Saját ügyeletet szervez a 16. kerületi polgármester, miután a kedden életbe lépő új rendszer szerint a kerületben nem lesz sürgősségi ellátás

Keddtől Budapesten is bevezetik az új ügyeleti rendszert, a 23 kerületre mindössze 15 orvosi pont jut. A 16. kerületben például nem lesz ügyelet, a polgármester most bejelentette, hogy az önkormányzat saját ügyeltet szervez. Keddtől él az új rendszer“Orvosi ügyelet volt, van és lesz a 16. kerületben” – jelentette be a Facebookon Kovács Péter, a kerület…

Részletek

A fogmosás menthet meg minket a daganatok kialakulásától

Egy új tanulmány szerint a rendszeres fogmosás és a fogselyem használata nemcsak a fogak egészségét védi, hanem jelentősen csökkentheti a fej-nyaki daganatok kialakulásának kockázatát is. Az amerikai kutatók 13 olyan baktériumfajt azonosítottak a szájüregben, amelyek növelhetik a rák kialakulásának kockázatát – a napi fogápolási rutin így a komolyabb egészségügyi problémák megelőzésében is kulcsszerepet játszhat. Kisgyermekes…

Részletek

A hajdú-bihari rendőrök öt helyszínen csaptak le, hat embert bűnügyi őrizetbe vettek.

A bűnszervezet egyik vezető alakja egy 27 éves hajdúböszörményi nő volt, aki régi és újdonsült ismerőseit könnyű pénzkereseti lehetőséggel kecsegtette. A lányokat szexuális tevékenység végzésére vette rá, legtöbbször minden pénzt elvett tőlük a légyottokat követően. Vállalkozását azzal bővítette, hogy a már beszervezett kiskorúakat négy férfinak továbbértékesítette, akik ugyancsak szexre kényszerítették kiszolgáltatott áldozataikat. Az elkövetők sok…

Részletek

Gyász: elhunyt a svájci kerékpáros vb-n bukó 18 éves Muriel Furrer

Gyászol a világ és Svájc kerékpársportja. Pénteken kora délután a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) hivatalos honlapján közölte: a csütörtökön a Svájcban zajló országúti kerékpáros-világbajnokság női junior mezőnyversenyén elszenvedett kritikus fejsérülésekkel járó bukása után pénteken az őt ápoló Zürichi Egyetemi Kórházban elhunyt a 18 éves svájci Muriel Furre Furrer csütörtöki bukásáról először csak órákkal a verseny után…

Részletek

Hamarosan eljöhet az igazság pillanata Magyar Péter számára

Ha az Európai Parlament felfüggeszti a Tisza Párt elnökélnek mentelmi jogát, akkor megkezdődhet ellene a büntetőeljárás lopás megalapozott gyanúja miatt. Miután Polt Péter azt kérte az Európai Parlamenttől, hogy függessze fel Magyar Péter mentelmi jogát, a Tisza Párt elnöke komoly bajba kerülhet. Amennyiben az EP helyt ad a magyar legfőbb ügyész indítványának, Magyar ellen lopás…

Részletek

Vasárnap este új szerepben láthatjuk majd Kovács Kokó Istvánt

A Sztárbox előző negyeddöntőjében hangzott el, hogy Kovács Kokó István 11 év után újra visszatér a szorítóba. Szujó Zoltán akkori bejelentéséből még nem derült ki, pontosan mit is értenek az ökölvívó visszatérése alatt, de most végre megtudhattuk, mi van készülőben. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kovács Kokó István a Fókuszban ugyanis elmondta, úgy döntött, enged…

Részletek

Összeült az óbudai képviselő-testület, de a Fidesz mintha elfelejtette volna, hogy börtönben van az ellenzéki polgármester és az alpolgármester

Az utolsó képviselő-testületi ülést tartják ebben az önkormányzati ciklusban Óbuda-Békásmegyeren, ami azért vált különösen érdekessé, mert a kerület alpolgármestere, Czeglédy Gergő, és a jelenlegi és újraválasztott DK-s polgármester, Kiss László előzetes letartóztatásban ül. Kiss a vád szerint 2019-es polgármesterré választása után egy korrupciós hálót épített ki, amelyen belül megbízásokat adott baráti cégeknek, majd azok összegének…

Részletek

Egyre durvább, amit az üvegvisszaváltásnál művelnek: közel 24 milliót csaltak el a szélhámosok

Egyre durvább szinteket ölt a visszaváltós üvegekkel és palackokkal való trükközés. Nemcsak itthon kockáztatják meg a vásárlók, hogy akár 3-tól 10 évig terjedő börtönt kapjanak a csalásért, de például Bukarestben már házkutatást is tartanak a hatóságok a csalás kapcsán. Mutatjuk, hogy próbálnak ügyeskedni a csalók. Ahogy egyre inkább terjed a palackvisszaváltás a lakosok között, úgy…

Részletek