A legkisebb koporsó a legnehezebb: halálra gázoltak egy 1 éves kislányt

Egy egyéves kislány meghalt egy ütközésben egy walesi nyaraló kempingben. A meg nem nevezett fiatalt elütötte egy jármű a Betws Garmon-i Bryn Gloch Caravan and Camping Parknál. Mentőhelikopterrel szállították a 80 mérföldre lévő liverpooli Alder Hey gyermekkórházba, de az életét nem tudták megmenteni. Simon Hughes őrmester azt mondta: „Mély együttérzésünk továbbra is a lány családjával…

Részletek

Hogyan gyógyuljunk ki a válásból

NYITÓKÉP: GETTY IMAGES   A házastársa éppen most jelentette be, hogy válni akar . Megvakult, és úgy érzi, mintha elütötte volna egy teherautó. Fogalmad sem volt róla, hogy boldogtalanok vagytok, mert soha nem mondta el neked. Vagy talán elvonta a figyelmedet a karriered vagy a gyereknevelés , és nem vetted fel a jelzéseket. A házastársa azt mondja, hogy „már nem…

Részletek

Első fokon felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték azt a nőt, aki késsel támadt az alvó férjére, mert az el akart válni

Első fokon egy év nyolc hónap szabadságvesztésre ítélték azt a nőt, aki késsel támadt az alvó férjére – áll a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség közleményében.A bíróság a vádlottat védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés kísérletében találta bűnösnek, és büntetés végrehajtását négy évi próbaidőre felfüggesztette.Mint arról korábban beszámoltunk, a vádirat szerint a házaspár viszonya 34 évi…

Részletek

Brutális bűnügy Zádorfalván: két fiatal erőszakolt meg egy 15 éves lányt

A két tizenéves erőszaktevő azzal csalta el a lányt, hogy mondani akarnak valamit. Minősített szexuális erőszaknak is számíthat a tettük. Megerőszakolt egy 17 éves és egy 15 éves fiú egy 15 éves lányt múlt csütörtökön, Zádorfalván – idézi a Miskolci Törvényszék közleményét a 24.hu. Azt írják, a nyomozás alapján A 15 éves lány hazafelé biciklizett, amikor leszólította…

Részletek

A felszívódó Y-kromoszóma miatt egyre rosszabb a férfiak egészségi állapota

A történelem során és így napjainkban is a nők közismerten tovább élnek a férfiaknál. Bár a hosszabb élettartam mögött több tényező – például az alacsonyabb kockázatvállalási hajlam, a ritkább dohányzás vagy az ösztrogén védőhatása – is szerepet játszhat, ezek önmagukban nem magyarázzák meg a nemek közti különbséget. A kutatók most egy új lehetséges okra irányították…

Részletek

Jogszerű rendőri intézkedést követően halt meg 

Márciusban bűncselekmény elkövetésén érték tetten azt a férfit, aki áprilisban meghalt a kórházban. A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának járőrei, valamint a Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói 2025. március 26-án délután bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt vontak intézkedés alá egy kunszentmártoni férfit. Mivel a férfi aktívan ellenállt az intézkedésnek, a rendőrök testi kényszert alkalmaztak, megbilincselték kezeit, majd…

Részletek

Ebolagyanús beteget találtak Csehországban

Csehországban kórházba kellett vinni egy 40 éves férfit, aki feltehetően megfertőződött ebolával. A tőle vett mintákat Németországban vizsgálják. Egy feltehetően ebolás fertőzöttet találtak Csehországban – írja az MTI. A 40 éves amerikai állampolgár nemrég tér vissza Kongóból. A beteget magas biztonsági intézkedések mellett először a dél-csehországi Tábor kórházába vitték, onnan pedig a prágai Bulovka kórházba, ahol egy speciális…

Részletek

Hajtóvadászat indult: a rendőrök kíméletlenül lecsaptak

Két hónap, kétezer eljárás. A drogkereskedelem felszámolása a cél. Ez év március elsején indult az országos hajtóvadászat a kábítószer-kereskedők, a terjesztők és előállítók ellen Delta akcióprogram elnevezéssel. A drogkereskedelem felszámolása a cél. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is több sikeres akció lezajlott. Legutóbb abból lett rendőrségi ügy, hogy sátrat vert az udvaron a miskolci férfi, de amit abban tárolt, azzal volt a…

Részletek

Rövidített útvonalon közlekedik az 1-es villamos a Flórián téri felújítás miatt

A Flórián téri felüljárók felújításához kapcsolódó munkák miatt a tavaszi szünetben április 22-től (keddtől) 27-ig (vasárnapig) az 1-es villamos rövidített útvonalon – Kelenföld vasútállomás és a Szentlélek tér között – közlekedik, írja közleményében a BKK. A Bécsi út / Vörösvári út végállomás és a Szentlélek tér között pótlóbusz jár, amely mellett a Vörösvári úton közlekedő…

Részletek

„Azóta nem merek aludni!” – betörők tartják rettegésben az V. kerületet

Ismeretlenek a lépcsőházban, furcsa zajok éjszaka, fekete táskákkal menekülő férfiak – a helyiek egyre biztosabbak benne, veszélyben vannak. Betörőkre gyanakodnak az V. kerület lakói. Betörőkre figyelmeztetik egymást a közösségi oldalakon az V. kerület lakói. Többen arra panaszkodnak, hogy idegenekkel van tele a lépcsőház, valamint sokan gyanús indokokkal csengetnek fel és kérik, hogy engedjék be őket….

Részletek