Többszörösen minősülő emberölés bűntette miatt emeltek vádat azzal a férfival szemben, aki fél órán keresztül módszeresen ütlegelte és megtaposta az élettársát azért, mert az feljelentette őt a korábbi bántalmazásai miatt

Többszörösen minősülő emberölés bűntette miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki fél órán keresztül módszeresen ütlegelte és megtaposta az élettársát azért, mert az feljelentette őt a korábbi bántalmazásai miatt.  Az asszony a bántalmazás következtében a helyszínen meghalt, életét az idejekorán érkező szakszerű orvosi segítség sem biztos, hogy megmenthette volna. A…

Részletek

Újabb járatokon vezetnek be korlátozást: így változik a fővárosi közlekedés rendje

Miután a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bevált az elsőajtós felszállás, a biztonságosabb utazás érdekében újabb járatokon vezetik be. Az új felszállási rend május 5-től hétköznaponként az esti időszakban lesz érvényes olyan budapesti busz- és trolijáratokon, amelyeken hétvégén egyébként is van. Mint azt az a BKK közleményében olvasható, a fővárosi közlekedési vállalat 2024-ben huszonöt, fővárosban közlekedő járatra terjeszette ki az elsőajtós felszállást,…

Részletek

Időjárás: máris véget ért a korai tavasz, ismét havazás várható

Megérkezett a február, és az is kiderült, hogy milyen időjárásra számíthatunk a tél utolsó hónapjában. Az elmúlt napokban igazán tavaszias volt az idő az ország jelentős részén. Több helyen magas volt a napos órák száma, és kifejezetten enyhe volt az időjárás. A légmozgás sem számított jelentősnek, így ideális volt az idő például sétálni és kirándulni. A következő napokban…

Részletek

Négy ember halálát okozta egy kigyulladt elektromos roller

A roller egy társasház negyedik emeletén gyulladt ki Franciaországban, de még a nyolcadik emeleten is belehaltak ketten a füst miatti fulladásba. Négy ember meghalt és rengetegen megsérültek egy tűzesetben, amelyet egy társasházban elektromos roller kigyulladó akkumulátora okozott – írja a CNN. A roller egy tízemeletes toronyház negyedik emeleti lakásában gyulladt ki Reimsben. Az egyik áldozat egy…

Részletek

AZ IDEI HUNGARORING BÜFÉÁRAI ELKÉPESZTŐEK, LÁNGOS 4000.-FORINTÉRT

NYITÓKÉP: DIVANY.HU Pénteken kezdődött a Forma–1 Magyar Nagydíj versenyhétvégéje, ami a különböző szabad- és időmérő edzések után a vasárnapi futamban csúcsosodik ki. A Hvg és a Blikk is megnézte, milyen árakra számíthat, aki kilátogat a versenyre. Nos, hun-dog 5500-5900, sült krumpli 1900, szószok 500, hot dog 2700, hamburger 3500-5400, saslik 5600, gyros tál 5500, extra lángos 4000, forintért kapható,…

Részletek

A fideszes kormányhivatal Óbuda kérésére megjogászkodta, mi történik, ha az alakuló ülés idején őrizetben van egy polgármester

Futó: https://pestisracok.hu/ Az önkormányzatokban októberben új képviselőtestületek alakulnak és új polgármesterek veszik át a stafétát a júniusi választások eredményei alapján. Jogilag még akkor is új ciklus kezdődik, ha a régi polgármester ugyanaz, mint az új. Így lesz ez Óbudán is, csakhogy a régi-új polgármester, az ellenzéki Kiss László éppen őrizetben van egy korrupciós vád miatt,…

Részletek

Blikk: Mosolyogva lépett a tárgyalóterembe Maya, a Budapest utcáin emberekre vadászó antifa támadó – Ítélet is született

Hosszas kálvária után egyelőre ötüket sikerült bíróság elé állítani Magyarországon, az eljárás pedig végre záró mozzanatához érkezett a Fővárosi Törvényszéken. Hatalmas biztonsági intézkedések közepette szerda délelőtt folytatódott az ügy tárgyalása a zsúfolásig megtelt dísztetemben. A vádlottak támogatói és barátai mellett tüntetők is megjelentek, akik alig várták, hogy végre elítéljék a bűnözőket. Lelki gyötrelmet akartak okozni…

Részletek

Rendőrségi ellenőrzés van Dunaújvárosban a kiserdőnél

Országos akció részeként közlekedésbiztonsági ellenőzés van Dunaújvárosban a mai napon.  A kiserdőnél számítsanak a vasútállomás és a Béke városrész felől érkező járművezetők arra, hogy a rendőrök megállítják ellenőrzik őket szeptember 17-én, előre láthatólag 16 óráig. Felvételünk is ott készült. Forrás: https://www.duol.hu/

Részletek