Meghalt egy terhes kismama és magzata a szegedi klinikán, három gyermeke maradt félárván

Meghalt egy terhes kismama és magzata a napokban a szegedi klinikán. A tragédiát a 24.hu érdeklődésére a klinika is megerősített. Az esetről mindössze annyit írtak: “Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ az ügyben belső vizsgálatot folytat, amelynek lezárultáig nem áll módunkban tájékoztatást adni. Több napig volt kórházbanAz esetről a térség DK-s képviselője számolt be, aki…

Részletek

Kiss László a börtönben tette le polgármesteri esküjét, zenés minibalhé mellett kezdte el munkáját az óbudai testület

Letartóztatásból idén még egy polgármester sem hívott össze alakulóülést, ebben Kiss László elsőzött. Óbudán összeült a testület, a polgármester levelet küldött, a Fidesz pedig kiakadt. Mintha elfelejtették volna feltölteni az október hetediki, óbudai alakulóülésre szóló meghívót az önkormányzat hivatalos oldalára: mindössze nyolc órával a hivatalos kezdés előtt ott a meghívóra mutató linkre kattintva pusztán lefrissült…

Részletek

Megszakad a szív: elhunyt Sallai Nóra balesetben megsérült kisfia

Szörnyű hírt kapott szerkesztőségünk: úgy tudjuk, a kórházban elhunyt a bő egy hete súlyos autóbalesetet szenvedett Sallai Nóra kisfia, Bende, ugyanis változott a büntetőeljárás Sallai Nóra drámai karamboljának ügyében. Míg a múlt hét folyamán érdeklődésünkre a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közúti baleset gondatlan okozásának bűntette miatti eljárásról beszélt, ez mostanra változott, és már halált okozó baleset…

Részletek

Stohl András 3 hete nem iszik alkoholt, mert a családja finoman jelezte neki, hogy ne csinálja

A színész elmondta, hogy bár korábban napi rendszerességgel nyúlt a pohár után. munka után egy-két pohár borral lazított. Most a családja nyomására úgy döntött, leteszi az italt. Stohl András, a Jászai Mari-díjas színművész bevallotta, hogy közel egy hónapja nem iszik alkoholt, miután családja finoman, de határozottan jelezte, hogy talán ideje lenne leállni.A színész elmondta, hogy…

Részletek

„Azóta nem merek aludni!” – betörők tartják rettegésben az V. kerületet

Ismeretlenek a lépcsőházban, furcsa zajok éjszaka, fekete táskákkal menekülő férfiak – a helyiek egyre biztosabbak benne, veszélyben vannak. Betörőkre gyanakodnak az V. kerület lakói. Betörőkre figyelmeztetik egymást a közösségi oldalakon az V. kerület lakói. Többen arra panaszkodnak, hogy idegenekkel van tele a lépcsőház, valamint sokan gyanús indokokkal csengetnek fel és kérik, hogy engedjék be őket….

Részletek

Tízéves fiú száguldozott lopott autóval egy minneapolisi játszótéren

Egy tízéves fiú Minneapolisban ellopott egy autót, és egy játszótér mellett száguldozott vele, ami komoly aggodalmat keltett a helyi hatóságok körében. Szeptember 20-án a rendőrséget riasztották a minneapolisi Nellie Stone Johnson Általános Iskolához, miután egy autó többször is áthajtott a környékbeli forgalmas játszótéren. A járművet végül az iskola személyzete állította meg, és kiderült, hogy egy…

Részletek

És akkor Orbán Viktor megígérte, egymilliós átlagbérből vehetjük 2027-ben a háromezer forintos kenyeret

Átlépte a forint a 400-as szintet, ezúttal nemcsak magyarországi hatások miatt; váratlanul átírták a napelemek szabályait; most álltak munkába a júniusban megválasztott új önkormányzatok. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója. Több hónap viszonylagos nyugalom után újra látványosan gyengülni kezdett a forint, a héten újra elérte a – már nem is annyira rettegett, sokkal inkább nagyon…

Részletek

Már csak idő kérdése, hogy elszálljon a kenyér ára

Már csak idő kérdése, hogy elszálljon a kenyér ára. Gabonapiacról érkezett hírek szerint ugyanis jócskán megugrott a búza ára, ami a liszt, valamint a péktermékek fogyasztói árában is hamarosan megmutatkozik majd – írja a Dívány az mfor.hu cikke alapján. Kevés a búza A probléma, hogy az idei aratás nem hozott nagy mennyiségű malmi búzát itthon,…

Részletek

Megdöbbentő: Hitlert idézte Magyar Péter a köztévé elleni tüntetésen

Magyar Péter szombaton, a közmédia elleni tüntetésen Hitler tanítványainak nevezte a „fideszes propagandistákat”. Ismételj egy hazugságot elég sokszor, és az emberek azt fogják hinni, hogy az az igazság. Ez Adolf Hitler tanácsa a Fidesz, az állampárt propagandájának” – mondta a demonstráción a Tisza Párt elnöke, aki hozzátette, hogy „a tanítványok megfogadták a mesterük tanácsát”. „Az,…

Részletek

Lerobbanva jut el a nyugdíjig az átlagos magyar, de még megdöbbentőbb, melyik ország lakóinak jut a legkevesebb egészséges életév

Annyi ideig sem él egészségesen egy átlagos magyar, mint amennyi a nyugdíjkorhatár – jöttek ki a friss számok. Az pedig, hogy sok más ország mögöttünk van a listán, sovány vigasz, már csak azért is, mert szerencsésebb helyeken egy ilyen rossz adat azt is jelentheti, hogy akinek baja van, hamarabb eljut orvoshoz. Amikor demográfiai statisztikákról van…

Részletek