Egyre több fiatal lesz rákos; most kiderült az is, miért

Az emésztőrendszeri rákok előfordulása világszerte növekszik, a helyzet különösen az 50 év alattiak körében aggasztó. A tudósok vizsgálatai alapján a rákos esetek számának emelkedése elsősorban a helytelen táplálkozásra vezethető vissza. Az egészséges étrend az egyik leghatékonyabb eszköz a rákmegelőzés terén, mivel a helyes táplálkozás jelentősen csökkentheti a betegség kialakulásának kockázatát. Az elmúlt évtizedekben az emésztőrendszeri…

Részletek

Népszava: Egyelőre nem indul el élesben a kórházi arcfelismerő rendszer

A Népszava értesülése szerint egyelőre mégsem indítják el élesben a kórházi arcfelismerő beléptetőrendszert, amivel az állami kórházak dolgozóinak munkába érkezését és távozását rögzítik majd. A lap információi szerint az orvosok egy része tiltakozott az ellen, hogy érkezéskor és távozáskor arcfelismerős beléptető kapukon kelljen munkába mennie, a lapnak nyilatkozó egyik orvos például megalázónak nevezte a rendszert….

Részletek

Csalás miatt ül a vádlottak padján a tatabányai kórház frissen kinevezett igazgatója

Szücsné Posztovics Ilona facebook oldala Virág József, a Szent Borbála Kórház főigazgatója átveszi megbízási okiratát Takács Péter egészségügyi államtitkártól. Társtettesként elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt 2020-ban emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség az ellen az orvos ellen, akit a múlt hónapban Pintér Sándor, belügyminiszter, a tatabányai kórház igazgatójának nevezett ki – tudta meg a…

Részletek

Két halott, 2 megsérült a rémületben a késelésben Holonban; Palesztin támadót lőttek le a rendőrök

Biztonsági erők egy holoni terrortámadás helyszínén, 2024. augusztus 4. (Avshalom Sassoni/Flash90) 66 éves nőt és 70-es férfit halottnak nyilvánítottak; biztonsági forrás szerint a támadónak nem volt belépési engedélye Izraelbe, nem volt korábban biztonsági vonatkozású bűncselekménye Két izraeli civil meghalt, két másik pedig megsebesült egy terrortámadásban vasárnap reggel Holon központi városában – közölték a rendőrség és…

Részletek

Látogatási tilalmat rendeltek el a zalaegerszegi kórház csecsemő- és gyermekosztályán

Hétfőtől, a légúti fertőzések halmozódása miatt, preventív célból. Az intézmény a honlapján közölte, hogy a tilalmat „a közigazgatási területen emelkedő tendenciát mutató légúti fertőzések halmozódása miatt”, preventív célból rendelték el a kórház csecsemő- és gyermekosztályán. Forrás: Népszava

Részletek

Megtaláltad már a boldogságot?

Találd meg a boldogságot Egyszer egy 50 fős csoport egy szemináriumon vett részt. Az előadó hirtelen megállt, és úgy döntött, hogy csoportos tevékenységet folytat. Minden résztvevőnek adott egy lufit. Mindenkit arra kértek, hogy egy jelölőtollal írják rá a nevét. Ezután az összes léggömböt összegyűjtötték és egy másik helyiségbe helyezték. Most ezeket a küldötteket beengedték abba…

Részletek

Kiderült, hogy ki lopta el Egressy Mátyás telefonját

Újabb fordulatot vett a rejtélyes körülmények között eltűnt fiatalember ügye. Bár a rendőrség még nagy erőkkel keresi, azt már biztosan lehet tudni, ki lopta el az Egressy Mátyás zsebéből kiesett telefont. Január 17-e óta nem találják a 18 éves Egressy Mátyást, aki egy belvárosi szórakozóhelyről indult haza, mielőtt nyoma veszett. Bár a család tragikus feltételezése…

Részletek

Két orvos pénzért nemátalakító műtéteket végzett több betegen a kiskunhalasi kórházban

Két orvos pénzért nemátalakító műtéteket végzett több betegen a kiskunhalasi kórházban. Mint kiderült, az orvosoknak egy magánrendelője is van a településen, a rendelési időben ott dolgoztak, majd ezután titokban végezték el azokat a műtéteket, amelyekért több százezer forintot fizettek a páciensek. Az egyik orvosról az Origo kiderítette, hogy régóta foglalkozik nemátalakító műtétekkel. A másikuk pedig…

Részletek

Nem jogerősen felmentették a férfit, akit azzal vádoltak, hogy 18 éve megölte az élettársát, és a Tiszába dobta a holttestet

Hosszas bizonyítási eljárás után, a fellelhető bizonyítékok beszerzését követően felmentette a Szegedi Törvényszék azt a férfit, akit előre kitervelten, aljas indokból és célból elkövetett emberölés vádoltak. A nem jogerős ítélet lényege szerint a vádlott 2003-ban ismerkedett meg a későbbi sértettel, és egy évvel később már közös gyermekük született. A vádlott ezután Németországba utazott, ahol 16…

Részletek

Itt a vénasszonyok nyara: 26 fok is lehet ma

Vasárnap még érdemes kilátogatni a szabadba, ugyanis nyárias időre van kilátás. A hétvége második felében is marad a jó idő: napsütéses, gyengén szellős időre lehet számítani vasárnap. A hőmérséklet pedig a hűvös, esős időjárás után, most ismét magasra szökik, akár 26 fok is lehet ma a melegebb tájakon. Jobbára felhőtlen, száraz idő lesz általában mérsékelt…

Részletek