„Minden alkalommal, amikor lehunyom a szemem, elképzelem a lányomat a koporsóban. Ha kaphatott volna egy fogorvosi időpontot, nem halt volna meg, és ha kaphatott volna sürgősségi ellátást, nem halt volna meg” – mondta a gyászoló édesanya

Egy anya ritka allergiás reakcióban halt meg, miközben fogfájás miatt kórházban feküdt – állapította meg a halottkém. Leigh Rodgers, a B&Q 34 éves konyhatervezője körülbelül két hete szenvedett fájdalmas fogfájástól, a kínok végül a nyakára és a mellkasára is átterjedtek. Március 7-én kórházba szállították, ahol megvizsgálták, hogy van-e fogtályogja, és CT-vizsgálatot végeztek rajta, hogy kizárják…

Részletek

Ma ünnepli 53. születésnapját Lipcsei Péter

Lipcsei Péter magyar válogatott labdarúgó. 1990-ben kezdte az aktív játékot, és azt 2010-ben fejezte be. Mindkettőt a Ferencváros játékosaként tette. Source: Wikipédia Ma ünnepli 53. születésnapját Lipcsei Peti egy igazi legendája a Fradinak: ✅649 mérkőzés, ✅170 gól, ✅4 bajnoki cím, ✅6 Magyar Kupa, ✅1 UEFA kupa csoportkör. Nagyon Boldog Születésnapot Kívánunk Lipcsei Péter! 🎁💚

Részletek

Nagyon sok magyar menekül most ebbe az európai országba: álom az élet, messze jobb mint Ausztria

Jelentősen nőtt a Svájcban élő magyarok száma: 2025 januárjára már több mint 32 ezren választották új otthonuknak az alpesi országot. A négy évvel korábbi adatokhoz képest 21 százalékos növekedés figyelhető meg, ami jól mutatja az ország töretlen vonzerejét a magyar munkavállalók körében – számolt be a privatbankar.hu. A Svájci Migrációs Államtitkárság (SEM) legfrissebb statisztikái szerint…

Részletek

WHO: aggasztóan terjed egy szörnyű betegség a gyerekek közt

Tíz százalékkal nőtt a gyermekek körében a tbc-fertőzések száma 2023-ban az európai régióban, ami azonnali közegészségügyi intézkedéseket tesz szükségessé – figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a tuberkulózis elleni küzdelem világnapján. Az Európai Betegségmegelőzési és Jár- ványvédelmi Központ (ECDC) és az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) Európai Regionális Irodája által közösen készített, 2023-as adatokat vizsgáló jelentésben rámutatnak,…

Részletek

Ennyi pénzt jelenthet a csed és a gyed adómentessége

Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár bejelentése szerint a két- és háromgyerekes anyák adómentességéről szóló javaslaton is dolgoznak. Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár bejelentésének megfelelően a kormánypártok képviselői szerdán benyújtották az Országgyűlésnek „a csecsemőgondozási díj, a gyermekgondozási díj és az örökbefogadói díj kedvezményéről” szóló törvényjavaslatot. A tervezet szerint július elsején lép hatályba a törvény, és a…

Részletek

„Közölte az orvos: menjünk haza, mert nem lehetünk mellette” – 3 hónaposan kapott agyvelőgyulladást a kis Miklós

Miklós élete három hónapos korában teljesen megváltozott: agyvelőgyulladást szenvedett, ami sajnos mozgásszervi problémákhoz vezetett. Édesanyjával most Nazarov műtétre gyűjtenek, amihez Barcelonába kell utazniuk. Ìrja a metropol.hu Folyamatos gyógytornákra jár a 9 éves Miklós a Bethesda gyermekrehabilitációs osztályára, ahol sokat segítenek neki. Édesanyja szerint azonban leginkább egy barcelonai Nazarov műtét segítene a kisfiún. Sándor Diána, Miklós…

Részletek

Téged hívtak? Ezért csörgetik a magyar telefonokat holland hívószámokról

Az elmúlt napokban szerkesztőségünk több tagja és számos olvasónk azt tapasztalta, hogy különböző holland, tehát +31-es kezdetű hívószámú telefonszámokról keresik. Sokszor a csörgetés rövid idő alatt, akár egy percen belül többször is megismétlődik. Noha mostanában a holland számok dominálnak, cseh, görög és angol hívószámról is érkezett bejelentés. A telefon felvétele után a vonal nagyon gyorsan…

Részletek

Arzénnal szennyezett az egyik Pest vármegyei város ivóvize, tilos a fogyasztás

Azonnali ivóvízfogyasztási tilalmat rendelt el a Pest vármegyei Ráckevére Budapest Főváros Kormányhivatala a lakosság védelme érdekében, miután a településen végzett hatósági vizsgálatok határérték felett előforduló arzént mutattak ki a vízhálózatban – közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel. A tájékoztatás szerint egyúttal kötelezték a vízszolgáltató Dabas és Környéke Vízügyi Kft.-t (DAKÖV), hogy haladéktalanul tárja fel a…

Részletek

Brutális fejlesztés indul az Óbudai-szigeten

Zöld utat kapott az új gyaloghíd terve az Óbudai-szigeten: a fejlesztés összeköti az egykori Hajógyári-szigeti iparterületet és a Waterfront City lakónegyedét a közparkként működő északi résszel. Új gyaloghíd épül az Óbudai-szigeten – Végre összekapcsolódik a sziget északi és déli része Zöld utat kapott az Óbudai-szigetet átszelő gyaloghíd terve, amely a jövőben összekötheti az egykori Hajógyár…

Részletek

„Már nem tud beszélni” – Megrázó hírek érkeztek Schumacherről

Frissítést adtak ki a Forma 1-es legenda állapotáról. Michael Schumacher már nem tud beszélni, és folyamatos gondoskodásra van szüksége – erről beszélt a Forma 1 vezető sportriportere, a német Felix Gorner. A riporter az elmúlt 12 évben folyamatosan nyomon követte a Schumacher családot, és minden elérhető információt megpróbál megosztani a nyilvánossággal. Gorner kapcsolatban áll a…

Részletek