Június 1-től a MÁV állja a jegyek felét, ha késik a vonat

június 1-től: jön a késési biztosítás és bővül az árfigyelő is! Most vasárnaptól sok minden máshogy lesz, mint ahogy eddig volt. Tovább járnak majd például a metrók és a HÉV-ek, bővül az árfigyelőben lévő termékek köre és június 1-től a MÁV állja a jegyek felét, ha késik a vonat. Mutatjuk a részleteket! Június 1-től jelentősen…

Részletek

Megjelent a Magyar Közlönyben az árrésstopról kedden bejelentett kormányrendelet, ami 30 alapélelmiszernél határozza meg a fogyasztói árat: eszerint az élelmiszerboltok a párizsitól és krumplitól a liszten, cukron át a csirkehúsokig ezeknél legfeljebb tíz százalékos árrést alkalmazhatnak

Mint azonban a Portfolio is írja, a rendelet szövege szerint ez az intézkedés csak az egymilliárd forintos éves árbevételű boltokra, üzletekre vonatkozik, azokra, amelyek regisztrált főtevékenységként az élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmet végzik. Ez azt jelenti, hogy a kisebb boltok most is kiesnek ebből a körből, akárcsak a korábbi ársapkás intézkedéseknél – náluk továbbra is marad a szabad…

Részletek

Őrjöngött és fejbe rúgta a kórházi szakápolókat egy férfi

Vádat emelt a Kiskunhalasi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki miután egy strand büféjében őrjöngött, a rendőri intézkedést követő kórházi ellátása során fejbe rúgta a szakápolókat. Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a a budapesti férfi tavaly január elején az egyik megyei élményfürdő büféjében italozott….

Részletek

Esküt tettek: mégis hagynak meghalni?

Orvosi Felelősség és Perelés Magyarországon​Nem igaz, hogy egy orvos nem perelhető be.​Polgári jogi felelősség: A beteg (vagy hozzátartozója) kártérítési pert indíthat az őt kezelő egészségügyi szolgáltató (kórház, rendelő) ellen, ha a kár (egészségkárosodás, halál) az egészségügyi szolgáltató tevékenységével összefüggésben, az ellátás hibájából (mulasztás, hiba) keletkezett. Az orvos nem közvetlenül perelhető, hanem a munkáltatója (a kórház)…

Részletek

A bátonyterenyei SungEel HiTech Hungary Kft. akkumulátorfeldolgozó üzemének 12 dolgozójának szervezetében mutattak ki határérték feletti nikkelszintet 

A bátonyterenyei SungEel HiTech Hungary Kft. akkumulátorfeldolgozó üzemének 12 dolgozójának szervezetében mutattak ki határérték feletti nikkelszintet – írja az Átlátszó. A munkavállalók egy része saját költségén végeztetett laborvizsgálatokat, miután aggályaik voltak azzal kapcsolatban, hogy milyen mérgezésnek vannak kitéve a munkahelyükön. A vizsgálatok eredményeit jelezték a cégnek, és a megyei hatóságnak is, azonban érdemi lépések nem történtek. Az eredmények…

Részletek

A levegőben érte a halál az NB I-es focistát, Lipták Lászlót

A levegőben érte a halál az NB I-es focistát, Lipták Lászlót Olyan gyorsan történt minden. Gyorsan és felfoghatatlanul. Hétfőn azért ment Bécsbe, hogy segítsen egy barátjának a kertjét rendbe tenni, ami kikapcsolódást jelentett számára, egyfajta hobbija volt. Úgy tervezték, péntekig elkészülnek, aztán uzsgyi, sietnek vissza Magyarországra a szeretteikhez. Ám szerdán hirtelen leült, s azt mondta,…

Részletek

A nagykanizsai Piarista Óvoda egyik óvónője ellen komoly vádakat fogalmaztak meg a szülők: állításuk szerint rendszeresen bántalmazta és büntette a rábízott gyerekeket

Súlyos vádak: nem mondták az anyák napi verset, felpofozhatta a gyerekeket a nagykanizsai óvónő A nagykanizsai Piarista Óvoda egyik óvónője ellen komoly vádakat fogalmaztak meg a szülők: állításuk szerint rendszeresen bántalmazta és büntette a rábízott gyerekeket. Több gyerek elmondása alapján a pedagógus megpofozta azokat, akik nem voltak hajlandók elszavalni az anyák napi verset. Más esetekben…

Részletek

Halálra gázolt a vonat egy embert a vasúti hídon

A tragédia Budapesten történt. A vonat az Újpesti vasúti hídon gázolt halálra egy embert. A Rákosról kora délután Pilisvörösvárra indult szerelvény, számol be a https://www.boon.hu/ Az Újpesti vasúti hídon elütött egy vonat elé lépő embert, aki a balesetben meghalt. A péntek délutáni baleseti helyszínelés miatt Újpest és Aquincum között nem közlekedhetnek a vonatok, az esztergomi…

Részletek

Megkezdődött a pedofíliával vádolt kiskunfélegyházi pap büntetőpere

Az abúzusokat 2022 novemberében jelentették a Kalocsai-Kecskeméti Főegyházmegyének. Ekkor felfüggesztette Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, majd, a kivizsgálást követően, a lelkészt egyházi bíróság elé állították, és rendőrségi feljelentést tettek. Hétfőn délelőtt, a Kiskunfélegyházi Járásbíróságon elkezdődött annak a volt római katolikus lelkipásztornak a büntetőpere, aki éveken át molesztálhatott kiskorú fiúkat – írta meg a 24.hu. R. Gábor ellen…

Részletek

Két orvos pénzért nemátalakító műtéteket végzett több betegen a kiskunhalasi kórházban

Két orvos pénzért nemátalakító műtéteket végzett több betegen a kiskunhalasi kórházban. Mint kiderült, az orvosoknak egy magánrendelője is van a településen, a rendelési időben ott dolgoztak, majd ezután titokban végezték el azokat a műtéteket, amelyekért több százezer forintot fizettek a páciensek. Az egyik orvosról az Origo kiderítette, hogy régóta foglalkozik nemátalakító műtétekkel. A másikuk pedig…

Részletek