Donald Trump hamarosan bejelentheti egy újabb földrajzi hely átnevezését

A Mexikói-öböl Amerikai-öbölre való átnevezése után Donald Trump hamarosan egy másik vízterületnek is új nevet adhat, amit azonban (egyelőre) csak az Egyesült Államokban használhatnának. Az amerikai elnök a Közel-Keletre utazik, ahol több országban is egyeztetéseket folytat majd, és ezen út alkalmával teheti meg a bejelentését washingtoni források szerint. Donald Trump a közelgő szaúd-arábiai látogatása során…

Részletek

Június 1-től, tehát vasárnaptól több jegytípus ára is emelkedik a budapesti tömegközlekedés járatain

Június 1-től, tehát vasárnaptól több jegytípus ára is emelkedik a budapesti tömegközlekedés járatain – közölte szerdán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A Fővárosi Közgyűlés még márciusban döntött arról, hogy júniustól több BKK-termék árát módosítja. Ennek értelmében Fontos, hogy a havibérlet ára változatlan marad, továbbra is 8950 forintba kerül majd. -írja a Blikk

Részletek

Garázdaság miatt körözik a 23 éves Rácz Károly Krisztofert

A Debreceni Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat a 23 éves, berettyóújfalui születésű Rácz Károly Krisztofer felkutatása érdekében. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi ellen a Debreceni Járásbíróság adott ki elfogatóparancsot garázdaság bűntettének gyanúja miatt. A hatóságok 2026. március 17-én rendelték el a körözését. Az ügyben a hatóság 09010-157/415/2026. KÖR. számon folytatja az eljárást. Személyi adatok…

Részletek

Visszaállíthatják a kötelező sorkatonai szolgálatot

Aleksandar Vucic szombaton jelentette be, hogy aláírta azt a jóváhagyást, amely szerint 75 napos kötelező sorkatonai szolgálatot vezetnének be Szerbiában. A köztársasági elnök reményét fejezte ki, hogy a kormány hamarosan elfogadja ezt a döntést. „Szeretném hinni, hogy mindannyian megértik, mennyire szükségünk van erős hadseregre, mennyi fegyvert kell még vásárolnunk, gyártanunk, előállítanunk. Nem az a vágyunk,…

Részletek

Kiss László az előzetesből üzent

„Szolidaritást vállalok minden politikai koncepciós perben meghurcolttal, így Fekete-Győr Andrással és Szarvas Koppány Bendegúzzal is! Álljunk ki minden politikai üldözött mellett”– jelent meg Kiss László óbudai polgármester Facebook-oldalán október 30-án reggel. A poszt mellett jelezték, hogy a bejegyzést az adminok tették közzé, Kiss László ugyanis előzetes letartóztatásban ül, pontosabban, ahogy fogalmaznak: „előzetes letartóztatásban tartja a hatalom”. Ezért „Facebook-oldalát…

Részletek

Borzalmas baleset Magyarországon, azonnal szörnyethalt az egyik utas

Borzalmas baleset Magyarországon, azonnal szörnyethalt az egyik utas. Lesodródott az útról, és fának ütközött egy személygépkocsi Füzesgyarmat és Bucsa között. A balesetnek halálos áldozata is van – tájékoztatta a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t. Szarvas Ágnes elmondta, az autóból a sofőr kiszállt, de később kiderült, hogy súlyos sérüléseket szenvedett, ahogy a mellette ülő utas…

Részletek

Az Uborka Jótékony Hatása: Több, mint csak egy hűsítő zöldség

Hidratálás: Az uborka 95%-a víz, így kiválóan hidratálja a szervezetet. A megfelelő folyadékbevitel elengedhetetlen az emésztéshez, a bőrápoláshoz, a testhőmérséklet szabályozásához és az általános közérzethez. Különösen nyáron, vagy intenzív testmozgás után fontos, hogy pótoljuk az elveszített folyadékot, amiben az uborka nagyszerű segítség lehet. Vitaminok és ásványi anyagok: Bár nagy része víz, az uborka tele van…

Részletek

Magyar Nemzet: Rengeteg a hajléktalan a főváros belső kerületeiben

Önkéntesekkel mérték fel, hányan töltik fedél nélkül az éjszakát. – Összesen 461 hajléktalan embert regisztráltak Budapest közterületein október 11-én – mondta Győri Péter, a Menhely Alapítvány kuratóriumi elnöke a fővárosi hajléktalanszámlálás első eredményeiről tartott sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.Az MTI beszámolója szerint a kuratóriumi elnök közölte: önkéntesek bevonásával felmérték, hogy Budapest belső kerületeiben – a Hungária körúton…

Részletek

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a pesterzsébeti iskolai tragédiát okozó sofőr

Nem kell börtönbe vonulnia annak a teherautó-sofőrnek, akinek a gondatlansága két évvel ezelőtt egy kilencéves kisfiú halálát okozta egy pesterzsébeti általános iskolánál. Az elsőfokú bíróság ítélete szerint a férfi felfüggesztett szabadságvesztést kapott.​ Két évvel a megrázó pesterzsébeti baleset után megszületett az elsőfokú ítélet annak a teherautó-sofőrnek az ügyében, aki egy szerencsétlen manőver során halálos tragédiát…

Részletek