„Torokrákom volt, mint Val Kilmernek – csak egyetlen tünet előzte meg a diagnózist!”

Az egész világot megrázta, amikor kiderült, hogy a Top Gun-filmek sztárja, Val Kilmer 65 éves korában elhunyt. A színésznél még 2014-ben diagnosztizáltak torokrákot, de az április 1-jén bekövetkezett halálát tüdőgyulladás okozta. Nemrégiben egy férfi elárulta, hogy korábban hasonló daganatot fedeztek fel nála, mint 11 évvel ezelőtt Val Kilmernél. Mark Teague-nél 2019-ben diagnosztizálták a szájgarati laphámrákot,…

Részletek

Szólnak a szirénák egész Ukrajnában, Lengyelország vadászgépeket indított

Lengyelország és szövetségesei vasárnap hajnalban repülőgépeket emeltek a magasba a lengyel légtér biztonságának garantálása érdekében, miután Oroszország légicsapásokat indított Nyugat-Ukrajna ellen – közölte a lengyel fegyveres erők hadműveleti parancsnoksága A megtett lépések célja a kockázatos területekkel határos régiók biztonságának szavatolása – jelentette a parancsnokság az X platformon közzétett közleményében. Hajnali 2 órától egész Ukrajnában légiveszély-figyelmeztetés…

Részletek

Nagyot ugrottak a fővárosi lakásárak, de ezekben a kerületekben még most is olcsón vásárolhatsz

Közel akkora áremelkedést hozott az első két hónap rekordkereslete a fővárosi ingatlanpiacon, mint amit előtte egy teljes év alatt regisztráltak a Duna House szakértői. A használt ingatlanok négyzetméterenkénti átlaga Budapesten 6%-os drágulás után már alulról súrolja az 1 millió forintot, de Rákosmentén, Pestszentlőrincen, Pestszentimrén és Soroksáron még akadnak megfizethetőbb lokációk – közölte a hálózat. Jelentős…

Részletek

Lecsaptak a rendőrök egy drogdílerre, aki kiskorúaknak adott el újfajta pszichoaktív anyagot

Egy 31 éves jászladányi férfit fogott el a rendőrség április 2-án reggel, aki a házából árulta a drogot a helyi lakosoknak, többek között kiskorúaknak is. A vásárlók csak bekiabáltak a kerítésen, és már kapták is az előre porciózott adagot 4, 6 vagy 10 ezer forintért. A rendőrség pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatta ki a…

Részletek

Vérzéses láz: új, veszélyes vérszívó jelent meg Magyarországon

Akár 30%-os halálozási aránnyal is járhat az a fertőzés, amit Magyarországon újonnan megjelent kullancsfaj hordozhat. A krími-kongói vérzéses lázat a hyalomma kullancs terjesztheti. Az enyhe telek miatt Magyarországon is elszaporodhatnak.WUke A Magyarországon megszokott kullancsoktól eltérően nagyobb a testmérete, valamint a sávozott lábáról lehet felismerni. A többi fajtársával ellentétben jól lát, gyorsan mozog, ezért könnyebben meg…

Részletek

„Az okosórám felébresztett az éjszaka közepén – megmentette az életemet”

A férfi eleinte nem vette komolyan a jelzést. Írja a metropol.hu Egy férfi – aki a kerékpározás szerelmese – gyakran állítja kihívások elé magát a kemény túráival, azt állítja, hogy az okosórája megmentette az életét, amikor nyaralás közben súlyosan megbetegedett. Chris Ball, a Surrey állambeli Dorkingból származó ügyvezető igazgatónak korábban nem voltak szívproblémái, és úgy…

Részletek

A Hamász megfenyegette a magyar kormányt

A palesztin terrorszervezet kemény hangú közleményben ítélte el a magyar kormány döntését, hogy kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC). A Hamász felszólította Magyarországot, hogy térjen vissza a nemzetközi szervezetbe, és tartóztassa le a Budapesten tartózkodó Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, aki ellen az ICC tavaly elfogatóparancsot adott ki. A Hamász közleménye szerint: „Magyarország döntése erkölcstelen álláspont, ami…

Részletek

Vércsoportja megpecsételheti sorsát, ez dönt a rákhajlamról

​A vércsoport és a rák kialakulásának kockázata közötti kapcsolat régóta foglalkoztatja a tudományos közösséget, most új tanulmányban számolnak be az összefüggésekről. A BMCMedicine közölte azt a tanulmányt, amely beszámol a Golestan Kohorsz Vizsgálat eredményeiről. A vizsgálat során 50 045, 40 és 70 év közötti személyt követtek nyomon, hogy feltárják a vércsoportok és a halálozási okok…

Részletek

Egyre több település vásárol saját költségvetésből traffiboxot

Egyre több település vásárol saját költségvetésből traffiboxot. Ennek két fajtája van: a kamu traffipax, amely a sebesség függvényében csak mosolygós vagy szomorú jelet mutat az autósoknak és a valódi, amely be van kötve a rendőrséghez. Utóbbi majdnem 20 millió forintba kerül, így a legtöbb település csak riogatásra használja az 1-2 milliós kamu traffipaxokat. Most a…

Részletek

Verstappen kiállt a kirúgott csapattársa mellett

A hétvégi Japán Nagydíj előtt a világbajnoki címvédő Max Verstappen szűkszavúan kommentálta a Red Bull múlt heti döntését, mely szerint nem Liam Lawson, hanem a japán Cunoda lesz a csapattársa a szezon hátralévő részében. Az új-zélandi Lawson mindössze két versenyt kapott, és mivel elégedetlenek voltak vele, ezért döntöttek a váltás mellett. A nyáron szerződtetett Lawsont megdöbbentette a…

Részletek