Duna: uszályok közé szorult egy motorcsónak 3 gyermek és 2 felnőtt volt a fedélzeten 

Vélhetően leállt a meghajtása annak a motorcsónaknak, amely Csepelnél két uszály közé szorult. Amikor a szülők rájöttek, hogy nagy a baj, hívták a vízimeitőket és a kutatómentőket, akik azonnal akcióba lendültek. Uszályok közé szorult Pénteken a délutáni órákban a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság riasztotta a Dunán állomásozó kutató-mentő hajónkat egy nem mindennapi eseményhez. A bejelentés alapján…

Részletek

Embert ölt, de szabadlábon marad a budapesti óvónő

K. Éva szilveszter napján ölte meg a vele egy fedél alatt lakó anyját. A háromdiplomás nő egyelőre szabadlábon várja a tárgyalást. Szilveszter napján sodrófával és késsel végezte ki édesanyját az 58 éves K. Éva. A háromdiplomás, nyugdíjba vonulásáig óvónőként dolgozó nő soha nem volt büntetve és közel negyven esztendeje él jelenlegi, fele részben saját tulajdonú,…

Részletek

A nagykanizsai Piarista Óvoda egyik óvónője ellen komoly vádakat fogalmaztak meg a szülők: állításuk szerint rendszeresen bántalmazta és büntette a rábízott gyerekeket

Súlyos vádak: nem mondták az anyák napi verset, felpofozhatta a gyerekeket a nagykanizsai óvónő A nagykanizsai Piarista Óvoda egyik óvónője ellen komoly vádakat fogalmaztak meg a szülők: állításuk szerint rendszeresen bántalmazta és büntette a rábízott gyerekeket. Több gyerek elmondása alapján a pedagógus megpofozta azokat, akik nem voltak hajlandók elszavalni az anyák napi verset. Más esetekben…

Részletek

A saját anyja és barátnője ölt meg és darabolt fel egy olasz férfit: „Én voltam. Tudom, hogy embertelen, amit tettem”

„Embertelen, amit tettem” – A saját anyja és barátnője ölt meg és darabolt fel egy olasz férfit Egy féléves kislány is a házban élt, ahol a történtek zajlottak. A rendőrséget az egyik nő értesítette, mindketten őrizetbe kerültek, a nyomozás folyamatban van. Egy kukában találták meg egy 35 éves olasz férfi holttestét Gemona del Friuli városában,…

Részletek

Holttestet találtak a Balatonban, kedden este 20 óra körül Balatonszepezden

Holttestet találtak a Balatonban, kedden este 20 óra körül Balatonszepezden. A holttestet Balatonszepezden, egy csónak kikötőjétől nem messze, a nádasban találták meg, majd vízirendőrök és a Katasztrófavédelem munkatársai közösen a partra vitték az elhunytat. Orbán Zoltán, a Somogy Vármegyei Rendőr-Főkapitányság szóvivője megerősítette a hírt.  Nem kizárt, hogy annak a férfinek a holttestét találhatták meg, aki még…

Részletek

Világrekorder: A világ legidősebb babája 30 és fél éves

A kis Thaddeus Daniel Pierce már a megszületésével rögtön világrekorder lett. Az embrióját még 1994-ben fagyasztották le, így a csöppség egy 30 és fél éves embrióból fejlődött ki – írja a hvg.hu. Ez a leghosszabb ideig tárolt embrió, amelyből valaha egészséges gyermek született. Az ohiói Lindsey Pierce és férje, Tim Pierce egy 62 éves nőtől fogadták örökbe az…

Részletek

„Az irodájában találták meg, az íróasztalára borulva” – megvan a boncolási eredmény

Amint arról korábban beszámoltunk, július 14-én 54 éves korában elhunyt Schmuck Andor, a Tisztelet Társaságának elnöke, akit sokan a nyugdíjasok elkötelezett képviselőjeként ismertek. Barátai már vasárnap, július 13-án aggódni kezdtek, amikor Andort nem tudták elérni telefonon.  Végül a tűzoltók törtek be az 5. kerületi irodája fölötti lakrészbe, ahol holtan találták meg. A rendőrség több órán…

Részletek

Metropol : Életveszélyes állapotban a K-híd, pedig nyaranta több tízezer ember sétál át rajta

A majdnem 70 éves K-hídnak már rég időszerű lenne a felújítása, ezt a BKK is elismerte 2019-ben, ám azóta sem kezdték el a munkákat – pedig minden meglenne hozzá. A fővárosi önkormányzatnak lett volna rá lehetősége, mégsem újította fel. Nemrég kiderült, hogy mind pénzzel, mind alapanyagokkal támogatná a kormány a híd rekonstruálását, ám az óbudai…

Részletek

Index: Először szólal meg a siófoki halálvonat vezetője, ami egy buszt vágott ketté

Huszonkét évvel ezelőtt szabálytalanul hajtott ki egy siófoki vonat elé egy busz, amit a hatalmas szerelvény pillanatokon belül kettévágott. A balesetben harminchárman haltak meg, a mozdonyvezető pedig most először meséli el, mi is történt akkor a helyszínen. Egy hajszálon múlt, hogy ő maga is összeomoljon a gázolás után. Huszonkét évvel ezelőtt, május 8-án olyan tragikus…

Részletek