Prosztatarákos Havas Henrik, már túl van 28 kezelésen

Nagy sebbel jelent meg a homlokán Bolgár György műsorában Havas Henrik műsorvezető. Havas arról kezdett beszélni, hogy rákbeteg, túl van 28 sugárkezelésen, a legutóbbi múlt pénteken volt – foglalta össze a 444. Havas a sebről azt mondta, egy bokorba esés közben szerezte. Havas a saját, Heti Havas című műsorában Kuncze Gábor volt SZDSZ-elnökkel beszélgetett, ahol hasonlókat…

Részletek

Az állami egészségügyben az ellátás színvonala olyan mértékben romlott, hogy egy friss kutatás szerint a megkérdezett orvosok közel fele azon gondolkodik, hogy átmegy a magánegészségügybe vagy már váltott is

Különösen a nőgyógyász-szülész, valamint a sebész szakmákból, újabban pedig a háziorvosok közül egyre többen döntenek amellett, hogy váltanak és átmennek a magánegészségügybe dolgozni. A Deutsche Welle riportjában megszólaló orvosok az új ügyeleti rendszerrel, valamint az alulfinanszírozottsággal magyarázzák, hogy   már nem tudnának az eddigi munkahelyükön a szakmai lelkiismeretük szerinti gyógyító munkát végezni.  Borbála a háziorvosokra is…

Részletek

Elfogtak egy 37 éves férfit, akit szexuális erőszakkal és gyermekpornográfiával is gyanúsítanak

– közölte a rendőrség hétfőn. Mint írták, egy 9 éves kislány édesanyja tett feljelentést a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, aki az utóbbi hetekben többször is arra vette rá gyermekét, hogy szexuális tartalmú képeket és videókat küldjön neki magáról. A feljelentés után kiderült, hogy nem csupán a kislány, hanem hasonló korú barátnője is áldozat a történetben. Az idegen…

Részletek

Két hét alatt két rezidens orvos halt meg ugyanabban a kórházban, állítólag a stressz miatt

Az intézet vezetője, dr. Anca Trifan azt nyilatkozta, hogy az osztályon rendkívül megterhelő a munka: „Megpróbáljuk kideríteni, hogy volt-e valamilyen többlet-stressz, de az igazság az, hogy a stressz itt minden egyes másodpercben jelen van. Gasztroenterológián még inkább, mivel sokkal több beteg van, mint más osztályokon. Ez mindig is így volt, és az ország összes kórházában hasonló…

Részletek

Meglepő változás a Corvin-negyedben: irodaházat kezdtek építeni, de lakások lesznek belőle

A laikusok számára úgy tűnhet, hogy az elmúlt években Budapesten elképesztő tempóban épülnek fel az iroda- és lakóházak, az egymást érő beruházásoknak pedig sosem lesz vége. Az érzés nem indokolatlan, hiszen a főleg a VIII., IX., XI. , illetve XIII. kerületben folyó munkák miatt rendszeresen futhat bele az ember építési területekbe. Arra eddig azonban még…

Részletek

Már hat évvel ezelőtt bepanaszolták a komáromi pedagógust, aki már igazgatóként bukott le szexuális bűncselekménnyel

Már hat évvel ezelőtt gondok voltak azzal a komáromi pedagógussal, aki idén szeptembertől igazgatóként vezette a helyi Széchenyi István Gazdasági és Informatikai Technikumot, és aki október végén távozott az intézményből, mert a gyanú szerint az iskola egyik diákjával létesített szexuális kapcsolatot. Az RTL Híradó birtokába került most egy levél, amelyet 14 szülő fogalmazott meg még 2018-ban az iskola vezetésének…

Részletek

„Felháborító” – gyógyszeres rém garázdálkodik Óbudán

Gyógyszeres rém keseríti meg az óbudaiak életét. Egy alak rendszeresen különféle gyógyszert szór szét egy fa alatt. A helyiek féltik a gyerekeiket és a kutyáikat. „Felháborítónak tartom” „Nem tudom, hogy mit akar elérni az, aki ezeket a gyógyszereket kiszórja a fa alá, de szerintem az biztos, hogy nem ép gondolkodású. Normális ember ilyet nem tesz….

Részletek

Nyártól új jegytípussal strandolhatnak a Balatonnál

Új jegytípust vezetnek be a Balatonnál, sokan spórolhatnak majd vele Nyártól új jegytípussal strandolhatnak a kerékpárral érkezők az egyik balatoni strandon. Hamarosan egy új jegytípus lesz elérhető Káptalanfüreden, mivel bevezetik a „kerékpáros csobbanójegyet”. Az új balatoni jegytípussal kedvezményesen strandolhatnak majd azok, akik biciklivel érkeznek, írta meg az Infostart a We Love Balaton nyomán. Kedvezményesen lehet fürdőzni a Balatonban…

Részletek

Bezár a kiskapu: hamarosan vége az ultraolcsó Temu és Shein rendeléseknek

A Temu az amerikai importszabályok szigorítása miatt teljesen átalakítja üzleti modelljét, miután a kisértékű csomagokat is vámolja az Egyesült Államok. Az Európai Unió is hasonló lépéseket fontolgat, ami azt jelenti, hogy az európaiak, így a magyarok is áremelkedéssel szembesülhetnek a kínai webáruházakban. A Temu bejelentette, hogy beszünteti a Kínából közvetlenül az amerikai vásárlókhoz történő áruszállítást….

Részletek

Spórolna a DK-s polgármester, ezért óvodákat záratna be

– Spórolásra hivatkoztak, miközben az egyik képviselő azt mondta: csekély összeg takarítható meg az óvodák összevonásával, ugyanis a gyerekek nem lesznek kevesebben. Mindössze két üres épületet nyer az önkormányzat – mondta el lapunknak egy névtelenséget kérő szülő, akinek a gyermeke a bezárásra kerülő rákospalotai óvodába jár, és egyáltalán nem örül annak, hogy átirányítják őket egy…

Részletek