1,5 millió forintnyi drogfogás: Őrizetbe vettek három drogdílert

A kábítószer-kereskedelem ellen indított DELTA Program keretében őrizetbe vettek és kezdeményezték a letartóztatását egy budapesti, egy Hajdú-Bihar, illetve egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei dílernek. Az MTI a rendőrségi honlap alapján foglalta össze a három különböző bűnügyet. A Paksi Rendőrkapitányságon még tavaly indult nyomozás egy 21 éves tengelici férfi ellen, aki évek óta árusított marihuánát Tengelicen, Tolnán, Pakson és más…

Részletek

A karateedző még mindig nem kért bocsánatot a kisfiútól

Amióta külföldről hazajött családjával, szerinte üldözi a média, és nehezen tudna elszakadni most, hogy személyesen bocsánatot kérjen – egyebek mellett ezt írta A. Tibor Nagy Juditnak, aki annak a kisfiúnak az édesanyja, akit egy szolnoki kalandparkban felrúgott az edző. A Blikk beszámolója szerint a férfi korábban személyes bocsánatkérést ígért, Nagy Judit szerint azonban egyelőre ez nem történt…

Részletek

4 lelki trauma, ami gyakran fizikai betegséghez vezet

Még manapság sem általánosan elfogadott tény, hogy a lelki gondok testi betegségeket okoznak, holott már számtalan kutatás alátámasztotta ezt. Sőt, végeztek olyan felméréseket, amik konkrétan bebizonyították, hogy melyik lelki teher, milyen fizikai betegséget generál hosszútávon. Azonban az még igencsak távolinak tűnik, hogy az orvosunk megkérdezze: „És ön szerint milyen lelki problémákra vezethető vissza mindez?” Úgy…

Részletek

Debreceni Klinika professzora : hanyatt fekve ”FÜLTŐL FÜLIG metszést alkalmazva gyakorlatilag MEGSKALPOLTAM ” +( videó)

Nem volt a professzorban egy cseppnyi együttérzés sem a jegyzőkönyv szerint. Összefoglaló: A cikk itt olvasható: https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/rak-ellenszere-magyar-fiu-genje/r61bp53 Budapest — Minden szülő legszörnyebb rémálmát élte át Rózsa Benett (7) édesapja és édesanyja: a kisfiút a leletei szerint egy neves orvos kétszer is félrediagnosztizálta, és feleslegesen végzett el rajta agyműtétet. Teljes cikk itt : https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/hibas-diagnozis-miatt-feleslegesen-mutottek-meg-a-7-eves-benett-agyat/w8qpz6l Folytatódik a…

Részletek

Letartóztatta a rendőrség azt a nőt, aki múlt csütörtökön kidobta egyéves gyerekét a kocsijából, mert a kislány véletlenül kiborította a sampont

Letartóztatta a rendőrség azt a floridai nőt, aki múlt csütörtökön kidobta egyéves gyerekét a kocsijából, mert a kislány véletlenül kiborította a sampont – írta a CrimeOnline. Tasshay Mills miután a mozgó kocsijából kilökte kislányát, otthagyta őt az aszfalton, és elhajtott. Egy járókelő viszont rögtön a kicsi segítségére sietett, felvette, megnyugtatta, majd tárcsázta a segélyhívót. Ekkor azonban két autó…

Részletek

Időjárás-előrejelzés: Magyarországra egy hatalmas felhőzóna csap le!

Készülj fel a legrosszabbra! Egy elképesztő méretű felhőrendszer tart Magyarország felé, amely az elkövetkező napokban teljesen beborítja az országot. A meteorológusok riasztást adtak ki, és arra figyelmeztetnek, hogy a felhőzet komoly csapadékot és viharokat hozhat magával. Mit várhatunk? A felhőzóna először a nyugati országrészt éri el, ahol már a mai nap folyamán jelentős csapadékra lehet…

Részletek

Meghalt egy terhes kismama és magzata a szegedi klinikán, három gyermeke maradt félárván

Meghalt egy terhes kismama és magzata a napokban a szegedi klinikán. A tragédiát a 24.hu érdeklődésére a klinika is megerősített. Az esetről mindössze annyit írtak: “Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ az ügyben belső vizsgálatot folytat, amelynek lezárultáig nem áll módunkban tájékoztatást adni. Több napig volt kórházbanAz esetről a térség DK-s képviselője számolt be, aki…

Részletek

A „Suttogó Ház” titka: Miért hagyott ott mindent egy család az éjszaka közepén?

Egy Pest megyei kistelepülés szélén áll egy ház, aminek kapuja évek óta tárva-nyitva, az ablakai pedig épek, mégsem mer bemenni senki. A helyiek csak „Suttogó Házként” emlegetik azt az ingatlant, ahonnan 2022 egyik viharos éjszakáján egy négytagú család szó nélkül, mindenét hátrahagyva menekült el.​Az érintetlen vacsora az asztalon​Amikor a szomszédok napok után értesítették a rendőrséget,…

Részletek

Kovács ‘Kokó’ István: Ha a nők nekünk akarnak tetszeni, nem a testrészeiket kell feltölteniük, hanem családot kell alapítaniuk

A házasság vasketrec, a feminizmus „szekta-maffia”, van, aki azért nem szül, hogy a melle kemény maradjon, és a kecskebaszókról is sok mindent megtudtunk a XXI. Század Intézet által rendezett Az identitás, mint politikai fegyver konferencián. „A nő és a férfi” című kerekasztal-beszélgetés résztvevői Bajusz Orsolya kutató, egyetemi oktató, Fodor-Horváth Zsófia, pszichológus (G. Fodor Gábor felesége),…

Részletek