akciót hajtott végre a Központi Nyomozó Főügyészség és a Készenléti Rendőrség az ellenzéki vezetésű óbudai önkormányzatnál. Az óbudai önkormányzatot érintő korrupciós ügyben letartóztatták Kiss Lászlót, Óbuda…

Részletek

Tovább halad az árvízvédelmi mobilfal építése

Tovább halad az árvízvédelmi mobilfal építése a benzinkút és a hajóállomás közötti szakaszon. Visegrád Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete tagjai homokzsákokat töltenek a Nagyparkolóban. Mindenkinek köszönjük a védekezésben való részvételt! (fotó: Grósz Gábor kommunikációs referens) Forrás: Visegrád Város hivatalos Facebook oldala

Részletek

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok közreműködését kérik az ismeretlen személy azonosításához. A Győri Rendőrkapitányság 08010/4563/2025. bűnügyi számon büntetőeljárást folytat lopás vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.Vélhetően a képen látható személy gyanúsítható azzal, hogy 2025. november 7-én 17 óra 30 perc körül a Győr, Radnóti Miklós utca 46. szám alatt lévő Olimpiai Sportcsarnok női…

Részletek

Késelés Kánorjánosiban: részegen vesztek össze a helyi kisbolt udvarán, a megszúrt férfi élet-halál közt lebegett

Késelés történt Kántorjánosiban péntek délután. Két férfi, egy vegyesbolt udvarán esett egymásnak, mindketten részegek voltak. Az incidens előtt veszekedtek, után történt a tragédia. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, az áldozat életveszélyes sérüléseket szenvedett. A késelőt szombaton letartóztatta a bíróság. A rendőrség videót tett közzé a feltételezett tettesről, amelyet cikkünk végén tudsz megnézni.   Életveszélyesen megsérült…

Részletek