Blikk: Drogos zombik lepték el a belvárosi háztömböt, tehetetlenek a lakók – szétnéztünk, mi zajlik Budapest frekventált kerületében

Habár a főváros szívében, a lehető legfrekventáltabb helyen húzódik a terület, a budapesti Deák Ferenc tér közvetlen közelében, ahol azt hihetnénk – legalábbis a brutális ingatlanárak miatt mindenképp –, hogy egy nyugodt környékről van szó, ahol semmi sem zavarja az ott élőket, turistákat, ám ez a valóságban sajnos nincsen így. A Rumbach Sebestyén utca 10….

Részletek

Magyar Péter újabb kórházi akciója

A lift, amelybe beszorultunk a Szolnoki Hetényi Géza Kórházban. A főépület négy liftjéből kettő egyáltalán nem működik több, mint egy hónapja, a másik kettő pedig így…A kórház vezetése folyamatosan jelzi a problémát a fenntartásért felelős Közbeszerzési, Ellátási Főigazgatóságnak (Pénzügyminisztérium), de ahogy a mellékelt ábra is mutatja, a 24 órás javítási határidőt nem sikerül tartani. A…

Részletek

Tasnádi elárulta, hogy bírja a börtönt Gyárfás Tamás

A Fenyő-ügyben felbujtásért 7 évre elítélt Gyárfás Tamás május 16-án vonult be a börtönbe. A Bors információi szerint Tasnádi Péter lett az egykori televíziós producer egyik kapcsolattartója. Ő lett idén a világ legszebb nője, történelmet írt a Miss World 2025 győztese – fotók Gyárfás és Tasnádi viszonyát jellemzi, hogy a bevonulása előtt előbbi éppen az…

Részletek

Tojásfogyasztás – Mennyire egészséges?

A tojásfehérje teljes fehérje, míg a sárgája zsírban oldódó vitaminokat (pl. A-vitamin, D-vitamin, E-vitamin), egyéb vitaminokat, ásványi anyagokat, omega-3-zsírsavakat tartalmaz. Egészséges embereknek a tojás koleszterintartalma miatt sem kell aggódniuk. A tojás és a koleszterinszint A tojást a 2010-es évekig évtizedeken át úgy tartották számon, hogy magas koleszterintartalma miatt minél kevesebbet szabad belőle fogyasztania annak, aki…

Részletek

Súlyosan megverték, majd a fürdőkádba fojtották fogyatékos lányukat, Vivien rettenetes kínokat élt át

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal az anyával és élettársával szemben, akik a nő lányát Piricsén brutális módon gyilkolták meg. A vádirat szerint a fogyatékos lány rendkívüli kínok között halt meg, holttestét a fürdőkádban találták meg. Fürdőkádban találták meg  2022 júliusában érkezett a bejelentés a rendőrségre, hogy a 21 éves halmozottan fogyatékos lányukat a…

Részletek

M3-as autópályán mindkét irányban jelentős forgalomkorlátozások várhatók

Az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte, hogy a következő hetekben az M3-as autópályán mindkét irányban jelentős forgalomkorlátozások várhatók, mivel több szakaszon is munkálatok (elsősorban burkolatjavítás, hídfelújítás és útszegély-karbantartás) lesznek. Az érintett területeken a Nógrád megyéből érkezőknek is számolniuk kell. Itt lesznek lezárások és terelések: A munkaterületeknél 60 km/órás sebességkorlátozás lesz, és egyes szakaszokon…

Részletek

Toplistás körözés: Nyomravezetői díj 2.000.000 Ft

Felismeri? Tegyen bejelentést Forrás: police.hu Személyes adatok Név:  BARTOS NÁNDORNem:  FérfiSzületési hely:  BAJASzületési dátum:  1982-08-14Állampolgárság: MAGYAR Leírás Embercsempészés miatt kiszabott szabadságvesztés letöltése céljából körözik. A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője a büntetőeljárásban bruttó ötszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki, amelynek összegét bruttó 2.000.000.-, azaz kétmillió forintra módosította. A díjkitűzés…

Részletek

Fontos levelet küld a NAV

A NAV a napokban kézbesíti az adószámla-értesítőket a magánszemélyeknek és a gazdálkodóknak. Márciustól folyamatosan küldik az adószámla-értesítőket a magánszemélyeknek és a gazdálkodóknak – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel. Hozzátették, adószámla-értesítőt csak az kap, akinek ötezer forintnál több tartozása, vagy ezer forintnál több túlfizetése van. Aki tavaly elmulasztott, vagy késve fizetett meg valamilyen kötelezettséget,…

Részletek

A mai válogatott meccs eredménye

Magyarország-Törökország 0-3 Szoboszlai: „Két szezont játszottunk itt, most kiestünk a B-be, de szerintem azt sem gondolta bárki, hogy az első év után bennmaradunk. Azok az emberek, akik azt kívánják, hogy B-ben szerepeljünk, most boldogok, de akkor nem lesznek azok, ha visszajutunk. Vagy akik azt kívánják, hogy ne legyünk ott a vb-n, azok sem lesznek boldogok….

Részletek