Indiai repülőgép-katasztrófa: drámai hangfelvétel került elő, ezt mondta a pilóta a zuhanás előtti pillanatokban

Előkerült egy hangfelvétel, amelyen hallható, ahogy az Air India Ahmedabadból Londonba tartó AI171-es számú járatának pilótája kétségbeesetten közli, hogy a gép nem tudott felemelkedni a kellő magasságba. Ezt követően megszakadt a kapcsolat a fedélzettel, a repülőgép pedig másodpercekkel később a földbe csapódott. Lapunk is beszámolt a helyi idő szerint csütörtök kora délután történt indiai légi…

Részletek

Szijjártó felesége 400 milliós osztalékot vett ki a cégéből, pedig se honlapja, se telefonszáma

Továbbra sincs semmilyen nyilvános megjelenési formája Szijjártó Péter külügyminiszter feleségének hivatalosan belső építészettel foglalkozó cégének, mégis igazi sikertörténet rajzolódik ki az éves beszámolókból. Igaz, a korábbinál egy hajszállal gyengébbre sikerült a 2024-es év, hiszen 1,76 milliárd forint helyett tavaly 1,55 milliárd forint bevételre tettek szert. Ezzel szemben viszont sikerült jócskán lefaragni a kiadásokat is, az…

Részletek

a 17 éves Lamine Yamal az Aranylabda-jelöltek harmincas listájára került

Húsz év óta ez az első alkalom, hogy az első 30 között sem Lionel Messi, sem Cristiano Ronaldo neve nem szerepel. Közzétette az Aranylabda-jelöltek 30 fős listáját a legjobb labdarúgónak járó díjat odaítélő francia futballmagazin, a France Football a díj hivatalos X-oldalán. A harmincas listán szerepel a BL-győztes Real Madrid és az Európa-bajnok spanyol válogatott…

Részletek

Három KDNP-s képviselő törvényjavaslata alapjaiban írná át a választási szabályokat, a kampányköltésekkel kezdenék

A KDNP három képviselője olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely megszüntetné az országgyűlési kampánykiadások jelenlegi felső határát. A módosítással gyakorlatilag szabad kezet kapnának a jelöltek és pártok a költésekben – a kezdeményezők szerint ugyanis a pénz eredete lett a valódi kérdés, nem annak mennyisége. Eltörölné az országgyűlési választási kampányok kiadásainak eddig érvényben lévő felső határát egy…

Részletek

Dunába ugrott: az esés következtében arccal a vízbe fordulva sodródott a Dunán

A Dunába ugrott egy fiatal nő a Margit hídról. A BRFK a közösségi oldalán azt írta, valaki észrevette, hogy egy nő kimászott a híd korlátján túlra, és a folyóba zuhant. A nő az esés következtében arccal a vízbe fordulva sodródott a Dunán. A gyors bejelentésnek hála a dunai vízi rendészek ekkorra már a Margit hídhoz értek, és…

Részletek

Hatalmas a torlódás az autópályán: Több jármű ütközött az esti órákban

Hatalmas a torlódás az autópályán: Több jármű ütközött az esti órákban Súlyos baleset történt ma este az egyik forgalmas magyarországi autópálya-szakaszon, ami miatt kilométeres torlódás alakult ki. Az elsődleges információk szerint a hirtelen leereszkedett köd és a figyelmetlen sávváltás vezetett a tömegszerencsétlenséghez, amelyben három személyautó és egy kisteherautó érintett.​A helyszínre nagy erőkkel érkeztek ki a…

Részletek

Halálos baleset Orbán Viktor konvojánál: kiderült, mi történt, megszólalt az ügyész is

A tragikus stuttgarti baleset ügyében egy 70 éves BMW-sofőrt vádoltak meg gondatlan emberöléssel és testi sértéssel, miután figyelmen kívül hagyta a rendőrségi útzárat, ami a halálos ütközéshez vezetett. Tragikus baleset történt 2024. június 24-én Stuttgartban egy biztonsági konvoj során, amely Orbán Viktor magyar miniszterelnököt kísérte a repülőtérre. A balesetben elhunyt Thomas Hohn, egy 61 éves…

Részletek

Borzalmas és felkavaró eset történt a napokban Lengyelországban egy halottal

Borzalmas és felkavaró eset történt a napokban Lengyelországban. Út közben ugyanis kiesett a halottaskocsiból, majd az útra, az autók közé zuhant egy holttest Lengyelországban. Az arra járókat valósággal sokkolták a látottak, többen döbbenve álltak meg a helyszínen. A temetkezési vállalat bocsánatot kért az eset miatt. Az eset a délkelet-lengyelországi Stalowa Wola város egyik utcáján haladt, amikor egy…

Részletek

Négy hét múlva iskola

Elindult a tanszervásárlási roham a boltokban, már csak 4 hét van az iskolakezdésig. Az üzletekben már hatalmas a választék. Sokan már megvették a szükséges dolgokat, de vannak, akik apránként szerzik be a tanszereket, azt mondják nekik így könnyebb. Az árak alig változtak tavalyhoz képest, egy tanszercsomag ára azonban még így is 30 ezer forinttól kezdődik….

Részletek

Kimondta Amerika: nem kizárólag Ukrajna és Oroszország felelős a háborúért, van egy harmadik szereplő is

Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma szerint Észak-Korea is felelős az ukrajnai háborúban történő vérontásért, mivel katonai támogatást nyújt Oroszországnak – számolt be az Ukrainszka Pravda. Tammy Bruce, az amerikai külügyminisztérium szóvivője egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy Észak-Korea hozzájárul az orosz-ukrán háború elhúzódásához, és ezért felelősséggel tartozik a konfliktusért. Észak-Korea nem segítőkész. Vannak más nemzetek is, amelyek elősegítik ezt…

Részletek