​Ez a legismertebb „szőrös vadállat”, aminek létezését tudományosan még nem igazolták, de az észlelések folyamatosak.

Észak-Amerika: Bigfoot (Nagylábú) ​Ez a legismertebb „szőrös vadállat”, aminek létezését tudományosan még nem igazolták, de az észlelések folyamatosak. ​Hol: Leggyakrabban az USA északnyugati részén (Washington és Oregon állam), valamint a kanadai Brit Kolumbia hatalmas erdőségeiben látják. ​ Legutóbb: 2024-ben és 2025-ben is több videófelvétel készült (például Mississippi államban és Kaliforniában), ahol sötét, hatalmas, két lábon…

Részletek

Végrehajtás alatt lévő ingatlanokat szerzett meg ügyvédek segítségével egy banda, az egyik strómant megölték és kútba dobták

Hamarosan vádat emelhetnek azokkal a bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsított banda tagjaival szemben, akik a fővárosban és a Balatonnál követtek el ingatlanos csalásokat. Az egyik strómant meggyilkolták a bűntársai. A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint egy kiterjedt budapesti kapcsolatrendszerrel rendelkező csoport követte el az ingatlancsalásokat. Hamis ajándékozási…

Részletek

Megszavazta a parlament Hadházy Ákos és a momentumos képviselők kitiltását

A parlamentáris demokrácia magyarországi történetében először tiltottak ki országgyűlési képviselőket az Országházból. Az Országgyűlés hétfő délután jóváhagyta Kövér László határozati javaslatait Hadházy Ákos és öt momentumos képviselő megbüntetéséről, miután március 18-án füstgyertyával zavarták meg a Pride betiltását célzó törvénymódosítás elfogadását. A füstgyertyát tartó Bedő Dávidot, Lőcsei Lajost és Hadházy Ákost 12 ülésnapról, a karzatról akciózó…

Részletek

Olyan hosszúak a kórházi várólisták, hogy új protokollt vezettek be a protézisműtétekre

Az elvárások betartását az állami egészségbiztosító ellenőrzi. Új protokollt alkotott a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) a csípő- és térdprotézisre váró betegekre, mert a cél, hogy a várólisták aránya elérje a 2019-es adatokat. Akkor 28 ezren vártak valamilyen műtéti beavatkozásra, jelenleg pedig több mint 32 ezer beteg van a várólistákon – írja az economx.hu. A várólistás…

Részletek

Rendőrök segítettek világra hozni egy kislányt az M3-as reggeli dugójában

Egy kismama és férje beragadtak az M3-as autópálya reggeli dugójába, miközben a szülés megindult. A Pest vármegyei rendőrök gyors beavatkozásának köszönhetően a család időben beért a kórházba, ahol megszületett a kis Zselyke. Különleges, izgalmas reggelben volt része a Pest vármegyei rendőröknek, amikor május 18-án, 6:55-kor segélyhívást kaptak: egy kismama és férje beragadtak az M3-as autópálya…

Részletek

Megosztó ügy lett abból, hogy mit ihat egy kiskorú

Az Országgyűlés a múlt héten megszavazta az energiaitalok árusításának korlátozását a 18 éven aluliak számára. Kíváncsiak voltunk, hogy a járókelők mennyire értenek egyet az új törvénnyel, hogy ténylegesen mi változik, és vajon a kiskorúak ezt követően is hozzájutnak-e a koffeines italokhoz. A válaszadók többsége ellenezte az energiaitalok betiltáásról szóló törvényt. Általános tapasztalattá vált ugyanis, hogy…

Részletek

Sokk a zöldségesnél: A világ legegészségesebb gyümölcsei, amiket valószínűleg te is rosszul eszel!

Mindenki azt hiszi, tudja, hogyan kell egészségesen táplálkozni. Megvesszük a legdrágább „szupergyümölcsöket”, de mi van, ha azt mondom: feleslegesen költöd a pénzed, ha nem ismered ezt az egyetlen titkot? Tudományos kutatások bizonyítják, hogy az emberek 90%-a elkövet egy végzetes hibát, ami miatt ezek a vitaminbombák semmit sem érnek. A 4. pontnál le fog esni az…

Részletek

Toplistás körözés: Nyomravezetői díj 2.000.000 Ft

Felismeri? Tegyen bejelentést Forrás: police.hu Személyes adatok Név:  BARTOS NÁNDORNem:  FérfiSzületési hely:  BAJASzületési dátum:  1982-08-14Állampolgárság: MAGYAR Leírás Embercsempészés miatt kiszabott szabadságvesztés letöltése céljából körözik. A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője a büntetőeljárásban bruttó ötszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki, amelynek összegét bruttó 2.000.000.-, azaz kétmillió forintra módosította. A díjkitűzés…

Részletek

Huszonnégy vasúti kocsiból vágtak ki kábelt a szolnoki pályaudvar tolvajai 

Hatalmas anyagi kárt okoztak a szolnoki pályaudvar tolvajai. Rendőrkézre kerültek a szolnoki pályaudvar tolvajai. A két férfi többmilliós kárt okozott a vasúti kocsik kibelezésévelFotó: police.hu Raktárszerű épületben húzták meg magukat a szolnoki pályaudvar tolvajai, de így sem rejtőzhettek el. Mindez a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság videójából derült ki hétfőn. A felvételeken az látszik, hogy a rendőrök…

Részletek

Óriási baj van Óbudán

Börtönben lévő polgármester nem tudja ellátni a feladatát ” Csak is előre hozott választás segíthet” A helyi lakosok egy megoldást látnak arra, hogy újra rend legyen egy előre hozott választást. Azt is mondják az emberek csalódtak a mostani vezetésben, és visszavárják Bús Balázst, aki több cikluson át vezette a III. kerületet és ehhez még csak…

Részletek