Nagy Gábor Bálintot jelölte legfőbb ügyésznek az államfő

Nagy Gábor Bálint a Legfőbb Ügyészségre beosztott főosztályvezető ügyész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója. Sulyok Tamásnak azután kellett új legfőbb ügyészt jelölnie, hogy az alkotmánybíróvá jelölt Polt Péter lemondott. Sulyok Tamás azután nevezte meg jelöltjét, hogy konzultált az igazságszolgáltatásban érintett jogászi hivatásrendek vezetőivel – közölte a Sándor-palota csütörtökön az MTI-vel. Ügyészi pályafutása egyik legismertebb…

Részletek

A „Suttogó Ház” titka: Miért hagyott ott mindent egy család az éjszaka közepén?

Egy Pest megyei kistelepülés szélén áll egy ház, aminek kapuja évek óta tárva-nyitva, az ablakai pedig épek, mégsem mer bemenni senki. A helyiek csak „Suttogó Házként” emlegetik azt az ingatlant, ahonnan 2022 egyik viharos éjszakáján egy négytagú család szó nélkül, mindenét hátrahagyva menekült el.​Az érintetlen vacsora az asztalon​Amikor a szomszédok napok után értesítették a rendőrséget,…

Részletek

Eltűnt Mikula László István

A 63 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitányság 01070-157/115/2025. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Mikula László István ügyében. A rendelkezésre álló adatok szerint a 63 éves férfi 2025. április 25-én délután egy VII. kerületi egészségügyi intézményből ismeretlen helyre távozott. A férfit a rendőrök jelenleg is…

Részletek

Ursula von der Leyen ellen ítélt az Európai Unió Bírósága

Nyilvánosságra kellene hoznia az Európai Bizottságnak Ursula von der Leyen Európai Bizottság-elnök és a Pfizer vezérigazgatója, Albert Bourla közötti SMS-eket, miután az Európai Törvényszék a Pfizergate-ként elhíresült ügyben az Európai Bizottság ellen ítélt. Az Európai Bizottság ugyanakkor még fellebbezhet az ügyben az Európai Bíróságon. Május 14-én, szerdán reggel hozta nyilvánosságra az ítéletét az Európai Törvényszék…

Részletek

Szombaton tüntetés volt a Kecskeméti Rendőrkapitányság Batthyány utcai épülete előtt, a résztvevők a transzneműeket ellátó kiskunhalasi orvosok szabadságáért emelték fel a hangjukat

Szombaton tüntetés volt a Kecskeméti Rendőrkapitányság Batthyány utcai épülete előtt, a résztvevők a transzneműeket ellátó kiskunhalasi orvosok szabadságáért emelték fel a hangjukat. Az ügy előzménye, hogy januárban elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két kiskunhalasi orvost, akik munkaidejükön kívül, a helyi kórházban, pénzért nemmegerősítő műtéteket végeztek. A szervezők szerint az elmúlt napokban a médiában számos ellentmondásos,…

Részletek

A pápa a kórházban vérátömlesztést kapott

Ferenc pápa „nyugodt éjszakát” töltött a kórházban, közölte a Vatikán vasárnap reggel, miután szombaton bejelentették, hogy kritikus állapotban van egy elhúzódó asztmás légzési krízis után, amely tüdőgyulladáshoz és komplex tüdőfertőzéshez vezetett. A 88 éves Ferenc pápa oxigént és vérátömlesztést kapott, miután a vizsgálatok vérszegénységet mutattak ki. Matteo Bruni vatikáni szóvivő vasárnap reggeli egysoros közleménye nem…

Részletek

Tinédzserek vertek félholtra egy katonát Kijevben – videó

A tinédzserek előbb provokálták, majd brutálisan rátámadtak a katonára Kijev belvárosában. Ketten már rendőrségi őrizetben vannak, a többieket még keresik. Egyre több olyan esetről számolnak be Ukrajnában, amelyekben fiatalok követnek el erőszakos cselekményeket. Lviv megyében nemrég egy 14 éves lány három kiskorú társával együtt támadt meg egy fogyatékossággal élő fiatalt. A történtekről videó is készült,…

Részletek

Magyar Péter: 20 évre visszamenőleg, minden magas rangú politikust és családtagjait is vagyonosodási vizsgálatnak vetne alá a Tisza

A magyar emberek arcul köpésének tartja a jelenlegi vagyonnyilatkozati rendszert Magyar Péter, aki szerint „Orbán Viktor a cinizmus nagy mestere”. A Tisza Párt a Facebookon reagált arra, hogy Orbán Viktor mellett a kormány tagjai is közzé tették aktuális vagyonnyilatkozatukat péntek éjjel. „A ma megjelent vagyonnyilatkozatából megtudhattuk, hogy hiába emelte a havi fizetését három év alatt 1,5 millió forintról 6,5 millió forintra,…

Részletek

Az időjárás továbbra sem fordul nyáriasra, sőt, egyelőre a kora tavaszi idő dominál

A HungaroMet időjárás-előrejelzése szerint szerdán többnyire erősen felhős vagy borult marad az idő, hosszabb-rövidebb napos időszakok az északnyugati, nyugati, valamint az északkeleti tájakon lehetnek, de másutt is csökken a csapadék. Az északias szelet néhol élénk, időnként erős széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul, késő estére 8 és 14 fok közé hűl…

Részletek