Zselanne elesett, Moszkva nem tárgyal többé Ukrajnával – Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

A háború eddigi egyik legintenzívebb dróntámadása érte Moszkvát, Oroszország fővárosát. A helyi vezetés 10 ellenséges drón lelövését jelentette. Ukrajna közben részlegesen elkezdte kiüríteni Szumi megye lakosságát, 45 ezer embert akarnak kihozni a térségből. Az orosz haderő megkezdte Toreck bekerítését és hamarosan elérhetik Pokrovszkot is – mindkét város Donyeck megyében található. A nap folyamán elfoglalta az…

Részletek

Súlyos sérüléssel járó baleset történt pénteken a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén 

Súlyos sérüléssel járó baleset történt pénteken a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM). Az egyik sérült állapota súlyos, életveszélyes, őt az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórházba szállították mentőhelikopterrel. A másik sérültet a veszprémi kórházban ápolják. Az eset körülményeinek vizsgálata megkezdődött. „A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium együttérez a sérültekkel, minden szükséges…

Részletek

NAGYSZABÁSÚ CSALÁDI NAP A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSNÁL 2024.09.07. ORCZY-PARK

Idén is nagy előkészületekkel várja a büntetés-végrehajtási szervezet a családi napja iránt érdeklődőket, megnyitja kapuit a látogatók előtt és arra invitál, hogy jó hangulatban töltsünk el egy változatos programokkal, koncertekkel és látványos bemutatókkal színesített napot a fővárosban! 2024. szeptember 7-én rendezzük meg családi napunkat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem területén, a VIII. kerületi Orczy-parkban. Folyamatos zenés…

Részletek

Titokzatos levél zúzhatja porrá Magyar Péter politikai karrierjét

Lecsapott az Orbán Viktor Akciócsoport. Ìrja a mandiner.hu „Felhévizy nem egy nagy konyhaművész, ezt be kell őszintén vallani, azonban úgy döntött, hogy ennek ellenére összeüt egy milánói makarónit. Éppen elkészült a nagy mű és a sajtot szerette volna lereszelni hozzá, amikor csengettek nála. A hírlapíró megmosta kezét és az ajtóhoz sietett. Nagy meglepetésére a régen…

Részletek

Férje feldarabolta, turmixgépbe rakta, majd vegyszerekkel feloldotta az egykori modell holttestét

Eleinte azzal védekezett, hogy rátalált a nő holttestére és bepánikolt. A 38 éves Kristina Joksimovic maradványaira bukkantak februárban saját otthonában, a svájci Binningenben. Férje –- akivel két közös gyerekük van – eleinte azt állította, holtan találta feleségét, majd a pánik közepette felaprította a holttestet a mosókonyhában egy elektromos fűrész, kés és metszőolló segítségével. A maradványokat…

Részletek

Rablótámadás áldozatává vált egy nő Érsekújváron pénteken. Az eset a kora esti órákban történt, két civil ruhás rendőr a város egyik lakóházának környékén tartózkodott, amikor egy velőtrázó női sikolyra lettek figyelmesek

A bajba jutott nőt egy ittas férfi tepert le, ráült, majd közölte, hogy addig nem száll le róla, amíg nem ad neki pénzt. A pozsonyi vasúti rendőrség két tisztje megmentette egy érsekújvári rablótámadás áldozatát. A rendőrök nem voltak éppen szolgálatban, véletlenül keveredtek a drámai helyzet sűrűjébe – írja a Paraméter. Sikoly keltette fel a rendőrök figyelmét…

Részletek

Egyedülálló, hatalmas repülőgépet vásárolt Magyarország

Megérkezett a Magyar Honvédség kecskeméti bázisára csütörtökön az első magyar KC-390 Millennium katonai szállítórepülőgép. Írja ahttps://www.vezess.hu/ A magyar kormány 2020 novemberében írt alá szerződést a brazil gyártóval, két C-390 Millennium többfunkciós szállítógép megrendeléséről, amelyek légi utántöltési képességekkel (Air-to-Air Refueling – AAR) is rendelkeznek, így a típusmegjelölésük KC-390. A típus teljesen NATO-kompatibilis, beleértve a repülésirányítási és kommunikációs…

Részletek

Tudatosság: A változás titka

Az önismeret az egészségesebb élet titkos fegyvere A legtöbb dolog a fejünkben alakul ki. Szinte mindig „képzelt gondolkodással” töltjük meg az elménket, akár a múltban, akár a jövőbeli szorongásokban. Ha rendszeresen belemerülünk a képzeletbeli gondolkodásba, korlátozott elmekontrollunk bebörtönözhet bennünket. Miért nem tesz erőfeszítéseket a tudatosság felkarolására? Azzal, hogy tudatosak vagyunk, gondolataink olyanok, mintha felkapcsolnák a…

Részletek

Korrupt szülésznő-hálózatot fogott el a rendőrség

A tettesek jövedelmükön felül alkalmanként 50-200 ezer forintot fogadtak el levezetett szülésekért. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya egy fővárosi kórház öt szülésznőjével szemben indított eljárást. A nyomozás adatai szerint az egészségügyi dolgozók legális jövedelmükön felül alkalmanként jellemzően 50 ezer és 200 ezer forint közötti összegeket kértek a levezetett szülésekért a kismamáktól, illetve…

Részletek

Vitézy Lázárnak: Nem velem van vitád, hanem minden dolgozóval és utassal, akik a rossz döntéseid következményeit szenvedik el

Egy órával azután, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter megszólalt a MÁV teljesítményéről, és beleszállt Vitézy Dávidba, a volt közlekedési államtitkár hosszú posztban reagált a miniszter állításaira a Facebookon. Vitézy válaszában azt írta, szerinte a Keletiben történt baleset „csak a jéghegy csúcsa”, szerinte a helyzet nem csak rossz, hanem látványosan romlik. Vitézy 7 pontban sorolta fel azokat…

Részletek