A nyírmeggyesi tanárnő azzal büntette a szerinte rosszul viselkedő diákokat, hogy kihívta őket a táblához, és az osztály előtt alsóneműre vetkőztette a gyerekeket

A rendőrség kihallgatta azt a nyírmeggyesi tanárt, aki büntetésként alsóneműre vetkőztette a diákjait. A 44 éves tanárnő panasszal élt a kihallgatás ellen, az eljárás ideje alatt szabadlábon védekezhet – írta a Police.hu. A rendőrség csütörtöki közleménye szerint állampolgári bejelentés alapján értesültek arról, hogy a mátészalkai tankerülethez tartozó általános iskola pedagógusa „bűncselekményt megvalósító fegyelmezési módszert” alkalmazott az…

Részletek

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke, Bábel Balázs egy újabb egyházi szexbotrányt tárt fel, amiről eddig mindenki hallgatott

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke, Bábel Balázs egy újabb egyházi szexbotrányt tárt fel, amiről eddig mindenki hallgatott. Mindeközben a püspökök már Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárának, Tóth Tamásnak a felelősségét vizsgálja, aki a hírek szerint megpróbálta eltussolni a nemrég kirobban pedofilügyeket, illetve Bábel helyett úgy válaszolt portáloknak, hogy az érsek nem is tudott róla. Ahogy arról…

Részletek

Változás a 83-as trolibusz közlekedésében!

Változás a 83-as trolibusz közlekedésében! szeptember 20., péntek 12:00-tólszeptember 22., vasárnap üzemzárásig Érvényes: Ma 12:00-tól – holnapután üzemzárásig Részletek: A következő járat közlekedése rendezvény miatt az alábbiak szerint módosul: Megjegyzés: A trolibusz megáll a Magyarok Nagyasszonya téren az Elnök utca előtt. Érintett járat(ok) 83

Részletek

Miért Vonulunk? A Tömeg ereje és a Békemenet Pszichológiája

​A „Hovatartozás” Vágya: Miért éreznek sokan belső késztetést arra, hogy csatlakozzanak egy tömeghez, legyen szó tüntetésről, koncertről vagy a Békemenetről? Pszichológiai kutatások bizonyítják, hogy az ember alapvető igénye a közösséghez való tartozás, és a tömegrendezvények ezt az érzést erőteljesen kielégítik.​ A Közös Cél Ereje: Hogyan motiválja az embereket a közös cél, a közös értékek melletti…

Részletek

Meghalt a várpalotai magánkórházban korábban kikötözött idős férfi

„Szerdán reggel a főorvos asszonyt fölhívtam, hogy érdeklődnék a papa állapotáról, és akkor közölte velem, hogy a papa elhunyt. Bennünket nem keresett senki” – mondta az RTL Híradónak annak az idős férfinak a rokona, aki július végén azzal került be a hírekbe, hogy a Várpalotai Szent Donát Kórházban kikötözték, és majdnem kiszáradt rokonai szerint. A…

Részletek

Súlyos sérüléssel járó baleset történt pénteken a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén 

Súlyos sérüléssel járó baleset történt pénteken a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM). Az egyik sérült állapota súlyos, életveszélyes, őt az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórházba szállították mentőhelikopterrel. A másik sérültet a veszprémi kórházban ápolják. Az eset körülményeinek vizsgálata megkezdődött. „A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium együttérez a sérültekkel, minden szükséges…

Részletek

Minden segítség jól jön a család számára: Utcára került rákos kisfiával és beteg kislányával a sztrókos édesanya

„A villám igenis csaphat ugyanoda, akár többször is” – Szidi Marastoni megrázó története mindenkit elgondolkodtat. A túlélésért folytatott harcon át, a sztrókon és kisfia agydaganatán keresztül, nincs nyugalom. Most kiderült, kislánya autista. Utcán találta magát, a három gyerekes anyuka. Vannak családok, akiket a legközelebbi hozzátartozóik árulása romba döntött. Egy háromgyermekes édesanya, Szidi Marastoni története az…

Részletek

Metropol: Nanorészecskék gyilkolják a rákot, jön az életmentő szuperoltás?

Szenzációs orvosi áttörésről számoltak be amerikai kutatók: olyan vakcinát fejlesztettek ki, amely képes lehet meggyógyítani a hasnyálmirigyrákos betegek felét – és hosszú távon akár teljesen ki is irthatja ezt a rettegett betegséget! Az új oltás apró, úgynevezett nanorészecskék segítségével edzi az immunrendszert, hogy felismerje és elpusztítsa a „rossz” rákos sejteket. A hasnyálmirigyrák a világ legveszélyesebb…

Részletek

A nyílt utcán szúrta le volt élettársát és közös gyereküket egy férfi Bácsalmáson, a nő meghalt, a fiút mentőhelikopter vitte kórházba

A támadó bokrok mögé bújva várta ki, hogy volt párja és gyermekük közel érjenek hozzá. A párnak öt közös gyermeke maradt árván. Órákig tartott a helyszínelés Bácsalmás egyik csendes, szélső utcájában, miután egy férfi rátámadt volt élettársára és közös kamasz fiukra, tudta meg az RTL Híradó. A helyszínt rendőrségi szalagokkal zárták le, a környékbelieket megrázták a…

Részletek

Nyolc neves rákkutató tudós utazott a halálspirálba került brazil utasszállítón

Rejtély, mitől zuhant egyetlen perc alatt közel 6000 métert a repülő Mint arról beszámoltunk, 62 halálos áldozatot követelt a brazíliai Sao Paolóba tartó belföldi járat katasztrófája. Íirja az atv.hu A gép a szemtanúk felvételei szerint kontrollt vesztve, „halálspirálban” zuhant. Mint a brit Sun által megszólaltatott repülési szakemberek elmondták, egy ilyen helyzetben a pilóta tehetetlen, nincs semmi,…

Részletek