Kecel vascsővel verte agyon: Egy férfi brutális módon kivégezte a szállásadóját, mert az kritizálni merészelte a lustasága és az állandó italozása miatt

A tulajt életveszélyes állapotban szállították kórházba, ahol két nap múlva elhunyt. Az ügyészség fegyházbüntetést kért K. Péterre azzal, hogy feltételesen se bocsáthassák szabadon.  A tulajt életveszélyes állapotban szállították kórházba, ahol két nap múlva elhunyt. Az ügyészség fegyházbüntetést kért K. Péterre azzal, hogy feltételesen se bocsáthassák szabadon.  Minősített emberölés miatt állítja bíróság elé a Bács-Kiskun Vármegyei…

Részletek

18. kerület: fia meggyilkolta, majd feldarabolta 62 éves édesapját

Előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntetté bűntette miatt állítja bíróság elé a Fővárosi Főügyészség azt az S. Elődöt, akit azzal vádolnak, hogy 2024 januárjában meggyilkolta, majd feldarabolta 62 éves édesapját. A férfi, ezután feleségével, beköltözött az áldozat házába és minden értéket eladott. S. Előd eltűntként jelentette be édesapját, de megbukott a hazugságvizsgálaton.  A vádirat szerint S. Előd és…

Részletek

A következő éveket meghatározó döntéseket hoztak, a jogtudós rossz üzenetet és kellemes meglepetést is lát

Az Országgyűlés kormánypárti többsége Polt Pétert, valamint Hende Csabát alkotmánybírónak választotta. Polt Péter alkotmánybírói tisztsége miatt megüresedik a legfőbb ügyészi pozíció, ahova már szintén ismert a jelölt személye. A változásokról Hack Péter jogtudóst, az ELTE ÁJK tanszékvezetőjét kérdeztük. A parlament kedden, titkos szavazáson döntött két új alkotmánybíróról: Polt Péter a legfőbb ügyészi pozíciót hagyja ott az Alkotmánybíróságért,…

Részletek

Bárkire rátámad a lefejezéssel fenyegetőző nő Óbudán

Trágár ordibálás, váratlan kirohanások és sokkoló fenyegetések miatt egyre többen félnek Óbudán. Egy középkorú nő minden előzmény nélkül ront rá idegenekre az utcán és boltokban és lefejezéssel fenyegeti meg őket. Egyre többen számolnak be ijesztő találkozásokról Óbudán, ahol egy középkorú nő rendszeresen trágár kirohanásokkal zaklatja az embereket. A lefejezés emlegetése több esetben is elhangzott, amit…

Részletek

A HALMOZOTTAN SÉRÜLT KISLÁNYNAK KAROLÁNAK MIELŐBB AUTÓRA VAN SZÜKSÉGE

Nyitókép: Csikány család  (forrás blikk) Legyen bármilyen nehéz is az élet írja a blikk, a 14 éves Karola arcáról nem hervad le a mosoly. A halmozottan sérült, súlyosan fogyatékos kislány történetéről tavaly számolt be a Blikk, akkor egy speciális rehabilitációs babakocsira gyűjtött a családja, amire segítségünkkel össze is jött a pénz. Most azonban a közlekedés…

Részletek

AZ ORVOSI KAMARA SZERINT EGYRE TÖBB FENYEGETÉST KAPNAK AZ ORVOSOK

  Egyre többen perelik be a gyerekorvosokat, hogy ne kelljen beadatniuk a gyereküknek a kötelező oltásokat – derült ki az RTL riportjából. A Magyar Orvosi Kamara szerint már külön szervezetek is alakultak arra, hogy az oltások beadatását ellenző szülők információt vagy akár jogi segítséget kapjanak ahhoz, hogy perelhessék a gyerekorvosokat. Úgy tűnik, hogy a szamárköhögéses esetek emelkedése csak tovább…

Részletek

A tragédia egy iskolai program utáni helyszínen történt. A rendőrség közleménye szerint a gázolás áldozatai 4 és 18 év közöttiek voltak.

Sokkoló tragédia történt az Illinois állambeli Chathamben, amikor egy jármű egy épületbe csapódott. A gázolás négy diáklány életét követelte és több sérültet hagyott maga után egy iskola utáni program helyszínén – írta meg a Magyar Nemzet. A gázolás áldozatai diáklányok A Chatham Rendőrkapitányság helyettes vezetője, Scott Tarter elmondása szerint a hatóságok délután kaptak riasztást, miszerint egy jármű…

Részletek

Eltűnt kislányt keres a rendőrség

Mintha a föld nyelte volna el a 17 éves Gabriellát, régóta nem tudni róla semmit A szolnoki rendőrök a lakosság segítségét kérik. A Szolnoki Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi a 17 éves Seres Gabriella Luca szolnoki lakost. Nevezett szeptember 10-én tartózkodási helyéről engedély nélkül ismeretlen helyre távozott. Felkutatására tett intézkedések ez idáig eredményre nem vezettek. Seres…

Részletek

Orbán Viktor megszólalt, soha nem látott támogatások jönnek a magyaroknak

Orbán Viktor egy Facebook-bejegyzésben sorolta fel azokat az intézkedéseket, amelyek februárban lépnek életbe: emelkedik a minimálbér, érkezik a 13. havi nyugdíj, és bővülnek a családtámogatások. Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében a februári intézkedések jelentőségét hangsúlyozta. Mint írta, a kormány korábban megígért lépései most kézzelfoghatóvá válnak a magyar családok számára. Februárban 11 százalékkal emelkedik a minimálbér, a…

Részletek

Döntött a kormány: új reptér épül Magyarországon

Lesz vasúti összeköttetés a belváros és Ferihegy között, de új reptér építéséről is döntött a kabinet. Ez utóbbi az áruforgalmat veszi majd át a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtértől. Ezeket Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter árulta el keddi sajtótájékoztatóján. Az utasforgalom az év első részében is emelkedett. Hogy ezt gyorsabban lehessen pörgetni, két dolog fog történni. Elindul…

Részletek