WHO: aggasztóan terjed egy szörnyű betegség a gyerekek közt

Tíz százalékkal nőtt a gyermekek körében a tbc-fertőzések száma 2023-ban az európai régióban, ami azonnali közegészségügyi intézkedéseket tesz szükségessé – figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a tuberkulózis elleni küzdelem világnapján. Az Európai Betegségmegelőzési és Jár- ványvédelmi Központ (ECDC) és az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) Európai Regionális Irodája által közösen készített, 2023-as adatokat vizsgáló jelentésben rámutatnak,…

Részletek

Hálapénz helyett jöhet az adomány a kórházaknak

A új román jogszabály a páciensek jogairól szóló törvényt módosítja, lehetővé teszi számukra, hogy hálapénz helyett adományt adjanak a kórháznak, ahol kezelték őket. Romániában hálából adományt ajánlhatnak fel a kórháznak a kezelésükkel elégedett betegek. A kedden kihirdetett jogszabály a romániai egészségügyben még mindig létező hálapénzt hivatott visszaszorítani. A kormánykritikus Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) által…

Részletek

És akkor Orbán Viktor megígérte, egymilliós átlagbérből vehetjük 2027-ben a háromezer forintos kenyeret

Átlépte a forint a 400-as szintet, ezúttal nemcsak magyarországi hatások miatt; váratlanul átírták a napelemek szabályait; most álltak munkába a júniusban megválasztott új önkormányzatok. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója. Több hónap viszonylagos nyugalom után újra látványosan gyengülni kezdett a forint, a héten újra elérte a – már nem is annyira rettegett, sokkal inkább nagyon…

Részletek

Döntött a Kúria: mégis lesz Pride Budapesten!

A legfelsőbb bírói szerv hatályon kívül helyezte a rendőrség tiltását. Megsemmisítette a Kúria a június 1-re tervezett szivárványos felvonulást betiltó rendőrségi határozatot, és új eljárás lefolytatására kötelezte őket. Ez annyit jelent, hogy a szervezők megtarthatják vasárnap délután a mini-pride-ot Budapesten – közölte a Magyar Nemzet. A lap felidézte az előzményeket is. Mint írták, 2025. június…

Részletek

Borzasztó tragédia történt egy családi sertéstelepen, a gyermek, az apja és a nagyapja is meghalt – részletek

Szörnyű tragédia rázta meg a szerbiai Topolya városát, ahol egy családi sertéstelepen meghalt négy ember. Az áldozatokat minden jel szerint a trágyagödörből kiáramló ammónia ölte meg. A balesetben egy család három generációjának tagja – a nagyapa, a fia és az unokája – vesztette életét, valamint egy szomszéd is, aki segíteni próbált nekik. Egy nőt pedig…

Részletek

Halálos fenyegetés a családban: Súlyos börtönévek várhatnak az elkövetőre

​A közvélemény gyakran él abban a tévhitben, hogy a családon belüli „szóváltás” magánügy. Azonban, ha egy feleség halálosan megfenyegeti férjét – különösen a gyermekeik jelenlétében –, azzal több bűncselekményt is megvalósíthat, amelyekért letöltendő szabadságvesztés is kiszabható. ​1. Büntetőjogi kategória: Kapcsolati erőszak ​A magyar Büntető Törvénykönyv (Btk.) külön nevesíti a kapcsolati erőszakot. Ha a fenyegetés rendszeres,…

Részletek

Boldog Karácsonyt Óbuda

Február 16-ig meghosszabbították Kiss László óbudai polgármester letartóztatását, írja a 24.hu. A Fővárosi Törvényszék ezt azzal indokolta, hogy fennáll „a bűnismétlés és a bizonyítás esetleges megnehezítésének” a veszélye. A végzés egyelőre nem végleges. Óbuda DK-s polgármesterét augusztus közepén vették őrizetbe hivatali vesztegetés elfogadásának gyanújával. A megalapozott gyanú szerint Kiss a 2019. októberi polgármesterré választása után megállapodott egy ismerősével,…

Részletek

Már minden megyéből jelentettek szamárköhögés-gyanús esetet

Új rekord: július 15. és 21. között 32 szamárköhögés-gyanús esetet regisztráltak Magyarországon, számolt be a Portfolio. A Nemzeti Népegészségügyi Központ heti jelentése szerint már Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből is jelentettek esetet, így mostanra már minden megyében megjelent a fertőzés. A cseppfertőzéssel terjedő, súlyos köhögőrohamokkal járó betegség a kisbabákra a legveszélyesebb. A Népegészségügyi Központ a múlt héten arról számolt be,…

Részletek

Lángokban a Közel-Kelet, Irán több mint száz rakétával támadta Izraelt

Irán több mint száz ballisztikus rakétával és drónnal támadta meg Izraelt vasárnap hajnalban. A támadás alatt légvédelmi szirénák szólaltak meg Észak-Izraelben, Haifában stratégiai célpontokat, köztük egy olajfinomítót is találat ért. A közép-izraeli térségben négy civil – köztük két gyermek – vesztette életét. A megtorlás nem maradt el: az izraeli hadsereg föld alatti rakétabázisokat támadott Teheránban…

Részletek

Intenzíven ápolják a székesfehérvári lakástűz erkélyről lezuhant áldozatát, újabb részletek derültek ki az ügyről

Fotó: Bors Nem elég, hogy mindene odalett a székesfehérvári családnak a lakástűzben, még a gyermekükért is aggódniuk kell, akit az intenzíven ápolnak, mert súlyos sérüléseket szerzett miután lezuhant a negyedik emeleti erkélyről. Ahogyan azt a Bors megírta, tűz ütött ki Székesfehérváron egy négyemeletes ház felső emeleti lakásában. Egyedül a 18 éves K. Kitti volt otthon, aki arra ébredt…

Részletek