Ekler Luca aranyérmet nyert a párizsi paralimpián

Ekler Luca aranyérmet nyert a T38-as kategória távolugró számában a párizsi paralimpián csüdtörtön – írta az MTI. A TFSE 25 éves atlétája – a szám világbajnoka és világcsúcstartója – végig vezetett az esőben rendezett versenyben, és végül 5,56 méteres eredménnyel nyert a Stade de France-ban. Fölényét jól mutatja, hogy a második helyezett német Nele Moos…

Részletek

Duna: uszályok közé szorult egy motorcsónak 3 gyermek és 2 felnőtt volt a fedélzeten 

Vélhetően leállt a meghajtása annak a motorcsónaknak, amely Csepelnél két uszály közé szorult. Amikor a szülők rájöttek, hogy nagy a baj, hívták a vízimeitőket és a kutatómentőket, akik azonnal akcióba lendültek. Uszályok közé szorult Pénteken a délutáni órákban a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság riasztotta a Dunán állomásozó kutató-mentő hajónkat egy nem mindennapi eseményhez. A bejelentés alapján…

Részletek

Smith beszíjazta fiait, Michaelt és Alexander Smitht az autója hátsó ülésére, és nézte, ahogy a kocsi begurul a Union megyei John D. Lake-be. Hat percbe telt, mire a két fiú – az egyik 3 éves, a másik mindössze 14 hónapos – megfulladt

Smith november 4-én válik feltételesen szabadlábra, 30 évvel azután, hogy bevallotta, hogy vízbe fojtotta két fiát, a 3 éves Michael Danielt és a 14 hónapos Alexander Tylert egy dél-karolinai tóban. Susan Smith, a dél-karolinai anya, aki az 1990-es években vízbe fojtotta két kisfiát egy tóba, egy hónapon belül feltételes szabadlábra helyezésre készül. Az akkor 22 éves Smith 1994 októberében…

Részletek

Súlyosan megverték, majd a fürdőkádba fojtották fogyatékos lányukat, Vivien rettenetes kínokat élt át

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal az anyával és élettársával szemben, akik a nő lányát Piricsén brutális módon gyilkolták meg. A vádirat szerint a fogyatékos lány rendkívüli kínok között halt meg, holttestét a fürdőkádban találták meg. Fürdőkádban találták meg  2022 júliusában érkezett a bejelentés a rendőrségre, hogy a 21 éves halmozottan fogyatékos lányukat a…

Részletek

Minden nap paradicsomlevet ittak. 8 hét után megvizsgálták őket

A paradicsomlé sokak számára csak a reggeli része, de jóval többet tud annál. Ez az élénkpiros ital valódi tápanyagbomba: tele van vitaminokkal, antioxidánsokkal és ásványi anyagokkal. A paradicsomlé sokak számára csak a reggeli része, de jóval többet tud annál. Ez az élénkpiros ital valódi tápanyagbomba: tele van vitaminokkal, antioxidánsokkal és ásványi anyagokkal. Miért érdemes minden…

Részletek

Magyar Péter: Orbán Viktor többé nem lehet Magyarország miniszterelnöke

Kétharmaddal alakíthat kormányt a Tisza Párt, Magyar Péter nemzetközi sajtótájékoztatón értékeli a választás eredményeit. Ezen kívül is zajlik az élet, az eseményeket percről percre követjük. Magyar Péter levelet kapott Sulyok Tamástól„Levelet kaptam a köztársasági elnöktől. Ott leszek szerdán. Magyarország érdeke a mielőbbi kormányzati átadás-átvétel és az új kormány beiktatása” – közölte Facebook-posztjában Magyar Péter, aki…

Részletek

Bori küzd: A kislány kitartóan küzd azért, hogy önállóan tudjon járni, azonban a szükséges kezelések komoly, milliós nagyságrendű anyagi terhet rónak a családjára

Tamás Borinál már kisgyermekkorában hypotóniát állapítottak meg. A kislány kitartóan küzd azért, hogy önállóan tudjon járni, azonban a szükséges kezelések komoly, milliós nagyságrendű anyagi terhet rónak a családjára. Remény és kitartás jellemzi Bori anyukáját! A 14 éves Tamás Borika oroszlányi kislány hypotóniával, súlyos izomgyengeséggel él. Fejlesztése évente több millió forintba kerül, de szülei nem veszítik el a reményt. Az Aranyhaj világa…

Részletek

320 napot küzdött az életért egy baba, otthonában ünnepelheti első szülinapját

A szülők nem tudnak elég hálásak lenni a kórház dolgozóinak. Egy bátor baba minden esélyére rácáfolt. Egy bátor kisbaba augusztus 25-án ünnepelte otthonában az első születésnapját, miután 320 napot töltött kórházban az életéért küzdve. River 2023. augusztus 26-án született a paisley-i Royal Alexandra kórházban, de néhány órán belül légzési és táplálkozási problémák léptek fel nála….

Részletek

35 év után egy DNS-teszttel derült ki: összecseréltek két csecsemőt

A szülőkével nem egyező vércsoport adta a gyanút: bő három évtized után derült ki, hogy annak idején összecseréltek és újszülöttet Ausztriában. Csaknem 35 év után DNS-teszt segítségével sikerült igazolni a közelmúltban, hogy annak idején összecseréltek két újszülöttet egy osztrák kórházban. A közben már felnőtt két nő, aki 1990 októberében született Grazban, a közelmúltban találkozott egymással…

Részletek

Kórházba került Ferenc pápa, a katolikus egyházfő hétfőig biztosan a Vatikánhoz közeli Gemelli-klinikán marad

A Vatikán egy hete közölte, hogy az egyházfőnek bronchitise van, és munkáját az apostoli paloták helyett a lakóhelyeként ismert Szent Márta-házban végzi. Február 9-én, vasárnap Ferenc pápa nem tudta végigolvasni beszédét, amelyet másnak adott át arra hivatkozva, hogy még nem gyógyult meg teljesen. Ferenc pápa a péntek délelőtti audienciákat követően ment a klinikára, ahol már több…

Részletek