Forró víz okozta egy idős asszony halálát Nyíregyházán

Október 13-án mentőket riasztottak a nyíregyházi Legyező utcához, miután egy idős asszony fürdés közben véletlenül magára engedte a forró vizet, aminek következtében elájult. A nőt azonnal a Debreceni Égési Centrumba szállították, ahol azonban a nő szervezete feladta a küzdelmet – írja a Blikk. Az asszony családjának először csak az tűnt fel, hogy az idős hölgy hosszasan időzik…

Részletek

Egy angyalföldi technikum két tanáránál merült fel, hogy szexuális kapcsolatba bonyolódott az intézményben tanuló lányokkal, az érintett dolgozókat felfüggesztették

Diákokkal kerülhetett szexuális kapcsolatba két tanár Angyalföldön, nyomoz a rendőrség Egy angyalföldi technikum két tanáránál merült fel, hogy szexuális kapcsolatba bonyolódott az intézményben tanuló lányokkal, az érintett dolgozókat felfüggesztették – tudta meg a Telex. A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a lappal közölte, hogy a technikum vezetője névtelen bejelentés alapján feljelentést tett a nyár folyamán az illetékes…

Részletek

A szocialisták szeptember végi kongresszusa döntött arról, a társelnöki rendszer helyett újra egy elnök fogja vezetni az MSZP-t, Kunhalmi Ágnes nem folytatja tovább

Komjáthi Imrét választották két évre az MSZP elnökének szombaton az ellenzéki párt budapesti tisztújító kongresszusán – írja az MTI. A választás eredményét maga az új elnök jelentette be sajtótájékoztatón. Elmondta, a párt elnökhelyettese Korózs Lajos eddigi alelnök lett, a választmány elnökének Hiller Istvánt választották újra. Komjáthi Imre, aki eddig Kunhalmi Ágnessel együtt társelnökként vezette a pártot, azt mondta, ezzel a nappal kezdetét…

Részletek

Az őszi szuperélelmiszer segít a rák megelőzésében

A megfázás évszakában érdemes odafigyelni a szezonális termékekre, mondta Elvina Binatova orvos-endokrinológus, táplálkozási szakértő – számol be a Sports.kz a Lenta.ru-ra hivatkozva. A C-vitaminban és antioxidánsokban gazdag gránátalmát nevezte meg az orvos a fő őszi szuperélelmiszernek. A gránátalma rendszeres fogyasztása az orvos szerint segít a rák, a cukorbetegség és a szív- és érrendszeri problémák megelőzésében….

Részletek

Kuba teljes területén áramszünet van, azt sem tudják, meddig

Teljesen összeomlott az áramszolgáltatás pénteken Kubában, miután leállt az ország legnagyobb és leghatékonyabb áramtermelője, az Antonio Guiteras hőerőmű. A hatóságok egyelőre nem tudják megmondani, mikorra áll helyre az áramszolgáltatás. A 10 millió lakosú szigetállam egész területén áramszünet van, ez alól csak azok a helyek kivételek, ahol generátorok működnek. Az áramszünet a dél körüli órákban következett…

Részletek

Hazaküldték az ügyeletről az egy éves gyermeket, másnap meghalt.

Tragédia Porcsalmán: Hazaküldték az ügyeletről az egyéves kisfiút, másnapra meghalt Egyéves kisfiú halt meg Porcsalmán, miután a szülei szerint nem kapott megfelelő ellátást az ügyeleten. /Az esetet először az ATV hozta nyilvánosságra\. A család szerint a gyermeket, aki hasmenéstől és hányástól szenvedett, vasárnap este vitték el a mátészalkai ügyeletes orvoshoz, ám rövid vizsgálat után csak…

Részletek

Többször falba verték egy brazil férfi fejét a bulinegyedben egy szórakozóhely biztonsági őrei

Az összevert férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett. Végrehajtandó börtön-, illetve fegyházbüntetést kért négy, külföldieket bántalmazó biztonsági őrre a Fővárosi Főügyészség.A vádlottak egy, a VII. kerületi bulinegyedben lévő szórakozóhely biztonsági szolgálatának tagjai voltak, ahol tavaly június 4-én egy Magyarországon élő és dolgozó brazil férfi szórakozott két, szintén brazil barátjával. A három brazil vendég hajnalban távozott a szórakozóhelyről,…

Részletek

Borzalmas baleset Magyarországon, azonnal szörnyethalt az egyik utas

Borzalmas baleset Magyarországon, azonnal szörnyethalt az egyik utas. Lesodródott az útról, és fának ütközött egy személygépkocsi Füzesgyarmat és Bucsa között. A balesetnek halálos áldozata is van – tájékoztatta a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t. Szarvas Ágnes elmondta, az autóból a sofőr kiszállt, de később kiderült, hogy súlyos sérüléseket szenvedett, ahogy a mellette ülő utas…

Részletek

Smith beszíjazta fiait, Michaelt és Alexander Smitht az autója hátsó ülésére, és nézte, ahogy a kocsi begurul a Union megyei John D. Lake-be. Hat percbe telt, mire a két fiú – az egyik 3 éves, a másik mindössze 14 hónapos – megfulladt

Smith november 4-én válik feltételesen szabadlábra, 30 évvel azután, hogy bevallotta, hogy vízbe fojtotta két fiát, a 3 éves Michael Danielt és a 14 hónapos Alexander Tylert egy dél-karolinai tóban. Susan Smith, a dél-karolinai anya, aki az 1990-es években vízbe fojtotta két kisfiát egy tóba, egy hónapon belül feltételes szabadlábra helyezésre készül. Az akkor 22 éves Smith 1994 októberében…

Részletek

Kedden egy elhagyatott garázsban egy oszlásnak indult holttestet találtak a rendőrök Szegeden

Kedden egy elhagyatott garázsban egy oszlásnak indult holttestet találtak a rendőrök Szegeden. Az esetet rejtély övezi, ugyanis a helyiek nem tudják, az építmény kinek a tulajdona lehet. A test annyira rossz állapotban volt, hogy a halál okát sem lehetett egyből megállapítani. A környék teljesen felbolydult, amikor rendőrök hada érkezett a helyszínre. Ahogy azt már korábban…

Részletek