Fontos levelet küld a NAV

A NAV a napokban kézbesíti az adószámla-értesítőket a magánszemélyeknek és a gazdálkodóknak. Márciustól folyamatosan küldik az adószámla-értesítőket a magánszemélyeknek és a gazdálkodóknak – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel. Hozzátették, adószámla-értesítőt csak az kap, akinek ötezer forintnál több tartozása, vagy ezer forintnál több túlfizetése van. Aki tavaly elmulasztott, vagy késve fizetett meg valamilyen kötelezettséget,…

Részletek

Megjelent a Magyar Közlönyben az árrésstopról kedden bejelentett kormányrendelet, ami 30 alapélelmiszernél határozza meg a fogyasztói árat: eszerint az élelmiszerboltok a párizsitól és krumplitól a liszten, cukron át a csirkehúsokig ezeknél legfeljebb tíz százalékos árrést alkalmazhatnak

Mint azonban a Portfolio is írja, a rendelet szövege szerint ez az intézkedés csak az egymilliárd forintos éves árbevételű boltokra, üzletekre vonatkozik, azokra, amelyek regisztrált főtevékenységként az élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmet végzik. Ez azt jelenti, hogy a kisebb boltok most is kiesnek ebből a körből, akárcsak a korábbi ársapkás intézkedéseknél – náluk továbbra is marad a szabad…

Részletek

Sülysáp közelében védett madarakat mérgeztek meg

Március 7-én jelentették be, hogy Sülysáp közelében elhullott madarakat találtak, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Facebook-posztja szerint aznap egy fokozottan védett parlagi sas és egy védett egerészölyv tetemét találták meg mérgezett csalétkek közelében. Március 8-án már a rendőrség bevonásával, illetve kutyás keresőegység segítségével folytatták a munkát, és további 7 elhullott egerészölyvet, illetve 5 hollót találtak, és további csalétkeket…

Részletek

Közel több mint 600 embert érintett a hányással, hasmenéssel, hasi fájdalommal járó megbetegedés Nagykőrösön, öt gyermek kiszáradás miatt került kórházba

Több százan lettek rosszul Nagykőrösön az elmúlt napokban – erősítette meg a HVG értesüléseit a Pest megyei kormányhivatal. A lap azt írja, egyelőre nem tudni, mi okozta a megbetegedéseket, de már vizsgálják a hatóságok. A kormányhivatal közlése szerint több mint 600 embert érintett a hányással, hasmenéssel, hasi fájdalommal járó megbetegedés. Öt gyerek kórházba is került kiszáradás miatt,…

Részletek

Üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat egy pécsi ügyvédnő ellen, aki ügyfeleitől csalt ki pénzt

A Pécsi Járási Ügyészség jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy pécsi ügyvédnő ellen, aki ügyfeleitől csalt ki pénzt. A vádirat szerint az ügyvéd 2022 áprilisa és 2023 szeptembere között több ügyfelétől is pénzt csalt ki. Egyik esetben egy kölcsönszerződéssel kapcsolatban képviselte ügyfelét, akivel közölte, hogy a követeléskezelővel egyezséget kötött, és…

Részletek

Meggyűlhet a baja a rendőrséggel annak az autósnak, aki erre nem figyel

Bár sokan nem tudják, de a rendőrség bármelyik autóvezetőtől kérheti egy fontos dokumentum bemutatását, és akár büntetés is járhat annak, aki ezt nem tartja magánál – hívta fel a figyelmet a HVG. A feledékeny sofőrök számára nagy könnyebbséget jelentett, amikor bejelentették, hogy 2023. január elsejétől már nem minősül jogsértésnek, ha az autóvezető nem tartja magánál a jogosítványt és a…

Részletek

Újpesti kettős gyilkosság, egy férfi kalapáccsal és késsel támadt a szüleire, döbbenetes okból

Döbbenetes részletek derültek ki az előkészítő ülésen arról az újpesti kettős gyilkosságról, amikor egy férfi kalapáccsal és késsel támadt a szüleire. A szülők arra kérték fiúkat, hogy kezeltesse magát, a férfi ezután végzett szüleivel. A bűncselekmény után, amikor elfogták a rendőrök, őket is fenyegette. A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a mentális betegségben szenvedő férfit megpróbálták…

Részletek

Ferenc pápa állapotáról újabb információkat közölt a Vatikán

Ferenc pápa állapotáról újabb információkat közölt a Vatikán. Az egyházfő állapota javult, azonban még nem hagyhatta el a kórházat. Február közepén került kórházba Ferenc pápa, mivel légzési nehézségei voltak. A Szentatya azóta mar több kisebb beavatkozáson is átesett, vérátömlesztést kapott, és az is kiderült, hogy kezdetleges veseelégtelensége van. Ám a Vatikán tájékoztatása szerint, ez utóbbi nem…

Részletek

Meghalt Bényi Ildikó, az Önök kérték című kívánságműsor műsorvezetője

Ötvenöt éves korában meghalt Bényi Ildikó műsorvezető, aki közel harminc éven át vezette az MTVA népszerű kívánságműsorát, az Önök kértéket. A hírt a család tudatta az MTI-vel. A Blikk értesülései szerint Bényi Ildikó az elmúlt hetekben már nem volt látható a műsorban, helyét Radványi Dorottya vette át. Információik szerint Bényi súlyos betegséggel küzdött, emiatt adta át a…

Részletek

Magyar Péter: „Elfogyott a türelem!

„Elfogyott a türelem! Azonnali radikális áfacsökkentést az összes egészséges élelmiszernél, most! Orbán Viktor miniszterelnök azonnal törölje el az élelmiszereknél a 4,5 %-os különadót!” – írta bejegyzésében Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki szerint a száguldó  élelmiszer-infláció és mélyülő megélhetési válság közben Orbánék százmilliárdokat kaszálnak havonta az Európa-rekorder adókkal az elszálló élelmiszer árakon. „Elég volt a látszatintézkedésekből, elég volt…

Részletek